Elutasította Szalai Ádám panaszát az ügyészség

  • narancs.hu
  • 2023. augusztus 3.

Sport

Tavaly decemberben keveredett verekedésbe, súlyos testi sértés kísérletével gyanúsítják. 

Elutasította a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség Szalai Ádámnak a tavaly decemberi verekedési ügyében tett panaszát – írja a 24.hu

Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője a lap megkeresésére azt nyilatkozta, a rendőrség a korábban közölt gyanúsítást súlyos testi sértés bűntett kísérletére módosította. „A gyanúsítás módosítása ellen a védő panaszt jelentett be azzal, hogy álláspontja szerint a gyanúsított jogos védelmi helyzetben cselekedett. Az illetékes kerületi ügyészség az ügyiratokat megvizsgálva megállapította, hogy a panasz nem alapos, mivel a nyomozás adatai alapján a súlyos testi sértés bűntette kísérletének gyanúja megalapozott” – válaszolta Rab. 

A nemrégiben visszavonult labdarúgó tavaly december 29-én került konfliktusba egy társasággal. Egy 21 éves fiatal a Bazilikánál sétált a barátaival, amikor megkért valakit, hogy készítsen fotót róluk. Nem tudták, hogy ő Szalai Ádám testvére. A fiatal meglepődött, amikor visszautasították a kérését, és trágár hangnemben visszakérdezett: „Miért nem, te faszfej?!”

Erre odament Szalai, aki a fiatal elmondása szerint talppal mellkason rúgta, és még a földön is belerúgott. Minderről Szalai Ádám később azt mondta, hogy  az öccsével volt egy találkozón, amikor azt látta, hogy négy nagyon részeg fiatal körbeveszi a testvérét, és mivel azt hitte, hogy meg akarják verni az öccsét, egy rúgással eltávolította az üvöltöző fiatalt, azt azonban cáfolta, hogy a földön fekvő férfiba is belerúgott.

Szalait garázdasággal és könnyű testi sértéssel gyanúsították meg, de a rendőrség június közepén súlyosított a minősítésen, és most már súlyos testi sértés kísérletével gyanúsítják. Szalaiék panaszt tettek a súlyosabb gyanúsítás miatt, de ezt elutasította az ügyészség, számolt be a 24.hu. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.