Nagyon ciki, ha egy atombomba nem oda hullik, ahová szánták - vélekedtek a hidegháború vége felé az USA védelmi minisztériumában, és 12 milliárd dollárért létrehozták a Global Positioning System (GPS) nevezetű, 24 műholdból álló globális helyzetmeghatározó rendszert. Aztán, ahogy ez lenni szokott, a technológiát hagyták átszivárogni a civil életbe, ahol a GPS berendezések először főleg a vízi közlekedésben terjedtek el.
A legcivilebb, 100 dollártól kapható, mobiltelefon méretű műholdas
helyzetmeghatározó berendezések négy műhold segítségével
6-10 méter pontossággal képesek meghatározni a Föld bármely pontján - kizárólag szabad ég alatt - a kezelő helyzetét, beleértve a földrajzi hosszúságot, szélességet, az irányt, a tengerszint feletti magasságot és a sebességet is. Különösképp mióta az amerikai kormány engedélyezte a polgári GPS-eket.
"De hogyan lehet majd tömegesen elsózni a kézi készülékeket?" - szorongtak a gyártók, hiszen az a hétköznapokban legfeljebb arra jó, hogy meggyőződjünk róla, a földön hasalva valóban közelebb vagyunk a tenger szintjéhez, mint állva.
Amikor aztán Mulder ügynök az X-aktákban GPS segítségével találja meg a fogságban rejtegetett Scully ügynököt, látótávolságba került a megoldás. Mivel azonban nem lehet a móka kedvéért büntetlenül embereket elrabolni, elrejteni, majd GPS-szel megtalálni, ezért inkább azt találták ki, hogy valaki dugjon el valami "kincset" kedvenc kirándulóterületén a sisnyában egy dobozban, majd tegye fel annak pontos koordinátáit egy erre fenntartott központi oldalon az internetre, a többiek pedig árkon-bokron átkelve, a GPS segítségével találják meg, vegyék ki, és tegyenek bele újat.
A világon ma már 5300 vízhatlan ládika, ún. cache lapul, melyekben mindenütt szériatartozék a regisztrációs füzet és a kincs. Globális hobbi született. Szülőföldjén, Észak-Amerikában terjedt persze leggyorsabban a high-tech kincsvadászat, ott ma már koordinátákból van a kerítés, de Európa is viszonylag hamar eszmélt: Németországban 27, Oroszországban 3, Magyarországon pedig 13 (!) bakancsban megközelíthető, álcázott kincses láda található, ami különösen annak fényében szép eredmény, ha tudjuk, hogy ezzel
lenyomtuk Észak-Dakotát
A felajzott magyar GPS-tulajdonosok a www.geocaching.hu oldalról választhatják ki a számukra vonzó célpontokat. A koordinátákat betáplálják a masinába, az pedig, mint egy nyugdíjas idegenvezető, lassan, de biztosan elviszi őket a célhoz.
Az első ládát itthon, Budapest szomszédságában, az egri vár ostromának hajdani forgatási helyénél dugták el, de ma már vannak célpontok távolabbi helyeken is. A geocaching etikája nálunk is hajszálra ugyanaz, mint bárhol: miután rátaláltunk a cuccra, dokumentáljuk a füzetben ottjártunkat, vegyük ki jutalmunkat, ami általában apró ajándéktárgy, multimédiás CD, kazetta stb., és helyezzük el a sajátunkat. Drogot, fegyvert, pornót, állati vagy emberi ürüléket nem teszünk a dobozba, pénzt viszont nyugodtan - erre a szervezők is világszerte buzdítják a gazdagabb játékosokat. Csokit se dugjunk el, mert az állatok pillanatok alatt kiszagolják, és hazavágják a ládikát, és az alufóliával a gyomrukat is egyben.
Aki bekapcsolódik a játékba, maga is helyezhet el ládikát valami vonzó helyen. Fontos a jó, de nem eltúlzott álcázás: nem jó, ha egy kiránduló úttörőcsapat a hétvégén belebotlik, de kerüljük el, hogy Uri Geller és egy bányavállalat együttes segítségéhez kelljen folyamodni.
"Számos tájfutó szeretett bele a kincskeresésbe" - halljuk Kumin Ferenctől, a jelenleg 40-50 fős, gyorsan gyarapodó hazai "geocaching-társadalom" legaktívabb harcosától, viszont az újszülött hobbi kritikusai is nagyjából ebből a körből kerülnek ki. Van, aki szerint a hatodikosok számára már kötelező szemléleti térképolvasás elsajátítására képtelen, jól eleresztett technokraták szórakozásáról van itt szó, és van, aki szerint semmi új sincs ebben a szórakozásban, mert a 80-as évek rádióamatőr-futóversenyein, az ún. "rókavadászatokon", ahol rövidhullámú vevőkészülékkel az erdőben eldugott adókat kerestek, már megvolt a spanyolviasz.
A geocaching tagadhatatlan előnye, hogy akkor és azzal csinálja az ember, amikor és akivel kedve szottyan. Mivel ott a regisztrációs füzet, nem kell fáradságos munkával a fa kérgébe vésni, hogy "Itt jártunk: Laci, Sanyi, Feri, 2001. szeptember", és aztán ott az izgalom: hátha legközelebb nem Boney M.-CD-t találunk. Hátránya viszont, hogy egyfolytában stírölni kell a GPS-t, ami erdőben erősen rontja a műélvezetet, de jól jöhet, ha a mátrai hőerőmű mellett visz a turistaút. Szórakozásnak kicsit drága a GPS, de ha letétbe helyezzük az árát, a honlap szemléltetője zokszó nélkül kölcsönadja a berendezést.
