VI. Mira-Mare Kupa: Az úri közönség vitorlázik

Sport

Sportnak azért nem nevezném - mondja egy tapasztalt hajdani válogatott, az egyik rivális kormányosa, ami valószínűleg igaz, de nem fontos.

Az első meglepetés az indulás előtti skipper- (hajóvezető-) értekezleten ér: a tavalyihoz képest feleannyian indulnak, két kategóriában (Elan 45, Bavaria 40) kilenc hajó vesz részt az idénynyitó navigációs túraversenyen, ami jelentős visszaesés. Az ok hamarosan kiderül: jó magyar szokás szerint a konkurensek rászerveztek az eseményre, így egy időben három különböző regatta is zajlik ugyanazon a középdalmát területen. A három verseny persze kiadhatna egy igazán szép mezőnyt, és valószínűleg a szervezők sem járnának rosszabbul, de hát ahhoz ugye némi összefogás és a közös érdekek felismerése kellene. Sebaj, a tájékoztatón megtudhatjuk, mindnyájan hősök vagyunk, azonkívül Magyarország topvitorlázói, akik magától értetődően hódítják majd meg a tengert.

A Dinári-hegység átkelésekor tapasztalt félméteres hóhoz képest nem várt, gyönyörű idő és megfelelő hajók várnak minket szombat délelőtt a zadari kikötőben: a nekünk kisorsolt, ARO nevű Elan 45-ösnek ez lesz az első útja, állapotára és felszereltségére tehát nem hivatkozhatunk (illetve dehogynem: a hajók közötti érthetetlen különbségek az egész verseny folyamán hálás témát adnak a versenyzőknek). A verseny vasárnap indul, az első cél Vodice, mintegy 40 mérföldnyire (1 mérföld = 1852 m), másnap irány Vis, a szárazföldtől az egyik legtávolabb fekvő sziget. Kedd déltől a leghosszabb etap, az éjszakai navigációs jártasságot próbára tevő Vis-Rogoznica táv, végül csütörtökön Zadarba érkezik a mezőny. A pénteki, abszolút sorrendet eldöntő rájátszásba a két kategóriagyőztes és második helyezett kerül.

A versenyzők méregetik a hajókat, ismerkednek: ki hány karton sört hozott, milyen röviditalokkal készül. Korábban Barabás Évától Albert Györgyiig, Zelinka Ildikótól Koós Jánosig jó néhány híresség megfordult itt: most nem találkozunk velük, talán a másik versenyen vannak, talán a tavalyi zimankó riasztotta el őket, így ezen a versenyen a kicsit megereszkedett, kopaszodó, bajuszos magyar a tipikus résztvevő, aki napjait körbekínált ágyas pálinkával kezdi, és szivarral kísért whiskyvel fejezi be.

A szombat délutáni szabadedzésen ragyogó szélben próbáljuk ki a hajót, állítgatunk, spinakkert húzunk, minden a legnagyobb rendben. A másnapi rajt is jól sikerül: napsütésben, bő hátszélben a mezőny előtt vitorlázva, elégedetten nézzük a hátunk mögött dagadó vitorlákat. Voltaképp mindannyian ezért a látványért és élményért jöttünk. Sajnos vezető helyünket hamar elveszítjük, ugyanis Koponya, aki ezen a versenyen a navigátori teendőket vállalta, elnézi az egyetlen ellenőrző pontot, így rossz irányból kerülünk egy szigetet, s mire észrevesszük és visszafordulunk, már behozhatatlan a lemaradásunk. Koponya egyébként negyvenéves és rendszergazda, napi három doboz piros Symphoniával, de tiszta a lelkiismerete: a trafikban kiválogatják neki a dobozokat, nem szív korai halált és impotenciát jövendölő felirattal ellátott cigarettát, csak a terhes anyák magzataira leselkedő és a bőr korai öregedésének veszélyeire figyelmeztető dobozokat kap. Az etap végén három perccel kapunk ki az első helyezettől, és ötven másodperccel a másodiktól: ezt hozhattuk volna. Koponya lelkifurdalással küzd, amireaz esti nyitóvacsorán a hagyományos szorongásoldó megoldást választja, nem is sikerül éjjel betalálnia a hajóra vezető keskeny pallón, a 15 fokos tenger viszont felfrissíti. Nyugodtan úszkálhat, az újabb rajt csúszik a vacsoráról hazafelé tartó két versenyzőtársunk miatt. A részletek homályosak. Honfitársaink állítják, békés sétájuk közben megdobálták őket, miközben hölgytársaságukra olyan kijelentéseket tettek, hogy azt nem hagyhatták szó nélkül, míg a horvátok változata szerint egy részeg társaság az errefelé nem túl barátságosan hangzó "Viva Szerbia" üdvözléssel kért útbaigazítást. A rendőrőrsön eltöltött délelőtt után a második futam este nyolcig tart: a változatosság kedvéért ezúttal másfél méterrel szorulunk a harmadik helyre, 80 km-es út után.

Az éjszakai futam több mint egynaposra sikeredik: a Solta és Brac- szigetek közötti átjáróban a szélcsend összehozza az egész mezőnyt, háromórás idegőrlő ácsorgás után, viszonylag jó pozícióban kapunk új erőre - a napot a második helyen zárjuk. Csapatunk, ha nem is szedett-vedett, mindenesetre színesebb képet mutat az átlagosnál: nyolcunk közül hatan gyakorlott vitorlázók, kormányosunk félprofinak mondható, és ha különböző okok miatt nem töltené a verseny kétharmadát a kabinjában békésen szundikálva, akár komoly eredményt is elérhetnénk. Kapitányunk fogorvos, de van köztünk kamionsofőr, vendéglátós, menedzser és ügyvéd is, ő az egyetlen bevallottan outsider. Büntetőügyvédi praxisa mellett, részben annak folyományaként, néha bokszmenedzseri teendőket is ellát, kritikus időszakban vidám perceket okoz például azzal a történetével, melyben a félanalfabéta, Góman nevű szekszárdi roma gyereket ecquadori bajnokként adta el egy milánói gálára, aki a MR. GOMEZ feliratot szorongató helyi promoterrel csak a gépe érkezése után jó három órával, a teljes reptéri váró kiürülésekor tudott találkozni.

Az utolsó napra megmarad az esélyünk, hogy a második helyet megcsípve részt vegyünk a rájátszásban. A rajt után kiváló helyen vitorlázva, több mérfölddel vezetünk riválisunk előtt, ám a gyengülő szélben szomorúan nézzük, hogy húz el mellettünk szemmel láthatóan könnyebb, gyorsabb és élesebb hajóján a nagy ellenfél.

A záróparti kedélyes hangulatban zajlik, igazi amatőr rendezvényhez méltóan minden résztvevő kap valamit, mi a kategória bronzérmével és egy művészi fényképpel leszünk gazdagabbak, valamint a minden résztvevőnek járó, 270 tengeri mérföld megtételét igazoló oklevéllel és a verseny kissé talányos jelmondatával - To sail nice danger - ellátott pólóval.

Figyelmébe ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.