BKV Előre, és ami előtte volt

Olykor arannyal

  • - legát -
  • 2012. március 23.

Sport

Nyáron ünnepelné alapításának 100. évfordulóját a BKV Előre SC, de a jelek szerint nem fogja. A közlekedési vállalat fizetésképtelen, a sportlétesítményeinek fenntartására nincs pénz. Az érintettek legfeljebb azzal vigasztalhatják magukat, hogy az egyesület már sokszor átalakult, sőt egyszer meg is szűnt.

Természetesen nem a BKV Előre SC lesz százéves - a név 1968 óta van forgalomban -, néhány jogelőddel jön ki a centenárium. 1912-ben, az akkori legnagyobb, ám nem egyedüli fővárosi közlekedési cég, a Budapesti Közúti Vaspálya Társaság (BKVT) alapított egy szerény klubot, ami mégis sporttörténeti jelentőségű: a csupán labdarúgó- és teniszszakosztállyal felálló egyesület volt ugyanis az első Budapesten, amely mögött vállalat állt. Ez persze nem jelentette azt, hogy a BKVT lett volna az üzemi sportélet első fecskéje, épp ellenkezőleg. A klubba kizárólag a vállalat A kategóriás dolgozói ("a fehérgallérosok") nyerhettek felvételt, vagyis a fizikai állománynak továbbra is a hétköznapi testmozgással kellett beérnie. Így aztán a BKVT sportolói leginkább laza teniszezgetéssel múlatták az időt, a labdarúgócsapat pedig - amihez képest a Minarik-féle Csabagyöngye FC is egy Arsenal lehetett - három évig kizárólag a hasonló kaliberű Általános Hitelbank csapatával játszott sörmeccseket. Azonban a BKVT egyáltalán nem volt szegény az átlaghoz képest, saját sporttelepe (futballpályája) volt a Mexikói út és a Thököly út sarkán, így nem csoda, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség addig puhította a klubot, hogy futballcsapatukkal 1915-ben az ún. Hadikupa amatőr ligabajnokságban rajthoz álltak.

Hősök tere

Az 1918-as forradalom idején új, összevont közlekedési cég alakult, a Budapesti Egyesített Villamosvasutak (BEVV), ám mivel a közlekedési társaságok közül egyedül a BKVT-nek volt sportegyesülete, a lelkes amatőrök ott folytathatták, ahol korábban: csak annyi változott, hogy a BKVT ettől kezdve BEVVE néven futott. A bordó-fehér klubszínen sem változtattak, ám hiába volt lényegesen több alkalmazottja a BEVV-nek, a Tanácsköztársaság pedig hiába propagálta a tömegsportot, a BEVVE jelentéktelen klub maradt, jelképes létszámú tagsággal.

Nem így 1923 után, amikor a főváros megalapította a Budapesti Székesfővárosi Közlekedési Részvénytársaságot (BSZKRT), ami - ellentétben a BEVV-vel - a kezdetektől fogva erős, jelentős anyagi háttérrel rendelkező cég volt. Az sem mellékes, hogy a társaságnak szinte lételeme volt a katonás "megjelenés". Nemcsak az alkalmazott tisztek és az egyenruha miatt, vagy mert a villamoskocsiszíneket kaszárnyának nevezték: a "beszkártos" feltétlen engedelmességgel tartozott feljebbvalójának, s a legszerényebb fegyelemsértésnek is súlyos következményei lehettek. Ebben a közegben a testedzésnek sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítottak, mint tíz évvel korábban. A BSZKRT SE néven 1923-tól működő egyesület már alakulása pillanatában komolyabb célokat tűzött ki maga előtt, mint a jogelődök, s az alacsonyabb beosztású dolgozók is lehetőséget kaptak a tagságra. Már 1923-ban megalakult az úszószakosztály, amit hamarosan az ökölvívó-, birkózó-, evezős- és atlétika-szakosztályok követtek. A klubszíneket 1926-ban változtatták sárga-kékre (villamos-busz?), bár valószínűleg nem ez az oka, hogy a közlekedési csapatot ekkortól kezdték komolyabban venni a magyar sportéletben. A következő tíz évben a klub tovább erősödik, és megszületik a BSZKRT SE első nemzetközi sikere: 1934-ben, a budapesti ökölvívó Európa-bajnokságon pehelysúlyban Frigyes Dezső állhat a dobogó legfelső fokára. Ekkor már evidencia a vállalaton belüli tömegsport, és gyakorlattá válik az is, hogy a társaság állásért cserébe igazol tehetséges sportolókat.

Ferencz Károly pályája jól mutatja, hogy akkoriban a sportállás kifejezés egész mást jelentett, mint például az 1960-as években. Az MTK tehetséges könnyűsúlyú birkózója alkalmi munkákból élt, a BSZKRT SE viszont egy kalauzi állással kínálta meg 1934-ben. Ferencz átigazolt, a "nyugdíjas" állást pedig avval hálálta meg, hogy 1935-től zsinórban tizenegyszer volt magyar bajnok, pályája csúcsát az 1948-as londoni olimpián szerzett bronzérme jelentette. Noha ezután Ferencz Károly a válogatott edzője volt, valamint országos minősítésű versenybíró, a "beszkártos" ranglétrán lassabban araszolt: villamosvezetőként, később bérszámfejtőként dolgozott.

Komolyra fordul

1933-ban a BSZKRT SE-nek tizenöt szakosztálya, 3000 igazolt sportolója volt, nem csoda, hogy 1935-ben, az MTK-pálya mögött, a Sport utcában korszerű stadion épült, 3000 férőhelyes fedett tribünnel, kosárlabdacsarnokkal, étteremmel. 1937-től a stadion egyszerre volt sportpálya és a BSZKRT leventealakulatának kiképzőhelye, és bár nem tudunk arról, hogy milyen szurkolói bázissal rendelkezett akkoriban az egyesület, az ősszakosztály tagjai, vagyis a 1930-as évek elején még csak a Budapest I. osztályban szereplő focisták is egyre nagyobb sikereket értek el. Az 1940-41-es és az 1943-44-es szezonban az NBI-be is feljutottak (és gyorsan kiestek), így legnagyobb sikerüket egy edzőmeccs jelentette: a Barak - Gombkötő, Biczó - Tuli, Balogh, Szödi - Mészáros, Krajnai, Jakab, Forgácz, Szabó III. felállású csapat 1942 szeptemberében, 5-3-ra verte a Svájc elleni meccsre készülődő magyar válogatottat.

1945 után a BSZKRT még négy évig működött, ám a vállalati sportélet a Magyar Közlekedési Alkalmazottak Szabad Szakszervezetének irányítása alá kerül, melynek első dolga a klub nevének és színeinek megváltoztatása volt. Az új vezetés az immár Előre SE néven - és bordó-fehér színekben - működő egyesület "ars poeticáját" is a politikai változásoknak megfelelően módosította: "A nehézségek ellenére igyekeznünk kell és igyekszünk is a BSZKRT-HÉV és Autóbusz alkalmazottak körében sportéletet teremteni és sportműködést kifejteni, mindezt azonban a szigorú amatőr sport határain belül. A sport, a mi kereteink között nem lehet öncél, hanem meg kell maradnia annak, ami eredetileg volt: a test és a lélek edzésének, felfrissítésének" - olvasható az 1945-ös szakszervezeti "irányelvben", a korabeli tudósító pedig így számolt be mindennek a megvalósításáról: "Az új közlekedési sportegyesület, az Előre működése új tartalmat kapott. Rövid idővel az ország felszabadulása után már pattogott a futball- és a kosárlabda, versenyzők vidám zajától volt hangos a tornaterem, csattogott a bokszkesztyű, döngött a birkózószőnyeg, atlétákkal népesült be a vörös salak". De nemcsak a propagandistáknak kellett bizonygatniuk, hogy az új egyesület semmivel nem rosszabb a réginél. A kajak-kenu szakosztály tagjai - nők és férfiak - a legeredményesebbek közé tartoztak a negyvenes évek végén, Mitró György úszó Monte Carlóban 1500 gyorson Európa-bajnok, a tömegsport pedig szinte összes vállalati dolgozót felszippantja: ekkoriban az Előrében 37 labdarúgó-, 29 teke- és 15 asztalitenisz-csapat működik.

Sírni csak a győztesnek

1950-ben azonban összevonják a közlekedési szakszervezeteket, s az Előre SE elnevezést már nemcsak az egykori BSZKRT-alkalmazottak sportegyesülete, hanem a vidéki közlekedési vállalatok sportkörei is használják; jóllehet a gigaegyesület legeredményesebb versenyzői továbbra is Sport utca sztárjai. A legnagyobb sikert Temes Judit érte el, aki az 1952-es helsinki olimpián a 100 méteres gyorsúszásban bronzérmet szerzett (1. Szőke Katalin, 2. Novák Éva), viszont a 4°100-as gyorsváltó tagjaként a bajnoki címet is megszerezte. 1954-ben újabb fúzió történik, ez pedig az Előre végét jelenti: Törekvés név alatt egyesítik a Postás SE-t, a Budapesti Lokomotívot és az Előrét, a három egyesület sportolóit egy-egy szakosztályba irányítják, sokan emiatt hagyják abba, mások átigazolnak. Az összevonás teljes kudarccal zárul, a Törekvés a magyar sport nagy lufija marad, hiszen olyan egyesületekkel, mint a Belügyminisztérium által támogatott Újpesti Dózsával vagy Farkas Mihály kedvencével, a Budapesti Honvéddal így sem vehették fel a versenyt.

1957-ben a Törekvés feloszlik, a Előre SE pedig Budapesti Előre SC néven - ismét sárga-kékben - mint a BSZKRT SE jogutódja alakul újjá, majd 1968-ban, a Budapesti Közlekedési Vállalat létrejöttekor a BKV Előre SC nevet veszi fel. Ám ennél sokkal izgalmasabb, hogy 1968-ban, a mexikói olimpián Tatai Tibor kenu 1000 méteren győz, ráadásul úgy, hogy élete első felnőttversenyén csak három hónappal az olimpia előtt vett részt. Rajta kívül ekkora sikert csak egy BKV Előre-sportoló, Baczakó Péter ért el, aki az 1976-os montreali bronz után, az 1980-as moszkvai olimpián félnehézsúlyban szerzi meg az első helyet.

A BKV Előre szakosztályainak száma a rendszerváltást követően egyre csökkent, ahogy a vállalati támogatás is: a labdarúgócsapat például 2000-ben feljutott az NB I-be, de csak papíron, mert lemondott az indulás jogáról. Az egyesület legutolsó nagy sikere Kreutzler Eszter súlyemelő 2004-es athéni olimpiai ezüstérme. Ma a BKV Előre négy szakosztálya működik a versenysportban (kajak-kenu, labdarúgás, súlyemelés, teke), viszont a vállalati szabadidősport keretén belül a BKV 1400 dolgozója sportol szervezett formában, egyebek mellett a negyvennégy vállalati kispályás labdarúgócsapatban.

A kérdés az, hogy meddig? A hírekben kész tényként közölték, hogy az Előrének annyi, ám egy sportegyesület csak akkor szűnhet meg, ha ezt a klub küldöttgyűlése kétharmados többséggel jóváhagyja. Így a jelen állás szerint az Előre még létezik, de a vezetői, sportolói legfeljebb a csodában bízhatnak.


Neked ajánljuk