Gyilkossággal, csalással került a trónra - és Hamlet, aki külföldön tanul, és onnan rendeli haza az apja váratlan halála utáni temetésre egy telefon vagy sms, bizony, összeroppan az apja szellemétől hallott hír hallatán. Összeroppan, mert a békés külföldi diákéletnek lőttek - neki itthon, Dániában van dolga, és nem kérdés, hogy mi az: bosszút kell állni, összerakni a szétesett időt.
Mert tényleg szétesett: egy kapkodó, fejlődésben lévő diktatúrát látunk, amelyet fortélyos félelem igazgat. Alföldi Róbert rendezése a Nemzetiben a dráma szoros olvasásán alapul. Az egyes jelenetek, sorok, fordulatok jelentésének megfejtésén és kontextusba helyezésén. Ezt a drámát - mint a kanonizálódott opusokat általában - már nem szorosan, hanem "centrálisan" szoktuk olvasni és szokták rendezni: a "nagy gondolat", a hamleti dilemma értelmezése után kutatva. Most meg egy voltaképpen egyszerű - bár mégoly súlyos - történet bomlik ki előttünk. Nagy szerepe van ebben Vörös Róbert dramaturgi beavatkozásán túl Nádasdy Ádám tiszta, transzparens fordításának, mely pompás sorvezetőnek bizonyul e szoros olvasathoz, hisz maga is az.
A fiú összeomlása egyetlen jelenetre korlátozódik - az apja szellemével való párbeszédre, amikor az is feltűnik, hogy vigasz, empátia, megértés nincsen, csak apai parancs -, és attól kezdve Hamlet tudja, mit kell tennie: bosszút kell állni, nem az apjáért, hanem önmagáért, mert ez a Claudius nemcsak az apját ölte meg, hanem lenyúlta a korona kedvéért az anyját is, és tönkreteszi éppen, az országgal együtt.
Aztán nekilát; először is átrendezi a viszonyait. Opheliát eltávolítja magától, hiszen a lány engedelmes gyermeke apjának, Poloniusnak, aki a mindenkori lakájok kissé görnyedt, készenléti tartásával sündörög a király körül - ezt a rizikót Hamlet nem engedheti meg magának. A többszintes játéktéren végigkísérhetjük a folyamatot, amelyben Ophelia - a néma jelenlét révén - rájön, hogy mi folyik itt, majd Claudius durva erőszaktétele után nemigen marad más neki, mint a megőrülés. Radnay Csilla nem a butuska naivát, hanem az okos és zavarodott lányt mutatja - méltó társa, igazi partnere lehetett volna Hamletnek, ha mindketten megérik. Sok szótlan jelenlét, erős gesztusok teszik színfoltból a dráma egyik hősévé és áldozatává. Ami Hamlet "őrületét" illeti, az egyszerűen nincsen: a legtöbb rendezésben felbukkanó, Hamlet melankolikus, tétova természetéből következő zavarodottság itt kristálytiszta, racionális tettetés.
Az anyának, Gertrudnak is kijut a saját drámából: Söptei Andrea játéka a szöveg nélküli jelenlétben is árnyalt és kifejező, hiszen a szemünk előtt jön rá, hogy eszköz volt csupán a trónbitorlásban, s hogy számára is minden elveszett. Nem megőrül - az italba menekül (ami átértelmezi Claudius hozzá intézett utolsó mondatát: a "ne igyál" itt nem a féltés, hanem a tiltás hangja).
Claudius király akart lenni, és az lett. Makranczi Zalán alakításában az egyszemélyes túlhatalom kiépítése egyebek mellett a lelkiismeret elhallgattatására is szolgál: kíméletlen és tudatlan uralkodó, aki még Shakespeare-t sem olvasta végig soha, ezért nem tudja, milyen vég vár rá.
Azt a sírásók tudják: Hollósi Frigyes és Znamenák István klasszikus clownként gyűjti szemeteszsákba a múlt rekvizitumait; vörös csillag, lyukas zászló megy a kukába, mert a holtakat el kell temetni.
Laertes könnyed zsúrfiúból vérszomjas anarchistává lett külföldön: gépfegyverrel hadonászva tér haza bosszút állni - és a gépfegyver, igaz, nem az ő kezében, el is sül a megfelelő pillanatban. Szatory Dávid jobb a "fordulat" után, mint előtte, s csak a halála akadályozza meg, hogy apja méltó fiává váljék. Apja, Polonius - Rába Roland lehengerlően életszerű alakításában - a korokon átívelő, hajlott gerincű lakáj, akinek alázatos, elvtelen hajbókolása törvényszerűen dicstelen halált hoz, de egy új korral ugyancsak törvényszerű feltámadást is: a lakáj örök. Ott a helye Fortinbras mellett is, akinek ugyan kezdetben még a Claudiusra állított mikrofon is túl magas, de ne aggódjunk: megtoldja egy fekete bőrdzsekivel és Martens bakanccsal.
Horatio mellékszereplő ebben a történetben - Mátyássy Bence szomorú túlélőt formál belőle.
Hogy a Hamlet színházi történet is, az a kéttagú színésztruppra marad: László Zsolt (aki Hamlet apjának szelleme is) és Nagy Mari szakadt, szomorú vándorszínészpár. Csodálkozva és rezignáltan cuccolnak be az alkalmilag lepukkant színházba, majd odaadással, tisztán és tehetségesen eljátsszák az Egérfogót, melyben Hamlet maga az alkalmi játszótárs - mi pedig nézőket játszunk, a királyi párral és kíséretével együtt. Színházsirató ez.
És akkor Szabó Kimmel Tamás Hamletje: kiküzdött, megdolgozott alakítás, melyben együtt alakul színész és szerep; előbbi a szerephez, utóbbi a feladathoz nő föl. Miközben Szabó Kimmel egyetlen pillanatra sem hagyja el azt, amiért föltehetően a rendező ráosztotta Hamlet szerepét: egy srác a trendi romkocsmák környékéről, akinek helyén az esze és a szíve, ha itt az idő. Igaz, belehal.
És Alföldi Hamletje azt mondja: itt az idő.
Nemzeti Színház, március 16.
