A nő ír: Testszöveg

  • Czapáry Veronika
  • 2003. november 6.

Szex

"A nők azt mondják, hogy a nyelv, amit beszélünk, megmérgezi a hangrést, a nyelvet, a szájpadlást, az ajkakat. Az, amit beszélünk, olyan szavakból áll, melyek megölnek minket. Azt mondják, a nyelv, amit beszélünk, olyan jelekből áll, melyek, ha rendeltetésszerűen használjuk őket, olyan jelentéssel bírnak, amit a férfiak adtak nekik."
Villanynarancs

"A nők azt mondják, hogy a nyelv, amit beszélünk, megmérgezi a hangrést, a nyelvet, a szájpadlást, az ajkakat. Az, amit beszélünk, olyan szavakból áll, melyek megölnek minket. Azt mondják, a nyelv, amit beszélünk, olyan jelekből áll, melyek, ha rendeltetésszerűen használjuk őket, olyan jelentéssel bírnak, amit a férfiak adtak nekik."

Monique Witting: Lés Guérilléres

"De ezzel együtt, a férfi azt a groteszk és, gondolj bele, kevéssé irigylésre méltó sorsot kapta, hogy csupán anyag-here-bálvánnyá redukálódjék, és hogy rettegjen attól, amint ezt Freud és követői megjegyzik, hogy nő legyen!"

Helen Cixous: A medúza nevetése

Létrejött a feminista irodalomtudomány, amely a női írást vizsgálja, azt, hogy miben különbözik írásuk a férfiakétól, hogy milyen elnyomó stratégiák alakultak ki a domináns rendben a nők írásának, nyelvének, kultúrájának elfojtására.

A nőknek ismét fel kell fedezniük az írásukat, azt, hogy hogyan tudnak hangot adni, női nyelven megszólalni, beszélni. Elaine Showalter: A feminista irodalomtudomány a vadonban című1 tanulmányában idéz egy koncepciót, amely így szól: a férfikultúra a tudatosság halmazában van, mivel azok a részei, melyek a nők számára ismeretlenek, nyelvileg hozzáférhetőek, a mítosz részei, a vadon mitológiájának kultúrkörébe tartoznak. A női kultúrának azonban csak azon része tudatos, amely a férfiak által érthető, és amely közös emberi tapasztalaton nyugszik. A többi, az igazán női, ami csak a nőké, a vad zóna, ahova nem juthat el férfi, mert nyelvileg nem strukturált, nincs rá nyelv. Nincsen nyelv a női nyelvre, soha nem is volt, és csak mostanában kezd kialakulni. "Másképpen fogalmazva, minden nyelv a domináns rendé, és a nőknek, ha beszélnek egyáltalán, azokon át kell megszólalniuk."2 A női nyelv nem érthető a férfiak számára, szeszélyesnek, logikátlannak, szétszórtnak, értelmetlennek, hisztérikusnak nevezik.

A férfikultúra azonban nem jelent titkot, megfejthető, a domináns nyelv része, míg a nőt a férfiak mindig is elérhetetlennek, megfejthetetlennek találták. Vajon mi ez a késztetés erre az elfojtásra? Helen Cixous A medúza nevetésében azt állítja, a férfiak félnek a női kultúrától, mert az olyan erőt jelent, amivel nem tudnak mit kezdeni.

Nem ismerik a női nyelvet. Nem tudják, mi az. Ha érzékelnek belőle valamit, az számukra misztikus és idegen. Ez az a holdsarló a két halmaz közül, ami nincs tudatossá téve. A férfiak hozzáférnek magukhoz, megvannak a nyelvi közvetítő csatornáik, mivel létrehozták azokat (övék a társadalom), a nők csak a domináns struktúrán keresztül tudnak nyelvet találni. Ez paradox helyzet, mert a nyelv, amin kifejezem magam, kétszeresen nem az enyém. Először a társadalomé, aztán a férfiaké.

A csönd az, amibe a nők belekényszerülnek, ebből kell kitörniük.

A pszichoanalitikusok szerint a szexuális szerepeket is tanuljuk, azok nem velünk születettek.3 Ami megkülönbözteti a nőt a férfitól a biológián kívül, az a családmodellekben tanult szerep. Freud a pszichoanalízist a férfi logocentrikus rendszerhez mérte, azt feltételezte, hogy a preödipális fázisban a péniszirigység okozza azt, hogy a fennállóhoz, az apához akarunk igazodni. A feministák élesen tiltakoznak ez ellen. A férfiak félnek attól, hogy kasztrálják őket, és ezt a félelmet a nőkre vetítik. De a nőknek eszükbe sem jut ilyen, mert nincs szükségük péniszre, hogy a kezükben tartsák, ezt csupán a férfiak tulajdonították nekik. Cixous szerint a férfiak kisajátították a nők testét, és a nőket elidegenítették saját testüktől!

Olyan kultúrát hoztak létre ugyanis, mely a falloszközpontúságra, falloszimádatra épül. A fallikus formák tisztelete, szerepe, a mítoszok (pl. Dionüszosz-játékok) falloszistenítése mind a kultúra részei. Helen Cixous és Irigaray szerint is azért lett fallogocentrikus a kultúra, mert a férfiak megirigyelték az anya és gyermeke közötti kapcsolatot. Az anya és lánya vagy fia egy olyan belső szimbolikus mező, ahova nem juthat be a logosz, nem ér el a törvény, mert a törvényt, ami nincsen, az anya szabja ki. Az anya megengedő, az anya alkot, és törvénye egy elágazó, szétszórt tinta. A férfi viszont nem tud ebben az elementáris, végtelen világban élni, törvény kell neki és határ, olyan a gondolkodása. (Az általános férfigondolkodás logikus.) Megszerezték a törvényt, ám Cixous szerint épp itt az ideje, hogy a nők visszaszerezzék, ami az övék, a női történelmüket. Irigaray szerint viszont a nőt az élvezetre való képessége különbözteti meg a férfitól. A nők különbségét a férfiaktól a gyönyör átélésében látja. A nő sokrétűbben éli át a gyönyört, szinte mindenhol érzi azt, gyönyöre nem korlátozódik a nemi szervre. "A nőnek szinte mindenhol van nemi szerve", míg a férfiszexualitás péniszorientált. A nő nem osztja magát részekre, nincs szüksége rá. Ebből következik, hogy a nő a testével ír, szerinte odaadóbban, mint a férfiak. Ez, a gyönyör átélésének a képessége teszi a nőt szeszélyessé és a férfilogika számára őrültté, szerteágazóvá, elképzelhetetlenné. A nő mindenhol érzi a gyönyört, az írását a testi élvezethez lehet hasonlítani, a nőkből áramolnak a szavak, míg a hagyományos maszkulin nyelv logocentrikus és fogalmakhoz kötött. A nő nem akar birtokolni, részekre szabdalni, képes magát "tulajdonmentesíteni", képes adni, ezért írása "is csak folyamatos lehet, anélkül, hogy rögzülne vagy körvonalaiban kijelölődne". A szövege is ilyen lesz, a női test, az írás teste dekonstruált, kiszámíthatatlan, elágazó. Az írás felszabadítja a testet és térré teszi, a szöveget pedig végtelen élvezetté. Hogy kifejezze a vad zónát, a szerteágazót, ami nem középponti, hanem szétszóródó jellegű, a nyelv végtelen jelölője, szabadság, nevetés és játék.

Irigaray szerint a nők mimikrit játszanak, utánozzák a férfinyelvet, mert kénytelenek fenntartani a fennállót, a logoszt, a törvényt. A nő így gondolkodik: ha a férfinak a logocentrizmus és falloszközpontúság a vágya, eljátszom a kedvéért. Nem véletlen, hogy "Hérodotosz például beszámolt róla, hogy az amazonok tehetséges nyelvészek voltak, akik könnyen megtanulták férfi ellenségeik nyelvét, bár a férfiaknak nem sikerült megtanulniuk az övékét."4 És az sem véletlen, hogy "a boszorkányokat is azért égették meg, mert csak a beavatottak számára érthető tudással és beszéddel", azaz írással rendelkeztek. Mert a nő "hagyja beszélni a másik ezer nyelvű nyelvet, amely nem ismeri sem a falat, sem a halált." A férfikultúra mindig is üldözte, és féltékeny volt a jellegzetesen nőire, amire a férfi "képtelen bármilyen értelmet is találni.", minden igyekezetével próbálja kiirtani, mert nem érti, és a logosz, ha valamit nem ért, azt eltávolítja. A logocentrikus gondolkodás szereti az egyértelműséget, nem megy be a vadon vad zónájába, minek is, ha világa logikus és jól értelmezhető. Érzi, hogy a női megfojthatja, elemeire bonthatja, összekeverheti, dekonstruálhatja. Cixous ezt írja erről: "Ahogy a férfi kilép önmagából abba a nőbe, akit sajátjaként és nem egy másikként kezel, azzal - és ezt ő is tudja - megfosztja önmagát saját testi birodalmától. Abból, ahogy összetéveszti magát a pénisszel, és ahogy az ostromba veti magát, megértjük, mennyire viszolyog és retteg attól, hogy a nő megszerzi őt, hogy elvész, felszívódik vagy egyedül marad a nőben."

Irigaray azt írja, hogy a nők társadalomban betöltött szerepe az árucikkekéhez hasonlatos. "Társadalmi rendünkben a férfiak mint >>terméket>test-anyagA nők nyelvet találtak, és kitörtek a hisztérikus csendből, a csendből, melyet a férfiak kényszerítettek rájuk. "Nőit írok: a nőnek nőt kell írnia." Fel kell szakítania a szavakat, az évszázados börtönt, és ki kell ordítania magát a csendből. A nő újra beszél és újra ír, ereje teljében van, nem lehet elfojtani.

A nyom, a tükörképek játéka, mely elvet minden eredettant, csak a játékot ismeri, és a jelölő elkülönböződését. Cixous szerint a férfiaknak a késztetése, hogy mindig be akarnak tömni valami lyukat, azaz a hiányt akarják pótolni péniszükkel. A férfiaknak "szükségük van arra a hitre (azért, hogy önmagukból okot gyárthassanak), hogy megdöglünk a vágytól, hogy mi az ő péniszük vágytól beszegett lyukai vagyunk, az az ő ősrégi ügyük". Ám nekünk, nőknek nem kell azzal foglalkozni, hogy a férfiak mit hisznek, az az ő harcuk magukkal és a világgal, nem a miénk. A miénk a másik teste, és az nem ők. Cixous szerint a terhességet másképpen kell átélnünk, mint eddig tettük, a gyerek nem a "szülő halála". A gyerek a másik, és mint ilyen "az élet kívánása". Kiemeli a test mint egyenlőség kritériumát.

A nők a testükkel írnak, miközben játszanak, s ebből a testből teremtődés, elkülönböződés jön létre. Szövegeket szülnek és közben ők is megszületnek. Karcsúak, kecsesek, és nem keresik a hiábavalót.

A nők életet adnak, testükkel énekelnek.

Czapáry Veronika

1. A Helikon 1994/3-as,

Feminista nézőpont az irodalom-

tudományban című számában.

2. Helikon, i. m. 437.

3. Luce Irigaray: A diskurzus

hatalma, a nőiség alárendeltsége.

In: A posztmodern irodalom-

tudomány kialakulása.

Osiris, 2002. 483-490.

4. Luce Irigaray: i. m. 429.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.