Balesetben hunyt el egy portugál motoros a Dakaron

  • narancs.hu
  • 2020. január 12.

Sport

Paulo Goncalves 40 éves volt.

A portugál Paulo Goncalves halálos balesetet szenvedett a Szaúd-Arábiában zajló Dakar-rali hetedik szakaszán vasárnap.

A szervezők közleménye szerint a 40 éves motoros balesetéről 10.08 órakor kaptak riasztást, és a mentésre indult helikopter nyolc perccel később már a helyszínen, a mért szakasz 276. kilométerénél volt.

Goncalvesnek akkor már nem volt szívműködése, az orvosok azonnal megpróbálkoztak az újraélesztéssel. Ezt követően a Lajla kórházba szállították, ahol végül megállapították a halál beálltát.

A portugál versenyző 2006-ban indult először a Dakar-ralin, az idei már a 13. versenye volt. A motorosoknál összesítésben négyszer végzett a legjobb tíz között, 2015-ben – a győztes spanyol Marc Coma mögött – második lett. A most zajló viadalon a hatodik szakaszt követően a 46. helyen állt.

MTI

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.