Varga Ádám ezüst-, Kopasz Bálint bronzérmet nyert kajak egyes 1000 méteren

  • Narancs.hu/MTI
  • 2024. augusztus 10.

Sport

Varga Ádám óriásit hajrázott, a cseh versenyzőt azonban már nem tudta megelőzi.

A tokiói játékok első és második helyezettje, Kopasz Bálint és Varga Ádám egymás mellett ment az 5-ös és a 4-es pályán. A táv nagy részében Kopasz Bálint állt úgy, hogy jó hajrával akár ismét győzhet, de a legjobban a cseh Josef Dostal osztotta be az erejét. Az elején nagy tempót diktáló portugál Fernando Pimenta visszaesett,

Varga Ádám viszont a negyedik-ötödik helyről hatalmasat hajrázott, elment Kopasz Bálint mellett is és csak kis különbséggel maradt el a cseh győztestől.

Az ezüstérmes Varga Ádám (hátul) és a bronzérmes Kopasz Bálint a férfi kajak egyesek 1000 méteres versenyének döntője után a 2024-es párizsi nyári olimpián a vaires-sur-marne-i evezős és kajak-kenu pályán 2024. augusztus 10-én.
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Harmadszor fordul elő a mostani olimpián, hogy két magyar dobogósa van egy számnak. Előzőleg ezt nyíltvízi úszásban Rasovszky Kristóf és Betlehem Dávid, illetve női kajakban a Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra és a Pupp Noémi, Fojt Sára páros hozta össze.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."