„Meglátom a dj-t a fülkében. Harminc éve ismerem az ujjait. De most látom először az arcát.”

  • Molnár T. Eszter
  • 2025. október 26.

Színház

Jelena Juresa médiaművész az európai technoszíntéren DJ Max néven ismert szerb háborús bűnös esetéből alkotott egy olyan koncert-performance-t, amely nyelven túli élményt ad arról, hogy mit jelent együtt élni egy háború következményeivel, a túlélőkkel és az el nem ítélt bűnösökkel. 

Már régen nem áll, hogy a vacsoraasztalnál nem illik vallásról és politikáról beszélni, de mi a helyzet egy night clubbal és a népirtással? Az újvidéki születésű, Belgiumban élő Jelena Juresa médiaművész ezt kérdezi tőlünk, nézőktől. Azaz nem, nem nézők vagyunk, hiszen egy techno disco kellős közepén lehetetlen a külső szemlélő nézőpontját felvenni.

Két szőke, aranyruhás férfi gitározik a fejünk felett felállított színpadokon, a hangszórókból bömböl a techno, a magasban elhelyezett tévéképernyőkön férfiak bonyolódnak férfias játékokba: népitánc-bemutatók, bunyók, tornamutatványok ismétlődnek és a live set tizedik percében már vitathatatlan, hogy annak, ami történik, mindannyian a részesei vagyunk. Ekkor szólal meg egy nő a tömegben, először halkan, majd egyre hangosabban:

„Itt állok a táncoló fiatalok között, és meglátom a dj-t a fülkében. Harminc éve ismerem az ujjait. De itt, most, a klubban látom először az arcát.”

A belgrádi éjszakában és az európai technoszíntéren DJ Max néven ismert Srđan Golubovićról beszél, akiben a performer felismeri azt a fiatalembert, aki harminc évvel korábban a Szerb Önkéntes Gárda, vagy más néven Arkan Tigrisei tagjaként részt vett a bijeljinai mészárlásban. Hátulról, mégis jól felismerhetően ő látható az amerikai fényképész, Ron Haviv közismert fotóján: „Törzse félig elfordítva, bakancsa a levegőben.”

Erről a képről beszél a táncos-performer, Ivana Jozić, ezt írja körül újra meg újra, egyre pontosabban, így bár nem jelenik meg a kivetítőn, mégis minden résztvevő láthatja maga előtt, ahogy 1992. április 2-án a három földön fekvő test mellett áll a fiatal, hajlékony fiú, homlokára tolt menő, fehér napszemüvegben, vállán aknavetővel, jobb kezében gépfegyverrel, a hanyagul kitartott balban parázsló cigarettával. Mozdulat közben kapta el a fényképész, elegáns félfordulatban, épp lendülő jobb lába még nem érte el Ajsa Šabanović fejét.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.