A legfrissebb ügy a most lezárult berlini atlétikai vb kapcsán került elő: a dél-afrikai Caster Semenya ismeretlenként robbant be a női középtávfutás világába, s egy év alatt 16 másodpercet javítva legjobb eredményén világbajnok lett a 800 méteres síkfutásban. Az ilyen mérvű teljesítményjavulás kapcsán egészen másféle sportszerűtlenségre szoktak gyanakodni a lehagyott vetélytársak és a csalódott drukkerek, edzők, sportvezetők. Csakhogy Semenya esetében mindenekelőtt az uralkodó gender-sztereotípiák szerint úgymond fiúsnak számító külleme ébresztett gyanút - a vádakat most hevesen visszautasítja mind a dél-afrikai szakszövetség, mind az ottani, sportot kedvelő közvélemény. A tizennyolc éves Caster Semenya rokonai szerint pusztán irigyei próbálják a futónőt besározni, és hírnevét elhomályosítani - a gyanúsítgatások ráadásul gyermekkora óta kísérik a lányt, aki ezek dacára lett sikeres élsportoló. A pletykák eljutottak a nemzetközi atlétikai szövetség (IAAF) illetékeseihez is, akik úgy döntöttek, hogy alapos nemvizsgálatnak vetik alá Semenyát. A processzus első fázisa még Dél-Afrikában zajlott, a második már Németországban kezdődött, s ugyanúgy magában foglal alapos, külső-belső fizikai szemrevételezést, mint genetikai vizsgálatokat. Nem mellesleg egy olyan végső eszközről beszélünk, amelynek alkalmazását 1999-ben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság felfüggesztette, éppen a női sportolók méltóságának védelmére (és hatékonysági problémákra) hivatkozva.
Van a légynek
A nemvizsgálatot (a korabeli sajtó kedvenc, "jól hangzó" leegyszerűsítése szerint: szexvizsgálatot) a hatvanas évektől alkalmazták a nemzetközi sportvilágban, mivel egyre több, elsősorban a keleti blokkból származó sportolóról gyanították, hogy női ruhába bújt férfi. A sportolói cross-dressing legkorábbi és leghírhedtebb példája azonban "Dora" Ratjené, aki a náci sportvezetés akaratából a harmincas évek közepétől indult női magasugróversenyeken - dacára annak, hogy eredetileg Hermannként anyakönyvezték, s hibátlan férfi nemi karakterisztikával bírt. Ez persze csak utólag derült ki - előbb Dora/Hermann még beszerzett egy negyedik helyet a berlini olimpián. A számot egyébként az akkori és mai, nyilvánvalóan szexista genderstandardok szerint kimondottan csinosnak számító Csák Ibolya nyerte, holtversenyt követő szétugrás nyomán, akkor fantasztikusnak számító 162 centis eredménnyel. Az ál-Dora - akit már Berlin előtt is a klasszis, de zsidó származása miatt mellőzött Gretel Bergmann helyett neveztek a magasugrás programjába - végül az 1938-as bécsi atlétikai Eb-n triumfált, mégpedig világcsúccsal. Diadala mégis kérészéletűnek bizonyult: hazafelé menet egy német vasútállomáson két hölgy kiszúrta a szoknyát viselő, félnapos borostát (szemléletes angol kifejezéssel: five'o'clock shadow) növesztő sportolót - hirtelenjében orvost is kerítettek, s így kitudódott Ratjen valódi neme. A magasugrót ezután természetesen megfosztották minden addigi titulusától, és eltiltották a versenyzéstől is, ám érdekes, hogy a német atlétanők - többek között szobatársa, a már említett Bergmann - nem gyanakodtak Ratjenre. Kicsit mély hangja inkább vicces volt, mint szokatlan, s azt is csak hóbortnak tekintették, hogy messzire kerülte a közös zuhanyzóhelyiségeket.
Akadt, aki szerencsésen megúszta a lebukást - Stanislawa Walasiewiczról, aki 1932-ben Los Angelesben megnyerte a 100 méteres női síkfutás olimpiai számát, csupán 1980-as erőszakos halála után (egy fegyveres rablás során agyonlőtték), a boncolásnál derült ki, hogy részlegesen fejlett férfigenitáliákkal is rendelkezett, ami viszont már az interszexualitás jóval bonyolultabb esete.
A hatvanas években a Press nővérek esete váltotta ki a legnagyobb patáliát: a súlylökő-diszkoszvető Tamara és a gátfutásban, valamint hétpróbában jeleskedő Irina mindent megnyert, amit sportágukban lehet - ám a nyugati sportközvélemény állandó gyanúval fogadta teljesítményüket, ami összefüggött kissé (újabb gender-sztereotípia következik!) férfias küllemükkel. A pletykák megoszlottak akörül, hogy tisztán férfiakról (ez azért még a neten fellelhető fotók alapján is valószínűtlennek tűnik...), esetleg mindkét genitáliával bíró hermafroditákról van szó, vagy férfihormon-készítményekkel túlkezelt nőkről. Annyi biztos, hogy a nemvizsgálat 1966-os bevezetése után a nővérek (a nyugati sajtó gúnyos megállapítása szerint a "Press brothers") eltűntek a színtérről. Mindezt Nyugaton nyílt beismerésként értékelték, hazájukban viszont soha nem ismerték el a fenti vádakat.
Tökkel-vonóval
A korai nemvizsgálatok kezdetben merő fizikai szemrevételezésből álltak - le a gatyát-bugyit, azután hadd lássuk. Bár a Ratjen-esetnél speciel ennyi is elég lett volna, az idők során egyre szofisztikáltabb módszerek kerültek előtérbe - habár a kapott eredményeket és a használt módszereket egyaránt támadták tudományos, morális és emberi jogi szempontból. Elsőként pusztán azt nézték, hogy a sportolók rendelkeznek-e XX-es kromoszómákkal - ez itt nem a méretre utal, hanem arra, hogy az alapvetően a sejtmagban fellelhető, a genetikai információt hordozó, tipikusan pálcikás alakzatba rendeződő DNS-szakaszok, azaz a kromoszómák között akad-e olyan, a nemet meghatározó kromoszómapár (gonoszómák), amelyeknek mindkét tagja ugyanabba a speciális típusba (X) tartozik. Később már azt is nézték, hogy a vizsgált kromoszómák között akad-e olyan gonoszóma, amelyik tipikusan csak a férfiaknál fordul elő (az úgynevezett Y kromoszóma). Ez utóbbira azért volt szükség, mivel - nem pusztán a sportolói szexvizsgálatok során - egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a két tipikus alapeset mellett számos átmeneti típus is létezik, s az interszexualitás kategóriája sokkal bővebb, mint azt korábban gondolták. Létezik XXY, XXYY, sőt XXX-es kromoszómatípus is - s ezzel még nem is merítettük ki a variációkat. A gendertesztek sok, ma már teljességgel igazságtalannak tűnő következménnyel jártak. A lengyel Ewa Klobukowskát, aki a tokiói olimpián 4x100 méteres váltóban szerzett aranyérmet, egy számára igazoltan semmi előnyt sem nyújtó genetikai rendellenesség nyomán zárták ki egy 1967-es gendervizsgálat nyomán. Jellemző, hogy a téma bonyolultsága miatt egy idő után már nőgyógyász, endokrinológus, belgyógyász és szakpszichológus alkotta team vizsgálta a sportolókat, s ők sem tudtak mindig dűlőre jutni egy-egy érdekesebb-bonyolultabb eset kapcsán. A laikus közvélemény, amennyiben tudomással is bír az átmeneti típusok létezéséről, hajlamos azt hermafroditizmusnak tekinteni. Pedig ez, amellett, hogy számos kontextusban bántónak számít, ráadásul még pontatlan is. Hagyományosan a jól látható nemi dimorfizmussal, kétfajta kifejlett nemiszerv-készlettel bíró embertársainkat hívták hermafroditának (ez nagyon-nagyon ritka), miközben a vitatott határátmenetekben a "másik" genitália többnyire rejtett, csupán nehezen kimutatható, vagy éppenséggel inkább valamelyik fent említett, az átlagostól eltérő kromoszómaleosztásról van szó.
Hiába menekülsz, hiába futsz
A módszer kritikusai sosem győzték hangoztatni, hogy a fenti módszerek nem csupán jogsértőek és sokszor lealacsonyítóak a vizsgálatnak tipikusan alávetett női sportolók számára, de mindez egy olyan elavult, puszta bipoláris kategóriarendszeren alapul, melyet nap mint nap felülírnak a friss, a nemek közti átmenet folytonos jellegét alátámasztó tapasztalatok. Mások határozottan állítják: teljesen fölöslegesek a fenti tudós-kommandók - a doppingvizsgálathoz levett vizelet alapján rögvest kiderül, ha valaki a másik nem álcájában indult (anélkül, hogy vegzálnák az interszexuális sportolókat). Ehhez ráadásként jöhet az is, hogy a kapott genetikai információkat simán felülírhatja egy egyszerű "helyszíni szemle": az 1996-os atlantai olimpián például nyolc atlétanő megbukott a genetikai teszten, ám az alapos (s nyilván a felületes gendersztereotípiákat is bevető) fizikai vizsgálat minden szempontból nőnek találta őket. A sportolói gendervizsgálatok kritikusai nem győzik hangoztatni: a legtöbb fellelt "rendellenesség", a normáktól való eltérés még nem jelenti azt, hogy az atlétanő bármiféle fizikai előnnyel indulna a versenyeken nőtársaival szemben - márpedig eredetileg ez lett volna a tesztek célja. Arra pedig tényleg nehezen lehet válaszolni, mit tegyünk a vizsgálatokon bármily szinten érintettnek talált sportolókkal, s miként lehet besuszterolni őket az alapvetően duális jellegű sportszisztémába. Nem kevés emberről beszélünk, elvégre egyes (nyilván vitatott) becslések szerint embertársaink egy százaléka is érintett lehet ez ügyben. Szerencsére a NOB azok ügyét már tudja kezelni, akik transzszexuálisként (ohó: egy újabb kategória) nemváltoztató műtéten estek át. Nos, ők minden további nélkül indulhatnak választott nemük versenyein, ha átestek egy legalább kétéves hormonkezelésen.
