A sportág nemzetközi szövetsége, az évad legjelentősebb versenyét (a szilveszter, ugye) előkészítendő, a héten tartotta szokásos évi közgyűlését a népszerű spanyolországi üdülőhelyen, Benidormban. A Juan-Antonio nevű ranchon (mely korábban a szamártenyésztés fellegvárának számított) megtartott szakági rendezvény plenáris ülésének homlokterében - az év végi verseny lebonyolításának technikai részletezése mellett - egy közös stratégia kialakításának kísérlete állt (egy darabig, mert ahogy az ittasan űzhető sportok szervezeti előírásai ezt kimondják: az ülést és az állást fekvés és a himnusz eléneklése kell hogy kövesse). Az egységes stratégia kialakítása arra vonatkozott volna, mit tehet a szövetség annak érdekében, hogy jövőre Olomoucban végre fölvegyék a molesztálást az olimpiai számok közé.Aszamárranchi beszámolók egyöntetű (ittasan űzhető sportok esetén ez alapkövetelmény) tanúsága szerint a közgyűlés e tekintetben kudarccal zárult, noha egyébként sikeresnek volt mondható, hiszen a résztvevők többségét mentőhelikopterek szállították Barcelona és Sevilla még szabad kapacitásokkal rendelkező detoxikálóiba.
A kudarc oka közismert, és régi keletű. A molesztálók szervezeti életét a megalapítás óta féreg rágja: ez látható a címerükben is, lévén a nemes küzdősport az ittasan gyakorolható testfejlesztések azon csoportjába tartozik, melyek föltalálása, bevezetése konkrét személyhez köthető, mint a darts (Robin Hood), a csocsó (Vlad Tepes) vagy a tengerbe hányás, ez
nem tévesztendő össze a tengeri betegséggel,
ami akkor lép fel, ha valaki túl sok kukoricát eszik és egyáltalán nem iszik rá. (A finnek próbálkoztak vele, mondván, megvárják, míg a beleikben vodka lesz a kukoricából, de nem ment - a hasukon kívül még a szex se, a szovjetek krumpliban tovább jutottak, de azt nem tengerinek hívják, hanem csicsókának - ittasan űzhető szintén -, és nem is Hajós Alfréd találta föl, akiről egyébként még Coubertin báró sem tudta eldönteni, hogy azonos-e Piszkos Freddel, de ez nem ide tartozik.)
Tény, ami tény, a molesztálás szabadalma egy bizonyos Éva nevű teremtés tulajdona: megevett egy almát (abban lakott a féreg), és Ádám nevű partnerét menten, merő sportból molesztálni kezdte (akkor még cseszegetni, a molesztálás, mint tudjuk, nyelvújítás kori kifejezés). Éva és Ádám szép sikereket értek el, nyerőszériájuk leginkább a Rodnyina-Zajcev páros diadalmenetéhez fogható műkorcsolyában, ami ittasan űzve ugyancsak izgalmas elfoglaltság. A féreg némi mellőzöttséget érezve máig is rág, ami némileg sportszerűtlen viselkedés, hiszen a napnál is világosabb: az ittasan űzhető sportok gyakorlásakor nem rágni, hanem nyelni kell.
A szövetséget a csacsifogatokkal benépesített ranchon konkrétan a széthúzás férge rágta, újra összecsapott a két iskola, eleve elutasítva a közös stratégia kialakítását. Fölösleges mondani, mit képvisel e két megcsontosodott irányzat, csak az ilyenkor év végén eléggé el nem ítélhető módon józan állapotban tartózkodó (józan állapotban tartózkodik az ember, ittasan viszont molesztál) puhányok kedvéért említjük, mert közhely: az ellentétek a molesztálás mérése körül fortyognak - minek alapján hirdessünk győztest? Az old school művelői szerint csak az elutasított molesztálás a molesztálás, hisz a sikeres az már egy másik, nagyon drága sport: az udvarlás. Ám - körülbelül a televízióközvetítések elterjedésének időszakában - föllépett egy új irányzat is, mely szerint a dugásban végződő molesztálás mutat csak jól a tévék képernyőjén.
A Magyarországi Aszfaltbetyárok Szövetsége először a második ukrán hadseregcsoport magyarországi vendégjátéka kapcsán tett közzé idevágó állásfoglalást, de ennek nem volt semmi értelme, hisz a televíziózás még úgyszólván gyermekcipőben sem járt, és többen emlékeztek arra is, amikor a csapatversenyek betiltásáért küzdve hazánk és a Szovjetunió távol maradt a Szabin nők elrablásáról. A szövetségi szerencsétlenkedést leszámítva persze Magyarország vitathatatlanul a sportág élnemzeteinek sorába tartozik, bár az utóbbi időkben - éppen csökött konzervativizmusunk miatt - mérsékeltebben tündöklünk. Nálunk, noha világversenyeken is értünk már el szép sikereket, az MHK-mozgalom óta inkább tömegsportként űzik az ellenkező neműeket. E ponton jelent például határozott hátrányt a konzervativizmus. Az igazsághoz tartozik, hogy Magyarország a nemzetközi mezőnynek még nem adott egy tisztességes férfi párost. A sportruházatok terén is, hogy úgy mondjuk, meglehetősen
ódivatú a hazai mezőny
Nálunk még mindig tömegek esküsznek a kobaltkék nadrág, ugyanilyen felső, sötétkét svájci- sapka és munkavédelmi bakancs, illetve kesztyű egyedül üdvözítő voltára. Ez már-már nevetséges, elég csak a magyar csapat látványos kudarcára utalni a Roland-Garroson. Kimentek a fiúk az említett szerelésben - amit persze a legjobb sportszergyártó csinált, tehát drága volt, de ronda -, és leültek az árokpartra. Sörrel és cigivel melegítettek, talán pár rövid vágta őket haza, de inkább saját maguk. Az oroszok Kurnyikovával és a jéghokicsapatukkal álltak ki, a közönség tombolt, a moszkvai dinamó és torpedó erre az alkalomra egyesített szurkolótábora hangos, "Kafelnyikov kefélni fog!" kiáltásokkal biztatta kedvenceit. És belibbent Kurnyikova. Az árokparton akkor már fűszálat rágcsáló egységünktől csak annyi tellett, hogy a sztrók félhangosan megjegyezze: "Te, ennek még a fingja se büdös!" - akik itthon szurkoltak, a tévék előtt gutaütést kaptak, ám e jónak mondható kezdés után visszaestünk, a ruszki hokisok meg most már Párizs teljes populációján túl vannak, nemekre való tekintet nélkül.
A vak is látja, van még miben javulnunk. Mi, itt a redakcióban legalábbis mindent megteszünk az újabb sikerekért.
Magácskakovács János
