Az alternatív színházak bedöntése

Légy stratéga!

  • Vári György
  • 2011. június 9.

Színház

Az úgynevezett VI-os kategóriát, vagyis a független színházakat sújtó tavalyi zárolás csendben elvonássá vált a múlt év végén. Közben a támogatás törvényes minimumát is csökkentették - igaz, az érintettek végül még kevesebbet kaptak. A valódi meglepetéseket azonban májusra tartogatta számukra a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma.

A csúcsminisztérium kulturális államtitkársága nagyon vigyázott, hogy a meglepetés teljes legyen: bizonyára ezért nem tárgyalt semmiről a szféra képviselőivel egészen az őket célzó pályázati kiírás május 6-i, igencsak késedelmes megjelentetéséig. Ebből tudhatta meg számos kurátor, hogy a továbbiakban (hiába kapott három évre megbízást) munkájára nem tartanak igényt, de voltak olyanok is, akik a pályázatból értesültek arról, hogy velük kíván dolgozni a jövőben az államtitkárság. (A kurátorok kiválasztásának átgondoltságát jól jellemzi, hogy az önálló színházi kuratórium egyik tagja Kútszegi Csaba tánckritikus lett.) A kuratórium öszszetételének radikális átalakításáról Szőcs Géza államtitkársága, "a miniszter javaslattevő, véleményező és döntés-előkészítő feladatot ellátó testülete" [előadó-művészeti törvény, 5. § (1) bekezdés] az Előadó-művészeti Tanács (EMT) javaslatával ellentétesen döntött a tagok tájékoztatása szerint, noha a hatályos törvény 18. paragrafusa a kurátorok kinevezésénél előírja véleményük figyelembevételét - a pályázati kiírás pedig azt állítja, hogy a kiíró eleget tett e törvényi kötelezettségének. (A 22 fős EMT tagjainak egyik felét szakmai szervezetek javaslatai alapján az illetékes miniszter kéri fel, a másik felét a fenntartó önkormányzatok, szakszervezetek, felsőoktatási intézmények, területileg illetékes miniszterek és egyéb érintettek delegálják.) Arra a kérdésre, hogy miként oldható fel ez az ellentmondás, és milyen oka volt a még két évre szóló megbízások felmondásának, a Nefmitől lapzártánkig többszöri kérésünk és ígéretük ellenére sem kaptunk választ - igaz, más kérdéseinkre sem. Az államtitkárság nem hivatalosan azt jelezte az érintetteknek, hogy a kurátorok döntéseivel sokan elégedetlenek voltak, rengeteg dühös reklamálóval kellett foglalkozniuk. Ezt - ha igaz - jórészt a tavalyi kuratórium azon megfontolása magyarázza, hogy keveseknek kívántak több pénzt adni, vagyis komoly, minőségalapú szelekcióra törekedtek, egyébként éppenséggel az alternatív társulatok ellen tavaly különös aktivitással fellépő Vidnyánszky Attila Fidesz-közeli debreceni színigazgató érveivel összhangban, akinek legfőbb kifogása a függetlenek ellen épp a mezőny felhígulása volt.

A pályázati kiírás arra is figyelt, hogy - amennyire lehet - megkönnyítse a friss kurátorok dolgát. A tánc kategóriában már előre kiemelt 8 tánctársulatot, amelyek "pályázatuk alapján (...) kiemelt - 20 millió forint vagy annál nagyobb - támogatási összeget" nyerhetnek egy "szakmai javaslattevő bizottság" ajánlása alapján. Az EMT, amellyel a törvény előírásai szerint konzultálni kéne, semmit sem tud e titokzatos grémium születéséről, feladatáról, összetételéről. A Nefmi illetékesei a Revizornak úgy nyilatkoztak, hogy a javaslattévő bizottság azonos az új kuratóriummal. Ez a verzió ugyan, mint láttuk, jogszabálysértő volna, de szerencsére valószínűleg nem igaz: a Független Színházak Szövetsége sajtónyilatkozatában az áll, hogy a Nefmi "a pályázati kiírást még a saját maga által megnevezett új kuratórium tagjaival sem egyeztette", és a később a munkát akadályozó teljes bizonytalanság miatt lemondott Deme László is arról tájékoztatta lapunkat, hogy vele senki nem konzultált semmiről a pályázat kiírását megelőzően. Igaz, a színházi és a táncos kuratóriumot szétválasztották, elvileg tehát nem kizárható, hogy az általuk választott színházi kurátorokkal ugyan nem, de - valami furcsa szeszélytől vezettetve - a tánckurátorokkal hajlandóak voltak szóba állni az államtitkárságon. E meglepő esetben sem egészen világos, miért volt szükség arra, hogy a testület, amelyik dönteni fog, saját figyelmét hívja fel egyes pályázókra előzetesen, és egyáltalán mi szükség van a pályáztatásra, ha a fontos döntések nagy része a procedúra előtt megszületik, a pénz jó részét előre kiosztják? Az eljárás védelmezői arra hivatkoznak, hogy a kiírás nem automatikusan, csak pályázatuk függvényében minősíti nyertesnek a szóban forgó 8 társulatot - azt azonban eleve előírja, hogy csak ők kaphatnak igazán nagy pénzeket. A gondosan kiválasztott kurátorokat bizonyára a pályázatok sem fogják eltántorítani attól, hogy elfogadják - állítólagos - saját előzetes döntésüket. Mindenesetre a közpénzek elosztásának tavaly transzparensen működő rendszerét sikerült olyan elképesztően átláthatatlanná tenni, hogy a negyvenmilliós, immár majdnem teljesen felesleges pályáztatási színjátékra nem is nagyon van szükség.

Kavaró kezek

Azt, hogy a pályázati rendszer paravánja mögött alig titkoltan kijárásalapú pénzosztás előkészületei zajlottak, teljesen világossá teszi a "kiemeltek" névsora. Ezek jórészt azok a nagy társulatok, amelyek ugyan nem önkormányzati fenntartásúak (mint például a Szegedi Kortárs Balett), de komoly állami, önkormányzati és szponzori pénzekhez jutnak. Itteni szereplésük tehát jogilag nem kifogásolható, de indokolatlan és tapintatosan szólva nem elegáns. A független színházi pályázatok ugyanis a rendszerbe most érkező társulatok, innovatív kezdeményezések, a kiírás saját megfogalmazásával "az előadó-művészetben jelentkező újító törekvések" finanszírozását célozzák elvileg, nem pedig nagy múltú alkotók és társulatok egyébként bizonnyal megérdemelt elismerését. Azaz a minisztérium a pályázati rendszert saját deklarált szándékával ellentétesen működteti - például Markó Iván társulatának kiemelésével. Szőcs Géza egy parlamenti felszólalásában Markónak és Bozsik Yvette-nek készült pár hónapja odaadni a Trafót, és aligha véletlen, hogy a befogadóhely jelenlegi igazgatója, Szabó György is azon kurátorok közt volt, akiknek további munkájára nem tartottak igényt a Nefmiben.

Még cifrább az Experidance társulat esete: ők a honlapjukon olvasható bemutatkozásuk szerint nézőik "kikapcsolódását" szeretnék elősegíteni a rohanó világban, ötvözni a művészi színvonalat a popularitással. Saját önértelmezésük szerint is kommersz táncszínházi termékeket állítanak tehát elő, ami nem baj, csak nem felel meg a pályázati kiírásnak. Vezetőjük, Román Sándor a Revizornak úgy nyilatkozott, hogy esetleg megkísérelnek a jövőben súlyosabb produkciókat létrehozni, ehhez igényelnek támogatást, de így is kérdés, hogy az új terepen miért kell rögtön kiemeltként kezelni őket a többször bizonyított versenyzőkkel szemben. Jellemző, hogy mindazon kiemeltek, akiknek valóban ott a helyük a kategória legjobbjai közt, mint amilyen a Goda Gábor vezette Artus kortárs művészeti stúdió vagy Szögi Csaba Kortárs Európai Táncszínháza, saját privilegizált helyzetük ellenére sem értettek egyet az eljárással - igaz, ők gyorsan el lettek hallgattatva. A Magyar Táncművészek Szövetsége május közepi tisztújító közgyűlésén a felére csökkentett létszámú elnökségből mindketten kiestek, így lényegében nem maradt a függetleneknek képviselője, ahogy az új kuratóriumba is a nagy társulatok vezetői kerültek be: Mihályi Gábor táncszövetségi elnök, a Magyar Állami Népi Együttes vezetője és Kiss János, a Győri Baletté. Vagyis egy szakmai lobbi foglalta el mind a kurátori helyeket, mind pedig a táncszövetséget, így Szabó György szerint olyan emberek kerültek döntési helyzetbe, akiknek nincs valódi rálátásuk az e színtéren zajló folyamatok jelentős részére. A táncszövetség elnöksége kérdéseinkre nem kívánt ugyan válaszolni, de azt le akarták szögezni, hogy szerintük "a VI-os kategória pályázata elsősorban a működési pénzekről szól, nem esztétikai-művészi kérdésekről, hanem a közpénzek felhasználásáról, munkahelyek teremtéséről, a táncművészek bérezéséről, az infrastruktúra fenntartásáról stb. Olyan kurátorokra is szükség van, akik együttesvezetői tapasztalataik okán ezeknek az elvárásoknak képesek megfelelni." Az elbocsátott kurátorok közül Gáspár Máté a Krétakör Színház produkciós vezetője volt, míg Szabó György - közgazdászdiplomával - a Trafót igazgatja, némi rálátásuk tehát nekik is lehet infrastrukturális kérdésekre.

A fentebbi alkotóműhelyek nemcsak a többi táncostól, hanem - talán elsősorban - a "prózai" színházaktól és a befogadóhelyektől vonják majd el a pénzt, ugyanis a frissen alakult önálló táncos kuratórium jóval nagyobb pénzről (266 millióról - tavaly a táncosok számára kiosztott összeg 219 és fél millió forint volt) dönthet, mint a "prózai" színházi (amely idén már csak 237 és fél milliót oszthat el, miközben tavaly a szektor 283 milliót kapott). Az EMT ugyan a táncszövetség képviselőinek kérésére kompromisszumos megoldásként elfogadta a szétválasztást, de sokan úgy gondolják, hogy mivel a produkciók közötti átjárás és kapcsolat folyamatos, a döntés félreérti a szféra működésének természetét. Az átcsoportosítás szintén az EMT szakmai javaslata ellenében történt.

Magyarázatot minderre alighanem a háttéregyeztetésekről szállongó hírek adhatnak, noha a Magyar Táncművészek Szövetségében azt állítják, hogy hivatalosan nem tárgyaltak Szőcsékkel. Ezt minden gond nélkül el is hihetjük, mert az államtitkárság ebben a történetben is a színfalak mögötti kavarások hívének bizonyult. Az ügyet a Nefmi-ben Elekes Botond, Szőcs kabinetfőnöke vitte a hírek szerint, aki egy alkalommal le is tolta az EMT egyes nála ücsörgő táncművész képviselőit, amiért nem védték elég harcosan szakmájuk érdekeit. Elekes mondta állítólag négyszemközti megbeszéléseken, hogy a táncszövetség javaslatát karolta fel, amikor megváltoztatta a pénzek elosztását, és részben lecserélte a kuratóriumot. (Szőcs Gézáról és friss helyetteséről, a Szőcs által eredményesen megfúrt Kálnoki-Gyöngyössy Mártont váltó Hammerstein Juditról úgy tudni, nem különösebben érdeklődnek a kérdés iránt, így meghagyták az egészet Elekes játszóterének.) Többek szerint, noha a minisztériumban megjelent Bozsik Yvette, Román Sándor, Mihályi Gábor és a Szegedi Kortárs Balettet igazgató Pataki András is (tehát jórészt a később kiemeltté váló társulatok vezetői), a "táncoslobbi" kulcsfigurája a régi-új kurátor, Fodor Antal volt a minisztériummal folytatott informális tárgyalásokon. Az FSZSZ szerint Fodor tagsága eleve összeférhetetlen vagy legalábbis problematikus volt, mivel ő az egyik pályázó, Bozsik Yvette beosztottja a Táncművészeti Főiskolán. Fodor Antal akadályoztatása miatt nem tudott a Narancs rendelkezésére állni.

Egy nagyszerű lehetőség

A táncosok sikere azonban átmeneti: a készülő előadó-művészeti törvény forgalomban lévő tervezete ugyanis mindazon jogi garanciákat el kívánja venni a társulatoktól, amelyekre persze eddig is fütyült a nemzeti ügyek kormánya. Így minden szereplő végleg kiszolgáltatottá válna, és intézményesülne az egyre szűkülő források átláthatatlan, szívességi alapú elosztása. A feltehetően a Teátrumi Társaság ihlette jogi munka szerint az Előadó-művészeti Tanács tevékenységét átvevő szervezetek tagjait a mindenkori miniszter kérné fel anélkül, hogy bárki véleményét figyelembe kéne vennie, mivel munkájuk a talányos indoklás szerint "bizalmi" jellegű. E tekintetben tehát a jelenlegi gyakorlathoz igazítanák az új törvényt, ráadásul így a tervezet szerint - szemben a jelenlegi törvényi előírásokkal - nem is kéne biztosítani a létrehozandó "szakbizottságokban" a függetlenek képviseletét. Ezt kívánja valamelyest jóvátenni egy javaslat - amelyet L. Simon László, a kulturális és sajtóbizottság vezetője a függetlenekkel találkozva támogatásáról biztosított -, mely szerint a miniszter a bizottságok jelöltjei mellett a "pályázati úton működtetett előadó-művészeti szervezetek jelöltjeit is köteles figyelembe venni" a kuratóriumok kijelölésénél. Azért beszél a szöveg "pályázati úton működtetett" színházakról, mert megszűnne a jelenlegi kategória-rendszer, és felváltaná a nemzeti, a kiemelt és az egyéb előadó-művészeti társulatokat megkülönböztető, kevéssé kifinomult besorolás - az "egyéb" kategória színházai pedig nem részesülnének normatív támogatásban. Megszűnne a számukra garantált pályázható minimumra vonatkozó előírás is, vagyis sokkal többen pályáznának alighanem jóval kevesebb pénzre. Azt, hogy mely színházak lehetnek nemzeti vagy kiemelt intézmények, némely formális kritériumok teljesülése esetén (természetesen csak állami vagy önkormányzati fenntartóval rendelkező kőszínházak kerülhetnének szóba) szintén a miniszter dönthetné el. A szöveg legjellemzőbb ötlete szerint ugyancsak a miniszter a teljes színházi közegre vonatkozóan "kulturális nemzetstratégiát" írna elő: ebben azt fejtené ki, hogy milyen kulturális, társadalmi célok megvalósulását tartaná kívánatosnak a színházak működése révén. A stratégiai kulturális nemzetcél kijelölése az indoklás szerint a társulatoknak "lehetőséget biztosít, hogy szakmai koncepcióik kialakítása során a nemzetstratégiai célokat a művészeti céljaikkal összhangba hozzák". Amennyiben ez még mindig nem lenne elég világos, a szöveg azt is tudtunkra adja, hogy a "stratégia támpontul szolgál a támogatáspolitika érvényesülése során". Ez a lélegzetelállítóan őszinte szöveg, vagyis a központosított, ideológiailag kézivezérelt, a szó bármilyen értelmében független, tehát művészi céljaikat a miniszter kijelölte stratégiával kellő összhangba nem hozó társulatokat kivéreztető kultúrpolitikára tett javaslat - vagy egy ehhez nagyon hasonló - futott ugyan már egy eredménytelen kört a tavalyi év második felében, most azonban újra előkerült, és nem kizárt, hogy meg kell majd szoknunk egy kissé talán még továbbcsiszolt formáját.

Az eljárási szabályok, intézményi keretek, megállapodások ebben a történetben is csak az akaratérvényesítés akadályaiként kerültek a kulturális államtitkárság képviselőinek látókörébe, és az akarat ezúttal is csupán a derekasan bokázók megjutalmazására és a nem parírozók megbüntetésére irányult. Értelmes koncepciónak ezen a területen sincs nyoma.

Neked ajánljuk