"Jégen keresztül is működik. Az a lényeg, hogy az ultrahangos adó és a jég között ne maradjon levegőréteg" - lelkesedett dr. I. a telefonba. "Már ki is találtam, hogy csináljuk. Tudod, van az érzékelőfej, ami egy drót végén lóg. Na, ezt a fejet bele kell tenni egy vízzel megtöltött kotonba, és végighúzni a jégen."
Egy horgász semmin sem lepődik meg.
"Mi van, ha nem töksima a jég?"
"Húbazmeg. Tudod mit? Előbb végigszórjuk a jeget sóval. Átnézzük az egész tavat, és a csukák fölött léket fúrunk." Másnap hajnalban egy halradarral, egy csomag Deep Impact Rasta Vision kotonnal, öt kiló jódozott konyhasóval és 8-8 csukázó bottal jelentünk meg a parton. Dr. I. hajából szalmaszálak meredeztek. Ami kilátszott a szeméből, az annyira ijesztően csillogott, hogy nem mertem megkérdezni, hol mulatott az éjjel. A jeget persze vastagon ráfagyott kásás hó borította. A tó közepe táján gonosz facsonkok álltak ki egy hosszú repedésből. A legmélyebb pontja 28 méter. Tavasszal majd megtalál egy korán kelő busahorgász. Fiatal vagyok még, nem fogtam még se vizát, se tüskés pikót.
"Senki sem szeretne könyvmoly lenni, de ez elég kifogás ahhoz, hogy értelmünket ne építsük ki?" - idéztem Marilyn vos Savant, "a világ egyik leghatékonyabb gondolkodója" híres kérdését.
"Beszartál?"
"Csak arra céloztam, hogy most még racionálisan végiggondolhatjuk, hogy megéri-e."
"A probléma kezelésének két nagyobb akadálya is van: az első, hogy fel kell ismerni a fenyegetés jellegét, a másik: tudni kell, hogyan lehet térdre kényszeríteni" - vágta rá dr. I. lesújtó tekintettel, és a kezembe nyomott egy krómacél laposüveget. Rövid, de intenzív barátságunk során megtanultam, hogy semmiképpen sem szabad ellentmondani neki, ha Benjamin Netanjahu Hogyan lehet legyőzni a nemzetközi terrorizmust? című kézikönyvéből idéz, ezért gyorsan meghúztam az üveget, aztán kibontottam egy zacskó jódozott konyhasót.
A parttól befelé haladva beszórtunk egy jó húszméteres sávot. Dr. I. fél métert sem húzhatta a vastag drót végén fityegő, vízzel teli kotont, amikor hevesen sziszegni kezdett felém. "Gyorsan a fúrót! Valami nagy dög fekszik pont alattam, öt méter mélyen."
Életem kockáztatásával bekúsztam a recsegő jégen, és fúrtam egy lukat. Sorsot húztunk. Dr. I. vesztett, így mehetett tovább radarozni, én meg bodorkát nyársaltam az egyik csukázóm hármashorgára, és bedobtam a lékbe.
A parton ekkor kék mackóba, ízeltlábú-dzsekibe és bőr pilótasapkába burkolt bennszülött horgász jelent meg. Töprengő arccal bámulta egy ideig, ahogy a rózsaszín síruhás dr. I. egy fekete műanyag dobozkához drótozott óvszert huzigál fel-alá. A jég felszíne persze rücskös maradt a sózás ellenére, ezért az óvszer nagyjából félpercenként kipukkant. Dr. I. ilyenkor gyomorból hörgött egyet, majd újabb Rasta Dreamet vett elő, feltöltötte egy ötliteres marmonkannából, beléhelyezte a vevőfejet, rákötözte a drótra, és konokul folytatta a huzigálást. Az ízeltlábú-dzsekis közelebb óvakodott.
"Maga meg micsinál?"
"Radarozok" - felelte szűkszavúan dr. I.
"Ammegmirejó?"
"Csak ott vágunk léket, ahol halat látunk. Nézze meg, itt mutatja a monitor."
"Szartseérazijjen" - dünnyögte maga elé a helybéli, a végletekig felbosszantva az amúgy is túlfeszített dr. I.-t.
"Na fogadjunk! Keresek magának egy halat, a barátom fúr egy léket, és tíz percen belül meglesz a csukája."
A radar haljelzője két méteren belül pittyegni kezdett. A bennszülött hitetlenkedő mormogással apró kárászt lógatott a lékbe.
Az események azután gyorsultak fel, hogy a helyemre visszaérve sehol sem láttam az úszómat. Gondolkodás nélkül bevágtam. A lék áttetsző víze felkavarodott, a bot pedig recsegve meghajlott. A bennszülött váratlanul elbődült a hátam mögött.
"Megvagyte!" - és ő is bevágott.
A zsákmányom ugyan nehéz volt, de alig védekezett. Mire kicsúsztattam a jégre, az eksztázisban radarozó dr. I. pont visszaért.
"Te vagy az orvos, mi ez?" - kérdeztem.
"Házi sertés. Pár napos lehetett" - felelte dr. I.
A pilótasapkás felhördült a hátunk mögött.
"Nebazmegezegymalac."
"Ne vedd a szívedre! - súgtam dr. I.-nek -, rosszabbul is elsülhetett volna. Talán sertéspestis volt a faluban." A bennszülött ekkor döntő hibát vétett. Az utolsó cseppig ki akarta élvezni a helyzetet, ezért megfogta az oszlásnak indult malacot, odajött hozzánk, és az állatot hanyag mozdulattal dr. I. lába elé hajította.
A jég ezt már nem bírta, és minden reccsenés nélkül beszakadt alattunk. Legalább az EzotErotikus Regénytárat kiolvashattam volna - gondoltam utoljára, aztán elmerültem. Derékig, merthogy a víz nem volt egyméteres sem.
"Kurva radar, rosszul mérte a mélységet" - vigyorgott dr. I. a csecsemőrózsaszín síruhájában, aztán gyorsan kihúzott minket a partra.
A bennszülött olyan embernek tűnt, aki képtelen értékelni, hogy egy csodás technikai gikszerből kifolyólag mégsem lett belőle harcsatáplálék. Csöpögő mackóalsójában ádáz arccal közelített dr. I. felé, kezében a lékvágásra használt kisbaltával. A kísérletező kedvű boncmester hatalmas termete ellenére konfliktuskerülő típus, ezért a kocsi felé hátrálva még egy kísérletet tett:
"Nézze meg az önről készült fényképet! Úgy nézze, mintha idegent látna. Képzelje most azt, hogy ez az idegen a bróker, a Kalahári-sivatagbeli bennszülött, a művész, csak éppen az ön arcvonásaival. Vegye most elő a tükröt, és sorban képzelje mindhármat a látott arcba úgy, mintha mindegyik az ön édesanyjának gyermekeként jött volna a világra. Mit lát ön valójában?"
A bennszülött felemelte a baltát. Dr. I. tovább próbálkozott. "Reflektáljon a tükörképre! Látni fogja, hogy ön olyan emberi lény, akit nemcsak az öröklés, hanem a körülmények is alakítottak."
A pilótasapkás azonban vagy nem merült el eléggé az agyépítésben, vagy mostoha körülmények között alakulhatott a személyisége, mert ütésre emelte a kisbaltát. Rettenetes csapdába kerültem: ha feláldozom dr. I.-t, a kocsim megmenekül, viszont egyedül kell járnom horgászni. Nem is tudtam volna hirtelenjében megbirkózni a dilemmával, de a lecsapni készülő mackónadrágos ekkor észrevette, hogy a halradar, amelyet dr. I. halált megvetve kimentett a tóból, ott csöpög a parton. A kivételes pillanatot kihasználva az autóba taszítottam a doktort, és gázt adtam. A bennszülött vonagló arccal lecsapott a folyadékkristályos kijelzőre.
"Beperelem!" - üvöltötte a doktor magából kikelve.
"Én a helyedben nem tenném be a lábam egy bírósági épületbe" - néztem mélyen a boncmester szemébe.
Dr. I. 24 órás tombolás után édesdeden elaludt. Amikor felébredt, belátta, hogy a lehető legszerencsésebben úsztuk meg az esetet, tett néhány keserű megjegyzést a csúcstechnika megbízhatatlanságára, aztán megvette Herman Ottó Õsi magyar halászmódszerek című könyvét. Ahogy kicsit melegebb lesz, megyünk kövi csíkra lukas fenekű kosárral.
Szily László
