Egy régi perzsa történet szerint Sirin, a szépséges királylány éteri passzivitással tűri, hogy az egyszeri Farhad szerelme bizonyságául kifaragjon neki egy hegyet. Egy verzióban Farhad palotát farag a sziklából, egy másik szerint kitartó kopácsolással vizet fakaszt, egy harmadikban meg egyenesen arrébb költözteti a hegyet. Az ügyvéd, közíró és emberjogi aktivista Sirin Ebadiban minden bizonnyal egy Farhad veszett el, fáradhatatlan munkával ő is hegyeket igyekszik megmozgatni. Több mint húsz éve képviseli - saját életét kockáztatva - a kiszolgáltatottak érdekeit Iránban, ahol a nők hivatalosan is másodrendű állampolgárok, és a börtönök tömve vannak politikai foglyokkal.
Az idei rekordszámú, 165 jelölt közül az iráni jogásznő a legesélyesebbnek tartott pápát és Václav Havelt is lekörözte. A díj 102 éves története során Ebadi a harmadik mozlim kitüntetett. Tíz nőelőde közt ott az albán Teréz anya, a guatemalai Rigoberta Menchu a demokráciáért, a bennszülöttek jogaiért tett erőfeszítéséért és az amerikai Jody Williams, aki sikerrel kampányolt a taposóaknák betiltásáért.
Iszlám és emberi jog?
Ebadi Irán egyik első női bírája volt. Az 1979-es iszlám forradalom az elfogultnak titulált nőket megfosztotta ettől a tisztségtől, de Ebadi nem emigrált. A nehezebb utat választotta: maradt. Gyermekeket segélyező szervezetet alapított, fellépett a nők jogaiért, majd a politikai üldözöttekért és hozzátartozóikért állt ki. Ügyvédként a legmostohább eseteket vállalta el, képviselte például egy jeles értelmiségiek ellen irányuló merényletsorozat áldozatait, és követelte az 1999-es teheráni diáktüntetés vérbe fojtásakor a jogi felelősségre vonást. A két lánygyerekes családanyát többször letartóztatták, börtönbüntetéssel, házi őrizettel kellett szembenéznie.
Ebadi legfontosabb üzenete, hogy hívő mozlimként és Nyugaton is képzett jogászként az iszlám és az emberi jogok összeegyeztethetőségét vallja. Tudni kell, hogy az iszlám mint spirituális tényező semmivel sem rugalmatlanabb, mint bármely más vallás. Azonban az iszlám jog, a saría, mely számos ország jogrendjébe beépül valamilyen szinten, történelmi képződmény. A 7. század óta alig változott: egy törzsi társadalom diszkriminatív értékrendjét tükrözi, kegyetlen, embertelen büntetésformákat ír elő. Ebadi valójában a spirituális iszlám nevében küzd a megkövesedett történelmi iszlám ellen. Előadásaiban, jogi értekezéseiben rámutat a rigorózus saríaolvasat számos ellentmondására. Hogyan lehetséges például, hogy egy férfi, ha támogatja felesége abortuszát, súlyos büntetésnek teszi ki magát, ellenben ha a gyermek megszületik, és az apa 14 éves korában történetesen meggyilkolja, akkor csak pénzbírsággal sújtható?
Az Iráni Iszlám Köztársaságban a nőknek van szavazati joguk, és több nő végez egyetemet, mint férfi, szó sincs azonban törvény előtti egyenlőségről. Sok munkakörből ki vannak zárva, válásuk nehézkes, míg ugyanez a férfiak számára pofonegyszerű. Ráadásul váláskor a gyerekeket automatikusan a férfinak ítélik, a nők a fiúkat csak a szoptatás idejére, a lányokat legfeljebb hétéves korig tarthatják meg. Ehhez képest szinte mellékes, hogy a nők számára kötelező a hajat és a testet elfedő viselet (hidzsab).
Milyen béke?
Egy ellenzéki feminista díjazása világos politikai üzenet a "Gonosz tengelyébe". Ebadi hat évvel ezelőtt részt vett Khatami választási kampányában, ám az elnök győzelme óta is folyamatos összetűzésben áll a hatalommal. Kitartó demokratikus követeléseivel már nemcsak a vallási konzervatívok, de az ún. reformerek szemében is szálka lett. Jellemző, hogy Khataminak az oslói hír után öt nappal annyit sikerült nyilatkoznia, hogy a békedíj nem jelentős kitüntetés, és különben is, miért kell neki mindenre reagálnia. (A rossz nyelvek szerint az elnök szívesen tudta volna a kitüntetést a saját vitrinjében, különben pedig a futballmeccseket is kommentálni szokta.)
Ebadit hazatérve tízezres ujjongó tömeg, leginkább nők fogadták a teheráni repülőtéren. `k csak töredékét képviselik azoknak, akik szerint az iráni politika megérett a valódi változásokra.
Oslo kesztyűt dobott Teheránnak, és mentőövet a demokráciáért harcolóknak. A jogásznő most már biztosan nem tűnhet el nyomtalanul a hírhedt teheráni börtön, az Evin valamelyik cellájában, sőt már el is vállalta a tisztázatlan körülmények közt meggyilkolt iráni-kanadai fotóriporternő, Zahra Kazemi fiának jogi képviseletét.
A Nobel-bizottság indoklása szerint Ebadi küzdelme messze túlmutat Irán határain: az egész iszlám világ büszke lehet rá, továbbá minden harmadik világbeli nő. Ne áltassuk magunkat! Hogy ne menjünk messzire, az Öböl-térség legtöbb országában a nők sokkal rosszabb helyzetben vannak, mint az agyonkárhoztatott Iránban. Ám Szaúd-Arábia vagy Kuvait a Nyugat szövetségese, így kulturális különbségekre hivatkozva szemet lehet hunyni, ha a nőkkel rosszabbul bánnak, mint a tevékkel.
Iránban legalább napirenden van a jogegyenlőség és a demokrácia. Máshol még hírből sem ismerik.
Orosz Ildikó
