„Meglátom a dj-t a fülkében. Harminc éve ismerem az ujjait. De most látom először az arcát.”

  • Molnár T. Eszter
  • 2025. október 26.

Színház

Jelena Juresa médiaművész az európai technoszíntéren DJ Max néven ismert szerb háborús bűnös esetéből alkotott egy olyan koncert-performance-t, amely nyelven túli élményt ad arról, hogy mit jelent együtt élni egy háború következményeivel, a túlélőkkel és az el nem ítélt bűnösökkel. 

Már régen nem áll, hogy a vacsoraasztalnál nem illik vallásról és politikáról beszélni, de mi a helyzet egy night clubbal és a népirtással? Az újvidéki születésű, Belgiumban élő Jelena Juresa médiaművész ezt kérdezi tőlünk, nézőktől. Azaz nem, nem nézők vagyunk, hiszen egy techno disco kellős közepén lehetetlen a külső szemlélő nézőpontját felvenni.

Két szőke, aranyruhás férfi gitározik a fejünk felett felállított színpadokon, a hangszórókból bömböl a techno, a magasban elhelyezett tévéképernyőkön férfiak bonyolódnak férfias játékokba: népitánc-bemutatók, bunyók, tornamutatványok ismétlődnek és a live set tizedik percében már vitathatatlan, hogy annak, ami történik, mindannyian a részesei vagyunk. Ekkor szólal meg egy nő a tömegben, először halkan, majd egyre hangosabban:

„Itt állok a táncoló fiatalok között, és meglátom a dj-t a fülkében. Harminc éve ismerem az ujjait. De itt, most, a klubban látom először az arcát.”

A belgrádi éjszakában és az európai technoszíntéren DJ Max néven ismert Srđan Golubovićról beszél, akiben a performer felismeri azt a fiatalembert, aki harminc évvel korábban a Szerb Önkéntes Gárda, vagy más néven Arkan Tigrisei tagjaként részt vett a bijeljinai mészárlásban. Hátulról, mégis jól felismerhetően ő látható az amerikai fényképész, Ron Haviv közismert fotóján: „Törzse félig elfordítva, bakancsa a levegőben.”

Erről a képről beszél a táncos-performer, Ivana Jozić, ezt írja körül újra meg újra, egyre pontosabban, így bár nem jelenik meg a kivetítőn, mégis minden résztvevő láthatja maga előtt, ahogy 1992. április 2-án a három földön fekvő test mellett áll a fiatal, hajlékony fiú, homlokára tolt menő, fehér napszemüvegben, vállán aknavetővel, jobb kezében gépfegyverrel, a hanyagul kitartott balban parázsló cigarettával. Mozdulat közben kapta el a fényképész, elegáns félfordulatban, épp lendülő jobb lába még nem érte el Ajsa Šabanović fejét.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.