Szoboszlai Dominik lett augusztus legjobbja a Liverpoolnál

  • narancs.hu
  • 2023. szeptember 19.

Sport

A játékos köszönetet mondott az elismerésért.

Szavaztak a Liverpool FC szurkolói augusztus hónap legjobb játékosáról – vette észre a Telex. A brit csapat legjobbja Szoboszlai Dominik lett, aki Alisson Beckert és Darwin Núñezt előzte meg.

Szoboszlai eddig a csapata összes meccsén kezdő volt, és mindet végig is játszotta, a három augusztusi meccs közül pedig a Bournemouth elleni, 3-1-re megnyert találkozón ő lett a meccs embere is.

A játékos videóüzenetben mondott köszönetet.

A klub honlapjának tanulsága szerint magyar szurkolók is szavaztak Szoboszlaira, de számos külföldi szerint is ő volt a csapat motorja augusztusban.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

BKV: csak semmi pánik, lesz fizetés!

A cég megbízott vezérigazgatója belső körlevélben igyekszik nyugtatni a cég dolgozóit, hogy mindenki megkapja a fizetését júniusban. A szakszervezetek megkezdték az egyeztetéseket arról, milyen eszközökkel éljenek, ha ellehetetlenül a BKV és többi fővárosi szolgáltató cég működése.

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.