Magyarország-Kanada hokimeccs: Micsoda buli!

  • 2004. február 12.

Sport

Biztatóan indult: a magyar hokilegendárium szerint az első gól a világtörténelemben, amit a hoki feltalálói európai csapattól kaptak, magyar találat volt: 1933. február 23-án Margó György, a Budapesti Korcsolyázó Egylet hokijátékosa klubtársa, Minder Sándor átadásából vágta a kanadai hálóba a korongot a csehszlovákiai világbajnokságon.

Biztatóan indult: a magyar hokilegendárium szerint az első gól a világtörténelemben, amit a hoki feltalálói európai csapattól kaptak, magyar találat volt: 1933. február 23-án Margó György, a Budapesti Korcsolyázó Egylet hokijátékosa klubtársa, Minder Sándor átadásából vágta a kanadai hálóba a korongot a csehszlovákiai világbajnokságon.

A kanadaiakat az a gól annyira sokkolta, hogy rögvest el is veszítették a vb-t, márpedig ilyen csúfság az előző hat alkalommal egyszer sem esett meg velük. De tanultak az esetből, és egész pofás kis hokitörténelmet ütögettek össze maguknak: többek közt hétszeres olimpiai és huszonkétszeres világbajnokok, a Montreal Canadiens vagy az Ottawa Senators nevét az egész világon ismerik. Nálunk a gólütő és a gólpasszadó nevét a legnagyobb hagyományokra visszatekintő magyar amatőrtorna, a Margó-Minder Kupa örökítette meg, melynek legszebb idényében a Hugyagi Kiöntés feszült a Balassagyarmati Bástyáknak, a Zuglói Piranhák pedig a Váci Darazsaknak, akiket szurkolóik a "baby please, don't go" dallamára csak az "édi tíz dongó" dallal buzdították - de ez igazából mellékszál.

Az öt évvel később, egy újabb világbajnoki találkozón elért bravúros egy-egy után viszont senki nem gondolta volna, hogy több mint 70 évet kell várni, mire ismét

magyar pakk

táncolhat kanadai kapuban. A profi magyar jégkorong, elsősorban a megfelelő pályák hiánya miatt, vagy hatvan évig igazából nem létezett - egészen az utóbbi időkig. Pár éve azonban új lendületet látszik venni a sportág: néhány felkészült, lelkiismeretes edzőnek, új fedett csarnokoknak, viszonylag kicsi, de kitartó szponzoroknak és legelsősorban a nagyon tehetséges játékosgenerációnak köszönhetően tavaly ugyanitt, Székesfehérváron csak hajszál (no meg a dán csapat) választott el minket a legfelső osztályba kerüléstől. Azóta megvertük a tavalyelőtti világbajnok szlovákokat, és bár a BS-ben rendezett legutóbbi divízió-1-es vb nem sikerült tökéletesen, egyre többen hisznek a magyar hoki feltámadásában. Most már komolyan vesznek minket: ennek jele ez a kanadai vendégszereplés is.

Titokban most is bravúrra számítottunk, mint legutóbb a szlovákok ellen, hiszen nagyon hasonló volt a szituáció: a legmagasabban jegyzett csapatok egyike látogatott hozzánk, de közel sem a legjobb összeállításban. Bár a mi csapatunkhoz képest így is elképesztő játékerőt képviselnek: a keret tizenhat tagja volt NHL-játékos, nyolcan közülük még tavaly is az észak-amerikai csúcsligában játszottak, DiPietro személyében Stanley-kupa győztessel (ő 1993-ban az Edmontonnal nyert), de Alston, Domenicelli és Mamelut neve is kifejezetten jól cseng.

Ilyen profi felvezetést még nem láttam magyar sportesemény előtt. Tényleg minden tökéletes: a műsorfüzet, a két csapat eddigi találkozóinak hetven évvel ezelőtti újságokból kibogarászott tudósításaival, a játékosok bemutatása, a sajtótájékoztató, az egész szervezés. Köszönet érte többek között elsősorban Kovács Zoltánnak, a szövetség közvetlen, segítőkész és talpraesett főtitkárának, valamint Spiller Istvánnak, aki tényleg mindent tud erről a sportágról, és akinek lenyűgöző szakkomentálása a sportcsatornán rengeteg embert tett hokifüggővé. A meccs előtt a különböző érdektelenebb szelebritik (rockzenészek, polgármesterek, politikusok, üzletemberek) mellett találkozunk a magyar hokitörténelem legendáival: Ocskay papa legszebb öltönyében szemmel láthatóan nagyon izgul, Jakabházy László kíván sok szerencsét neki.

Zsúfolásig tele a csarnok, 6 órakor a 9-10 éves korcsoport egymás elleni küzdelmét már jó kétezer-ötszázan drukkolják végig, ezek a kissrácok bizonyosannem akarnak soha más sportágat választani maguknak. A két felnőtt válogatott tagjai egyesével, hatalmas ünneplés közepette lépnek jégre: a kanadaiakat hangos és lelkesítő taps, a magyarokat elképesztő hangrobbanás fogadja. A himnuszokat síri csendben hallgatja végig a közönség, hogy az első bulit annál zajosabban üdvözölhesse. Ettől a pillanattól kezdve aztán bő két óra varázslat következik: bár a vendégek ütik az első gólt, az ifjabbik Ocskay, mindenki Csicsója hatalmas bombával kiegyenlít, szívesen látnám most a papa arcát. Aztán Palkovics Krisztián is betalál, ők a korosztály kétségtelenül legtehetségesebb játékosai, 20 éve játszanak egy sorban (a dunaújvárosi Ladányi Balázs, alias Godó a harmadik, egy gólt ő is megérdemelt volna - talán majd áprilisban, amikor a hírek szerint még a mostaninál is jobb vb-csapatot láthatnak vendégül).

Jól kezdődik, még jobban folytatódik: Hoffmann elcsen egy korongot, már

három-egy

ide. A második harmadban a magyar kapu mögött ülünk, és elhűlve nézzük, Budai Krisztián milyen ihletett formában véd: a kanadai lövések nagy részét szerintem csak ő látja, amit ő sem, azt kikövetkezteti: nem véletlenül kérdez rá Green, a kanadai edző meccs után, ugyan draftolta-e már valamelyik NHL-csapat.

Orsó is betalál, de a kanadaiak összeszedik magukat, a meccs vége előtt másfél perccel Alston belövi a győztes gólt a teljesen elfáradt, magából mindent kiadó, de az utolsó percig hősiesen küzdő magyar csapat ellen: öt-négy a vége oda, de az arcokon csak átmeneti csalódottság, lefújáskor összeölelkeznek, az ujjongó csarnok előtt közös tiszteletkört korcsolyáznak, a nézők pedig nem mozdulnak: önfeledten ünneplik a kivételes sportélményt.

Zsenge diákként a keszthelyi Csány László Általános Iskola tornatermének bejárata felett nyolc éven keresztül olvashattam a következő Hemingway-idézetet: "A sport megtanít becsületesen győzni és emelt fővel veszíteni. A sport tehát mindenre megtanít."

Tóth Benedek

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."