A legnagyobb hülye

szerző
Szily László
publikálva
1998/51. (12. 17.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A legnagyobb hülye a világon én vagyok. A csajom megint Vámos Miklóssal álmodott, mire én vettem neki egy gömb alakú mexikói lámpát meg egy színes üveg mécsestartót tizenötezerért. A második Déri Miklós magyar műlégykötő- és műlegyes halfogó bajnok, aki kedden pózolni akart egy csukával, mire nyakig belezuhant a jeges Duna-Tisza-csatornába.

A legnagyobb hülye a világon én vagyok. A csajom megint Vámos Miklóssal álmodott, mire én vettem neki egy gömb alakú mexikói lámpát meg egy színes üveg mécsestartót tizenötezerért. A második Déri Miklós magyar műlégykötő- és műlegyes halfogó bajnok, aki kedden pózolni akart egy csukával, mire nyakig belezuhant a jeges Duna-Tisza-csatornába.

A csatorna melletti Bugyi községben titok lappang. A kocsmában a pult mögötti Varia polcrendszer tetején őslényleletekre emlékeztető barnás tárgyak porosodnak. Fakárosító gomba? Tojáskrémes szendvics?

- Tessék mondani, azok mamutfogak?

- Igen, kedveském - mondta a pultos néni olyan hangon, mintha a harmadosztályú egységekben az őslénycsontok a meztelen nős poszterekhez, a műanyag tokos Fradi-zászlókhoz és a kvarchomokból sütött pogácsákhoz hasonlóan kötelező felszerelési tárgyak lennének.

- Az meg egy ősszarvasagancs?

- Igen, az - mondta, most már inkább félvállról, mert ő is azt figyelte, hogy a postás orráról a szája felé közelítő zsíros kenyérre hullik-e az orra hegyén remegő, átlátszó csepp. Gyorsan fogadást kötöttem magamban, láttam, hogy a néni is, mindketten nyertünk, diszkréten öklendeztünk egyet, aztán folytattam a kérdezősködést.

- Valódiak?

- Mindegyik!

- Honnan vannak?

Ezt nem kellett volna. A néni addig kedvesen kifejezéstelen arca egy pillanat alatt megkeményedett, és úgy tett, mintha nem hallotta volna a kérdést.

- Kilencven lesz - mondta, aztán direkt visszaadott a százasból tíz darab egyforintost, és jelentőségteljesen rámeredt egy mamutfog-dealer külsejű alkoholistára. A pasi a kijáratig követett a tekintetével.

Izgatott a titok, be is mentem az összes kocsmába a faluban, de egy Kopeczky Lajos-hasonmáson kívül nem találtam semmi érdekeset. Talán valamelyik helyi horgász tud valamit, úgyis csukázni jöttem eredetileg. A csatorna partján egy bennszülött éppen óriási vörösszárnyú keszeget tűzött a horgára. Az én emberem! A bennszülött sikeresen hátba szúrta a csalihalat, hunyorított, a keszeget lendületes, egyre gyorsuló mozdulattal áthajította a túlparti bokorba, majd a zsinórra kapásjelzőt akasztott, és ernyedten elterült egy kempingszékben. Ez még egy egész mamutot sem venne észre. Arrébb mentem inkább villantózni, de ezúttal nem volt kapásom.

Déri Miklós másnap mérhetetlen önbizalmában Huszti fotóssal együtt indult csukázni ugyanide. "Hadd legyen végre rendes illusztráció a horgászcikkhez" - mondta, amit úgy értelmeztem, hogy szerinte én nem szoktam halat fogni, ezért vérig sértve elmentem menyhalazni Csepelre, a Kvassay-zsiliphez dr. I.-vel, a kórboncnokkal.

A műlégykötő-bajnok alig dobta be az úszót, máris kapása volt, és gyorsan kifogott egy két és fél kilós csukát. Én eközben a csepeli szabadkikötő daruit bámulva megfelelő lélektani magyarázatot kerestem arra, hogy mi vezet arra egy embert, hogy ipari környezetben fagyassza magát halálra a metsző dunai szélben. Éppen egy pokolian büdös heringtörzset vágtam darabokra - "ennek biztosan nem tudnak ellenállni a menyhalak" -, amikor Déri Miklós úgy érezte, hogy nem volt elég két tekercs filmet ellőni a csukájára meg rá, és odalépett, hogy a szájbilincsre fűzött állatot tovább kínozza. Mindig sajnálni fogom, hogy nem láttam, ahogy nyakig belezuhan a vízbe.

Huszti fotósnak igazi profihoz méltóan eszébe sem jutott kimenteni az áldozatot, hanem fényképezőgépért kiáltott. Rövid kutakodás után kiderült, hogy a gép a műlégykötő mester zsebében van, valahol félvíznél. A fotóriporter ezután már hajlandó volt kihúzni a bajnokot a jeges csatornából. Déri Miklós meztelenre vetkőzött, beült a kocsiba, és elindultak.

A heringmetélés közben annyi eredménnyel járt, hogy dr. I. méterekkel elhúzódott tőlem, elcsomagolta a zalais zsömléjét (amit még boncolás közben sem), és olyan tekintetet vetett rám, mint az öregasszony az Amityville című horrorfilmben a mellébe fúródó bádoggólyára. (Akkor jött rá, hogy a Gonosz beköltözött a kakukkos órába.) Értettem a szóból, snecit húztam a horogra.

Dériék majdnem elérték Pest határát, amikor kifogyott a benzinjük, de még éppen be tudtak gurulni egy benzinkúthoz. A dermedten várakozó kamionoskurvák nem tudták mire vélni, hogy a Daewóban viháncoló meztelen fickó vigyorogva egy hatalmas döglött halat mutogat nekik.

A megfagyott bajnok régen túl lehetett a forró zuhanyon, dr. I. már másodjára mesélte el az érdekesebb eseteit, amikor váratlanul remegni kezdett a botom spiccére ragasztott világító patron. Annyira régen fogtam menyhalat, hogy alig ismertem fel a jó félkilós áldozatot. Olyan voltam, mint az az agyműtött öregúr, aki a János kórház neurológiai osztályán mellettem feküdt, amikor agyrázkódás gyanújával megfigyelés alatt tartottak. Az operáció után mindent elfelejtett, ezért keresztrejtvényfejtéssel próbálta tréningezni a memóriáját. Mindenkit megőrjített azzal, hogy reggeltől estig megfejtéseket kérdezgetett, az ápolókat meg azzal nyaggatta, hogy adják meg neki Bem apó faxszámát. Egyszer aztán bizalmasan hozzám fordult: -Öcsém, sorold fel, légy szíves, a pina részeit!

Szily László

szerző
Szily László
publikálva
1998/51. (12. 17.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...