Külföldről nézve gazdasági csoda-kategória a Puskás Akadémia

  • narancs.hu
  • 2020. január 21.

Sport

Szó mi szó, kevesen képesek arra, amire a felcsúti foci.

A civilek zaklatásában, a menekültekkel való riogatásban és a média letarolásában már akadnak Orbán-epigonok a világban, de úgy néz ki, van még mit tanulni tőlünk. Az UEFA sem igazán kapiskálja, hogyan is működik a taópénzek fekete lyuka, a Puskás Akadémia - a G7 szúrta ki, hogy a felcsúti bekerült a legnagyobb nyereséget termelő klubok közé az UEFA éves jelentésében. Sőt: nincs még egy olyan csapat a kontinensen, aki a bevételeket tekintve arányaiban olyan nyereséget termelne, mint a Puskás.

A felcsúti klub 56%-os eredménye után a kétszeres bajnok, tavaly BL-döntőt játszó angol Tottenham is csak kulloghat a maga 39 százalékával. Ha pusztán a nyereséget nézzük, ott sem panaszkodhat a Puskás: 2018-ban elért 29 millió eurós bevételével 19. a listán.

Amivel a G7 szerint az UEFA nem számolt, az a magyar gógyi. A Puskás ugyanis gazdasági szempontból két lábon áll: az egyik a Puskás Futball Club Kft., ami tavalyi 3,6 milliárd forintos bevételével a csapat finanszírozásáért felel; a másik pedig a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány, ami a maga nemében is elképesztő mutatványokra képes: egyik oldalról felfoghatatlan mennyiségű taopénz áramlik belé, a másik oldalt viszont a világon semmi sem keletkezik. Tavaly 13,3 milliárd bevételük volt, 2011 és 2018 között pedig összesen 22,4 milliárd forint adomány és 23 milliárd forintnyi TAO-támogatás érkezett.

Hát csoda, hogy az UEFA nem tudta értelmezni a duplazsebű pénztárcát?

Via 444

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.