Fene tudja, mi történt itt, lehet, hogy én kapcsoltam későn, de bridgetjones előtt föl sem tűnt, hogy felnőtt egy új lektűrnemzedék, és diadalmasan elfoglalta a piacot, háttérbe szorítva a D. Steel, N. Roberts, Ramona- és Samantha-füzetek reprezentálta klasszikus, kőkemény szemetet. Reménytelen eset vagyok, aki nem Helen, hanem még egy másik Fielding (egy vén, köszvényes fószer, olyan vén, hogy már rég elporladtak a csontjai) hőseként ismeri Bridgetet. Így sem úszhattam meg a szingliirodalom némely darabjával való találkozást; többnyire izzadt, ragacsos, kiagyalt cuccok, amelyek olvasása közben nem a figurák képződnek meg az olvasó előtt, hanem a billentyűzetnél ülő szerző, amint vért ereszt maga alá az erőlködéstől. Eme nőirodalmi termékek kínosságával csak a férfiirodalmi termékek csajozós-bulizós, hű, de jó fejek vagyunk vonulata állja a versenyt.