A magyar kerékpározás aranykora

Röpül a nyargonca!

Sport

A 19. század végén a kerékpározás volt a legnépszerűbb hazai sport, ezrek voltak kíváncsiak a versenyekre. Nyílegyenes út mutatkozott a sikerhez, ám mivel a hirtelen törést azóta sem sikerült kiheverni, inkább a fantasztikus rajtot idézzük fel.

Magyarországon az 1870-es évek végén jelent meg a kerékpár, de az új sporteszköz a kezdet kezdetén inkább gúnyolódást és átkozódást váltott ki, mint csodálatot. 1882-ben az első magyar biciklis szerveződés, a Budapesti Kerékpáros Egylet létrehozását részben önvédelmi megfontolások indokolták, mivel a közös túrák nagyobb biztonságot nyújtottak, mint a magányos kerekezések.

Polgári származás

Az egyletet tízen alapították, egy évvel később több mint negyven tagja volt, ráadásul riválisa is akadt, a Budapesti Vasparipa Egyesület Előre, amely alapító okiratában hangsúlyozta, hogy a vasparipázásra ne csak szórakoztató, hanem „gyakorlati közlekedési eszközként” is tekintsenek. Óhajuk hamar teljesült, hiszen 1883-ban a budapesti rendőrfőkapitány, Thaisz Elek 13 paragrafusból álló szabályzatot adott ki, amelyben már a lámpa és a csengő használatát is kötelezővé tette, a járdán való közlekedést pedig tiltotta. Ugyanekkor Bécsben és Prágában a rendőrség még tiltotta a kerékpáros közlekedést, így talán nem véletlen, hogy épp a szabályzat megjelenése után vette kezdetét az a több mint 15 éves időszak, amelyet a magyar kerékpározás hős-, sőt aranykorának mondhatunk.

Az 1883-as év azért is nevezetes, mert a Magyar Tudományos Akadémia is elfogadta, hogy a velocipéd magyar megfelelője a kerékpár szó legyen, ami persze nem volt vitáktól mentes. A Magyar Nyelvőr című lapban Székesfehérvári Tamás „honi nyelvész” például ezt írta: „Csinálnak egy új szót: kerékpár, s ráfogják, hogy veloczipéd. Szégyenlem magam a felsőbb nyelvtudomány nevében. Nem látott a kerékpár szerzője soha galambpárt? Mi a galambpár? Egy hím és egy nőstény galamb. Mit művel a galambpár? Kergetődzik; a hím űzőbe veszi a nőstényt, eléri, megbúbozza; az igaz, a két kerék is kergetődzik (…), de jól jegyezze meg a kontár szócsináló, soha el nem éri, sem meg nem búbozza.” A vélhetően álneves szerző ezután olyan javaslatokkal áll elő, mint a nyargonca, az iramocska, a reptika, a futfordé és a gurdicsán, de a jeles nyelvész, Szarvas Gábor is szerencsésebbnek tartotta volna a vasparipa elnevezést.

 
Kerékpáros egylet az 1890-es években. Fotó: Fortepan/Wein Sarolta

Talán az sem véletlen, hogy a hazai kerékpározás és az új főváros, Budapest felívelése párhuzamosan haladt, hiszen mindkettő a polgárság előretörésének volt a bizonyítéka. Az első komoly biciklisták, az egyletek alapítói javarészt mérnökök, építészek, kereskedők voltak. Bár a velocipéd számos ifjú arisztokratát is a nyeregbe csábított, a hazai kerékpáros élet összehasonlíthatatlanul demokratikusabb volt, mint például a vadászat vagy a lovaglás. A hamarosan tömegével megalakuló egyletek többségének bárki a tagja lehetett, még női tagozatok is létrejöttek, miközben sorra nyíltak a kerékpáros-iskolák, szervizek, kereskedések. És megkezdődtek a versengések is. Az első ilyen megmozdulást is 1883-ban tartották: augusztus 18-án az ügetőpályán gyűlt össze a két fővárosi egylet tagsága, hogy gálaműsorral népszerűsítse a sportágat. „A versenynek több körülmény kölcsönzött érdeket: először mert ez hazánkban nemében az első volt, másodszor, mert ausztriai athléták és biciklisták keltek versenyre magyarjainkkal, kik igen dicsőségesen megállták a helyüket, s a németet több számban lefőzték. Lebukás a vasparipáról volt tömérdek, ami a talaj puhaságának tulajdonítható. Sérülés nem volt” – számolt be a sajtó az úttörő kezdeményezésről, amelyet inkább játékos délutánnak mondhatnánk, és nem sporteseménynek. A kilenc versenyszám között síkfutás, távgyaloglás és magasugrás is volt, a kerékpáros résztvevők a három gyorsasági futam mellett triciklin is összemérték erejüket. Volt műkerékpározás, ami „különböző bravourstiklik” bemutatását jelentette, és volt lassúsági verseny is, amikor a résztvevőknek 250 métert kellett megtenniük megállás nélkül úgy, hogy az utolsó helyezett kapta az aranyérmet. „Ez volt a legmulatságosabb. Kisztemann Ferenc győzött Bécsből, magyarjaink mind lefordultak a nagy lassúságban” – tudósított a Budapesti Hírlap, de a gyorsasági versenyek mindegyikén hazai versenyző diadalmaskodott.

Az első kerékpárversenyről feljegyezték ugyan, hogy közönség nem nagy számban volt jelen, de néhány év múlva a biciklizés már nem csak Budapesten volt népszerű. Sorra alakultak a vidéki egyletek. Ezek nem egyszerűen a helyi társasági élet unaloműző fórumai voltak, az összetartozásra, a lokálpatriotizmusra is ráerősítettek.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."