„A magyar kultúra ne váljon ízléstelen, pöffeszkedő pártfunkcionáriusok és kebelbarátjaik játszóterévé!”

  • narancs.hu
  • 2020. július 7.

Színház

Schilling Árpád a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjainak üzent.

„Megkérdőjelezhetetlen tény, hogy a kormány képviselői nem járnak el demokratikusan, amikor nem tekintik partnernek azt az állami fenntartású intézményt, amelyet éppen átalakítanak. Tény az is, hogy a Magyar Teátrumi Társaság nyilvánosan, ráadásul komolyan vehető szakmai érveket mellőzve támadta az SZFE-t” – írja Facebook posztjában Schilling Árpád a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak.

A rendező szerint a diákoknak jogos a félelmük, hogy az egyetem jelenlegi szenátusa elveszíti autonómiáját, az alapítvány kuratóriumában az SZFE képviselői kisebbségbe kerülnek, és lassan átveszi az irányítást Magyar Teátrumi Társaság. „A folyamat pontosan ugyanaz, mint a Magyar Művészeti Akadémia, a Nemzeti Kulturális Alap, a Petőfi Irodalmi Múzeum vagy a Magyar Tudományos Akadémia esetében. A cél, hogy az intézmények irányításában biztosítva legyen a kormány (kétharmados többsége révén a Fidesz) megbízottjainak a hegemóniája. Ebbe a folyamatba semmilyen más pártnak nincs beleszólása, vagyis az SZFE erőltetett tempóban történő átalakítása egyértelműen egyetlen párt politikai szempontjait tükrözi” – teszi hozzá.

Schilling úgy véli, hogy

a magyar színházművészet rettenetesen megosztottá vált, ami morális és szakmai szempontból is káros és fenntarthatatlan.

A jelenlegi helyzetben a pártpolitikai kötődésüket büszkén vállalók egyszerűen lefojtják azokat, akik nem kötődnek direkten pártokhoz, de a hagyományokhoz, mesterekhez, szakmai hozzáálláshoz igen. „A fogalmatlanság, a tájékozatlanság, a felkészületlenség, a vitára és a kooperációra való alkalmatlanság nem újkeletű probléma, de még soha nem vált ennyire nyilvánvalóvá. Mit lehet tenni, ha tudjuk, hogy túlerővel szemben képviselünk alapvető értékeket? A jelen helyzetben a harcos és zajos kiállás mellett elkerülhetetlen a tartós összefogás kiépítése” – írja, hozzátéve azt is, hogy csak az lehet alapvetően, ami nem szüntet meg már létező értéket, és értéktelen az, ami eltelve önmagával a másikon átgázol.

„A cél nem a kormányzó párt befolyásolása, mert az egyelőre lehetetlen. A feladat az, hogy a szakma ne essen szét! A feladat, hogy a magyar kultúra ne váljon ízléstelen, pöffeszkedő pártfunkcionáriusok és kebelbarátjaik játszóterévé! A magyar kultúra ne süllyedjen bele a hazugság, butaság és képmutatás mocsarába!” – jegyzi meg Schilling, aki ezzel fejezi be bejegyzését: „Most, hogy látjuk, hogyan porladnak szét a korábban sem túl acélos keretek, hogyan épülnek új falak, ketrecek, hogyan ömlik szét a nyilvánosságban egy új, minden kritikát lesöprő, arrogáns és agresszív retorika, újra föl kell ismerni (újra és újra), hogy nem segíthet más csak a szolidaritás, az összefogás”.

A teljes bejegyzés itt olvasható.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.