Rousseau gyerekfelszabadítói tevékenysége (Emil vagy a nevelésről) odáig gyűrűzött, hogy a Costumes de Parisiens 1808-as rajzain már egy mai rugdalózóra emlékeztető ruhadarabot visel egy párizsi totyogós, hozzáillő - megkötős, fülvédős - sapkával.
Mindazonáltal a gyakorlatiasság addig ismeretlen fogalmát a huszadik század vezette be a divatba, többek között a könnyűipar fejlődésének köszönhetően. Ahogy teltek-múltak az évtizedek, repült a poros pólya, rékli, hátulgombolós nadrág, végül már a textilpelenka is. A vita még eldöntetlen, hogy mi szennyezi jobban a környezetet, a polipropilén összetételű eldobható nadrágpelenka vagy a többször használatos pelenka tisztítása során elpazarolt energia (meg a csatornákba áramló mosóporban oldott gyermeki fekália).
Noha a pelenka emblematikus darab, a babasikkhez semmi köze nincs. A babát kezeslábas rugdalózóban, fület védő sapkában, kötött kabátkában képzeljük el már hosszú évtizedek óta. Korunk divatdiktátorai azonban semmibe veszik a felvilágosodás vívmányait, és a babát újra minifelnőtté próbálják formálni. Fényes példája ennek az újszülött-farmer - newborn jeans -, az aprócska, műselyemmel bélelt bársonynadrág, az 56 cm-es testmagassághoz való kord- és farmerdzseki, a folyton arcba csúszó, megkötő nélküli rappersapka, a hasig felgyűrődő kötényruhácska, a folyton lesodródó pöttöm zokni. Olyan édes!
De ne hazudjunk magunknak, a baba nem erre vágyik. Leginkább egy rikító színű játéktárgyakkal aláaknázott matracmezőn szeretne teperni, és ebben a tevékenységében egy uncsi, lábfejes rugdalózó gátolja legkevésbé. A kislányok pedig a mozgásuk járásig való finomodásáig kiöltöztetett kölyökcsimpánznak festenek bármelyik édes ruhácskában. Hiszen homo erectus, ez vagyunk mi, ezzel nyújtunk az állatvilágon belül valami egészen mást.
Vagy azzal, hogy rózsaszín és világoskék színekkel jelöljük meg gyenge ivadékainkat. Sokan csak azért sürgetik az ultrahangvizsgálaton a baba nemének kideríté-sét, hogy a tudással felvérteződve csaphassanak bele a vásárlásba. A színszabályrendszer minden más babaruházkodással kapcsolatos megrögzöttség borulása ellenére is szilárdan tartja magát. Megszegése esetén csak sorozatos "ugye, fiú?" kérdéseknek tesszük ki kislányunkat, és "milyen bájos kislány!" megjegyzésnek kisfiunkat.
A nemi hovatartozás nem csupán színekkel érzékeltethető. A gyerekvilág körmönfont kódot hozott létre a nemek ábrázolására, és ez a csecsemőruházaton belül leginkább az állat- és növényornamentikában érvényesül.
Azaz: csak lánykaruhákon tapasztalunk növénymintát. Az ócska bináris oppozíció még mindig tartja magát: a női nemhez rendelődik a kiismerhetetlen, megfékezhetetlen természet, míg a férfiakhoz a technikát, az épített környezetet, a kiismerhető dolgokat rendelik (ezért díszítik az ő babaruháikat autóval, házikóval). Annyit azért érdemes megjegyezni, hogy valóban burjánzó növényzet a lányoknál sincs: leszüretelt, felaprított gyümölcsök és négy-öt szirmú virág, jelzésszerű zöld levelekkel. Ez utóbbi pedig évezredek óta az ártatlanság szimbóluma.
És egy lánycsecsemő valóban ártatlan, még akkor is, ha ő borította ki a kakaót.
A kortárs divat vívmánya a babaruhán a felnőttdivatból jött szám- és feliratdísz. Magyar gyártók egyelőre nem mernek blőd deklarációkkal előhozakodni, de láthatólag más ruhaiparosok ettől nem félnek (pl. Be my baby!), a legravaszabb mégis az a kéttenyérnyi futballmez, amely a következő kétértelműséget közli: I am good at dribbling. A to dribble: 1. cselezni (focista), 2. nyáladzani (csecsemő) kettős jelentését kihasználva henceghet képességeivel az ifjú viselő.
Vissza a természethez! Az állatok is a természet részei, de a mintákon még a növényeknél is stilizáltabbak. Különben az egyszerű megrajzolhatóság minták esetében a klubba bekerülés fontos feltétele. Két hosszú fül: nicsak, nyuszi. Hegyes fülecskék: ez a cica. A malac nehéz helyzete a mintavilágban nem is koszos és kövér voltából eredezik, hanem mert hegyes füle a macskának is lehet, orrot a macinak is rajzolunk. Ha a piktogram nem terjed ki a kunkori farokra, a malackának vesztett ügye van. Ezek a jószágok a babaholmikon kertésznadrágban járnak, és vidám programokban vesznek részt, élik az antropomorf mesefigurák végletekig humanizált életét. Ezért szeretjük őket.
Egyébként az állatok közül a nyuszi és a maci tarolnak.
A nyúl népszerűsége még érthető, de ki akar egy megtermett barnamedvét dédelgetni (előbb dédelget ő téged!). Az ember hajlik arra, hogy az ősi hitvilágban keresse az okokat. A nyomok csak közvetve vezetnek a totemisztikus vallási elképzelés medvekultuszáig, hiszen annak egyenes ági leszármazottja csupán a nagy karriert befutott játék mackó. A teddy bear kultuszából sarjadzott ki aztán a sok mesemedve - Paddington, Fülesmackó és egy világvallás vezetője: Micimackó. Közvetlenül tőlük erednek a medvemotívumok.
Az antropomorfizmus általam látott egyik legdurvább példáját is egy medve valósítja meg. Egy 62-es méretű plüss babapulóveren látható az a jelenet, ahol egy kis medve készülődik lefekvéshez. Ágyában szőrös kedvencének is helyet szorít, aki nem más, mint egy medve.
