José Mourinho a parkolóban esett neki az EL-döntőt fújó bírónak

  • narancs.hu
  • 2023. június 1.

Sport

A rómaiak trénere nehezen viselte a vereséget. 

Egy nem túl látványos, a rendes játékidőben elért 1-1-es döntetlen után, a tizenegyes párbajban kapott ki az AS Roma a Sevillától a Budapesten rendezett Európa-liga döntőben. 

Az AS Roma edzője, José Mourinho nehezen viselte a vereséget, Anthony Taylor edzőnek a parkolóban azt mondta, hogy „egy kibaszott szégyen ember, egy kibaszott szégyen vagy”

Tény, hogy a mérkőzés során volt pár megkérdőjelezhető szituáció. Taylor tizenegy sárgalapott osztott ki, és a mérkőzés hosszabbításában a rómaiak védőjét, Roger Ibañezt úgy lekönyökölte Erik Lamela, hogy felszakadt a szája, azonban a játékvezető nem adott az eset után pirosapot. De Taylor egy tizenegyest is befújt a Sevillának, melyet később érvénytelenítenie kellett, miután utólag megvizsgálta az esetet a videóbíróval. Az AS Romának viszont nem fújt be egy tizenegyest, pedig az ellenfél játékosának kezéhez ért a labda a tizenhatoson belül. 

 
José Mourinho, az olasz AS Roma vezetőedzője (j) a labdarúgó Európa-liga döntője, a spanyol Sevilla - AS Roma mérkőzés előtti napon a budapesti Puskás Arénában 2023. május 30-án.
Fotó: MTI/Illyés Tibor
 

Azt már megszoktuk, hogy hatalmas a játékvezetők befolyása a meccseinken, de egy európai kupadöntőben erre nem számítottam

– fogalmazott José Mourinho a mérkőzést követő sajtótájékoztatón a 24.hu beszámolója szerint. „Elég Ibañez szájára nézni, és mindent érteni. Az őt lekönyöklő Lamela tizenegyest rúghatott, pedig ki kellett volna állítani. Amikor Pellegrini elesett, sárga lapot kapott, amikor Ocampos szimulált, nem kapott sárga lapot”.

„Ahogy korábban is mondtam, vagy a kupával távozunk innen vagy holtan. És holtan távozunk. A játékosok hullafáradtak, és én is. Nagyon kemény döntő volt, amelyen szerintem 150 percet játszottunk, intenzív volt a játék, a játékvezető pedig úgy tűnt, mintha spanyol lenne” – fogalmazott karcosan Mourinho. A tréner a mérkőzés után a nézőtérre dobta az ezüstérmét egy Roma-drukker fiúnak. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.