Lengyelország is pályázik a 2036-os olimpiára

  • MTI/narancs.hu
  • 2023. szeptember 27.

Sport

Magyarországon egyelőre csak suttognak róla.

Andrzej Duda államfő szerdai bejelentése szerint Lengyelország megpályázza a 2036-os nyári olimpia megrendezését.

„A Lengyel Olimpiai Bizottság képviselőivel, a sportminiszterrel, valamint a kormányzattal folytatott megbeszélések után bejelentem, hogy megpályázzuk a 2036-os nyári olimpia rendezését” – jelentette ki az elnök a Zakopanéban tartott sajtótájékoztatóján. Lengyelország a nyáron Krakkóban és a Malopolska régióban az Európa Játékoknak adott otthont, ötkarikás játékokat – sem télit, sem nyárit – viszont még nem rendezett.

A 2036-os játékok megrendezésére eddig hivatalosan Mexikó és Indonézia jelentkezett, de várhatóan India is benyújt majd pályázatot. Az érdeklődőkhöz Törökország, Magyarország, valamint a közel-keleti régió országai közül néhány csatlakozhat még.

Orbán Viktor a nyáron úgy fogalmazott, „aligha maradhat úgy az idők végezetéig, hogy Magyarország nem rendez olimpiát, míg Schmitt Pál szerint 2036-ban nem lenne teher a budapesti rendezés”, amivel valószínűleg igazat is mondott, hiszen egyes részleteit fű alatt már most felépítette a kormány a lehetséges olimpiai tervnek.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a 2032-es olimpiát már odaítélte az ausztráliai Brisbane-nek, míg jövőre Párizsban, 2028-ban pedig Los Angelesben lesz a világ legnagyobb nyári multisport eseménye.

A NOB néhány évvel ezelőtt történt szabálymódosításának eredményeként pályázati eljárás már nincs, helyette a jelentkezők zárt körű találkozókon egyeztetnek a NOB illetékeseivel, akik aztán kiválasztják az egyetlen általuk javasolt rendezőt, ezt pedig a NOB közgyűlésen szavazásra bocsátják.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”