BKV Előre, és ami előtte volt

Olykor arannyal

  • - legát -
  • 2012. március 23.

Sport

Nyáron ünnepelné alapításának 100. évfordulóját a BKV Előre SC, de a jelek szerint nem fogja. A közlekedési vállalat fizetésképtelen, a sportlétesítményeinek fenntartására nincs pénz. Az érintettek legfeljebb azzal vigasztalhatják magukat, hogy az egyesület már sokszor átalakult, sőt egyszer meg is szűnt.

Természetesen nem a BKV Előre SC lesz százéves - a név 1968 óta van forgalomban -, néhány jogelőddel jön ki a centenárium. 1912-ben, az akkori legnagyobb, ám nem egyedüli fővárosi közlekedési cég, a Budapesti Közúti Vaspálya Társaság (BKVT) alapított egy szerény klubot, ami mégis sporttörténeti jelentőségű: a csupán labdarúgó- és teniszszakosztállyal felálló egyesület volt ugyanis az első Budapesten, amely mögött vállalat állt. Ez persze nem jelentette azt, hogy a BKVT lett volna az üzemi sportélet első fecskéje, épp ellenkezőleg. A klubba kizárólag a vállalat A kategóriás dolgozói ("a fehérgallérosok") nyerhettek felvételt, vagyis a fizikai állománynak továbbra is a hétköznapi testmozgással kellett beérnie. Így aztán a BKVT sportolói leginkább laza teniszezgetéssel múlatták az időt, a labdarúgócsapat pedig - amihez képest a Minarik-féle Csabagyöngye FC is egy Arsenal lehetett - három évig kizárólag a hasonló kaliberű Általános Hitelbank csapatával játszott sörmeccseket. Azonban a BKVT egyáltalán nem volt szegény az átlaghoz képest, saját sporttelepe (futballpályája) volt a Mexikói út és a Thököly út sarkán, így nem csoda, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség addig puhította a klubot, hogy futballcsapatukkal 1915-ben az ún. Hadikupa amatőr ligabajnokságban rajthoz álltak.

Hősök tere

Az 1918-as forradalom idején új, összevont közlekedési cég alakult, a Budapesti Egyesített Villamosvasutak (BEVV), ám mivel a közlekedési társaságok közül egyedül a BKVT-nek volt sportegyesülete, a lelkes amatőrök ott folytathatták, ahol korábban: csak annyi változott, hogy a BKVT ettől kezdve BEVVE néven futott. A bordó-fehér klubszínen sem változtattak, ám hiába volt lényegesen több alkalmazottja a BEVV-nek, a Tanácsköztársaság pedig hiába propagálta a tömegsportot, a BEVVE jelentéktelen klub maradt, jelképes létszámú tagsággal.

Nem így 1923 után, amikor a főváros megalapította a Budapesti Székesfővárosi Közlekedési Részvénytársaságot (BSZKRT), ami - ellentétben a BEVV-vel - a kezdetektől fogva erős, jelentős anyagi háttérrel rendelkező cég volt. Az sem mellékes, hogy a társaságnak szinte lételeme volt a katonás "megjelenés". Nemcsak az alkalmazott tisztek és az egyenruha miatt, vagy mert a villamoskocsiszíneket kaszárnyának nevezték: a "beszkártos" feltétlen engedelmességgel tartozott feljebbvalójának, s a legszerényebb fegyelemsértésnek is súlyos következményei lehettek. Ebben a közegben a testedzésnek sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítottak, mint tíz évvel korábban. A BSZKRT SE néven 1923-tól működő egyesület már alakulása pillanatában komolyabb célokat tűzött ki maga előtt, mint a jogelődök, s az alacsonyabb beosztású dolgozók is lehetőséget kaptak a tagságra. Már 1923-ban megalakult az úszószakosztály, amit hamarosan az ökölvívó-, birkózó-, evezős- és atlétika-szakosztályok követtek. A klubszíneket 1926-ban változtatták sárga-kékre (villamos-busz?), bár valószínűleg nem ez az oka, hogy a közlekedési csapatot ekkortól kezdték komolyabban venni a magyar sportéletben. A következő tíz évben a klub tovább erősödik, és megszületik a BSZKRT SE első nemzetközi sikere: 1934-ben, a budapesti ökölvívó Európa-bajnokságon pehelysúlyban Frigyes Dezső állhat a dobogó legfelső fokára. Ekkor már evidencia a vállalaton belüli tömegsport, és gyakorlattá válik az is, hogy a társaság állásért cserébe igazol tehetséges sportolókat.

Ferencz Károly pályája jól mutatja, hogy akkoriban a sportállás kifejezés egész mást jelentett, mint például az 1960-as években. Az MTK tehetséges könnyűsúlyú birkózója alkalmi munkákból élt, a BSZKRT SE viszont egy kalauzi állással kínálta meg 1934-ben. Ferencz átigazolt, a "nyugdíjas" állást pedig avval hálálta meg, hogy 1935-től zsinórban tizenegyszer volt magyar bajnok, pályája csúcsát az 1948-as londoni olimpián szerzett bronzérme jelentette. Noha ezután Ferencz Károly a válogatott edzője volt, valamint országos minősítésű versenybíró, a "beszkártos" ranglétrán lassabban araszolt: villamosvezetőként, később bérszámfejtőként dolgozott.

Komolyra fordul

1933-ban a BSZKRT SE-nek tizenöt szakosztálya, 3000 igazolt sportolója volt, nem csoda, hogy 1935-ben, az MTK-pálya mögött, a Sport utcában korszerű stadion épült, 3000 férőhelyes fedett tribünnel, kosárlabdacsarnokkal, étteremmel. 1937-től a stadion egyszerre volt sportpálya és a BSZKRT leventealakulatának kiképzőhelye, és bár nem tudunk arról, hogy milyen szurkolói bázissal rendelkezett akkoriban az egyesület, az ősszakosztály tagjai, vagyis a 1930-as évek elején még csak a Budapest I. osztályban szereplő focisták is egyre nagyobb sikereket értek el. Az 1940-41-es és az 1943-44-es szezonban az NBI-be is feljutottak (és gyorsan kiestek), így legnagyobb sikerüket egy edzőmeccs jelentette: a Barak - Gombkötő, Biczó - Tuli, Balogh, Szödi - Mészáros, Krajnai, Jakab, Forgácz, Szabó III. felállású csapat 1942 szeptemberében, 5-3-ra verte a Svájc elleni meccsre készülődő magyar válogatottat.

1945 után a BSZKRT még négy évig működött, ám a vállalati sportélet a Magyar Közlekedési Alkalmazottak Szabad Szakszervezetének irányítása alá kerül, melynek első dolga a klub nevének és színeinek megváltoztatása volt. Az új vezetés az immár Előre SE néven - és bordó-fehér színekben - működő egyesület "ars poeticáját" is a politikai változásoknak megfelelően módosította: "A nehézségek ellenére igyekeznünk kell és igyekszünk is a BSZKRT-HÉV és Autóbusz alkalmazottak körében sportéletet teremteni és sportműködést kifejteni, mindezt azonban a szigorú amatőr sport határain belül. A sport, a mi kereteink között nem lehet öncél, hanem meg kell maradnia annak, ami eredetileg volt: a test és a lélek edzésének, felfrissítésének" - olvasható az 1945-ös szakszervezeti "irányelvben", a korabeli tudósító pedig így számolt be mindennek a megvalósításáról: "Az új közlekedési sportegyesület, az Előre működése új tartalmat kapott. Rövid idővel az ország felszabadulása után már pattogott a futball- és a kosárlabda, versenyzők vidám zajától volt hangos a tornaterem, csattogott a bokszkesztyű, döngött a birkózószőnyeg, atlétákkal népesült be a vörös salak". De nemcsak a propagandistáknak kellett bizonygatniuk, hogy az új egyesület semmivel nem rosszabb a réginél. A kajak-kenu szakosztály tagjai - nők és férfiak - a legeredményesebbek közé tartoztak a negyvenes évek végén, Mitró György úszó Monte Carlóban 1500 gyorson Európa-bajnok, a tömegsport pedig szinte összes vállalati dolgozót felszippantja: ekkoriban az Előrében 37 labdarúgó-, 29 teke- és 15 asztalitenisz-csapat működik.

Sírni csak a győztesnek

1950-ben azonban összevonják a közlekedési szakszervezeteket, s az Előre SE elnevezést már nemcsak az egykori BSZKRT-alkalmazottak sportegyesülete, hanem a vidéki közlekedési vállalatok sportkörei is használják; jóllehet a gigaegyesület legeredményesebb versenyzői továbbra is Sport utca sztárjai. A legnagyobb sikert Temes Judit érte el, aki az 1952-es helsinki olimpián a 100 méteres gyorsúszásban bronzérmet szerzett (1. Szőke Katalin, 2. Novák Éva), viszont a 4°100-as gyorsváltó tagjaként a bajnoki címet is megszerezte. 1954-ben újabb fúzió történik, ez pedig az Előre végét jelenti: Törekvés név alatt egyesítik a Postás SE-t, a Budapesti Lokomotívot és az Előrét, a három egyesület sportolóit egy-egy szakosztályba irányítják, sokan emiatt hagyják abba, mások átigazolnak. Az összevonás teljes kudarccal zárul, a Törekvés a magyar sport nagy lufija marad, hiszen olyan egyesületekkel, mint a Belügyminisztérium által támogatott Újpesti Dózsával vagy Farkas Mihály kedvencével, a Budapesti Honvéddal így sem vehették fel a versenyt.

1957-ben a Törekvés feloszlik, a Előre SE pedig Budapesti Előre SC néven - ismét sárga-kékben - mint a BSZKRT SE jogutódja alakul újjá, majd 1968-ban, a Budapesti Közlekedési Vállalat létrejöttekor a BKV Előre SC nevet veszi fel. Ám ennél sokkal izgalmasabb, hogy 1968-ban, a mexikói olimpián Tatai Tibor kenu 1000 méteren győz, ráadásul úgy, hogy élete első felnőttversenyén csak három hónappal az olimpia előtt vett részt. Rajta kívül ekkora sikert csak egy BKV Előre-sportoló, Baczakó Péter ért el, aki az 1976-os montreali bronz után, az 1980-as moszkvai olimpián félnehézsúlyban szerzi meg az első helyet.

A BKV Előre szakosztályainak száma a rendszerváltást követően egyre csökkent, ahogy a vállalati támogatás is: a labdarúgócsapat például 2000-ben feljutott az NB I-be, de csak papíron, mert lemondott az indulás jogáról. Az egyesület legutolsó nagy sikere Kreutzler Eszter súlyemelő 2004-es athéni olimpiai ezüstérme. Ma a BKV Előre négy szakosztálya működik a versenysportban (kajak-kenu, labdarúgás, súlyemelés, teke), viszont a vállalati szabadidősport keretén belül a BKV 1400 dolgozója sportol szervezett formában, egyebek mellett a negyvennégy vállalati kispályás labdarúgócsapatban.

A kérdés az, hogy meddig? A hírekben kész tényként közölték, hogy az Előrének annyi, ám egy sportegyesület csak akkor szűnhet meg, ha ezt a klub küldöttgyűlése kétharmados többséggel jóváhagyja. Így a jelen állás szerint az Előre még létezik, de a vezetői, sportolói legfeljebb a csodában bízhatnak.


Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.