Színház

A közbátor

Az új miniszter érkezésével kitapintható lett a feszültség a színházi világban is. Kásler Miklós kitárhatja a kapukat a kultúrharc lovagjai előtt.

M STUDIO: Lift – Boys will be boys

A Fehér Ferenc táncművész-koreográfus rendezte előadást az idei Thealter fesztiválon láthatta a magyar közönség. Fehér itthon a kortárs tánc Kaspar Hausereként híresült el elsöprő ritmusú előadásainak sajátosan nyers mozgásnyelve miatt.
  • - sisso -
  • 2018. szeptember 16.

Se vele, de nélküle

Nem ez volt az első eset, hogy az élve boncolt személy nem vett részt az Alkalmáté Trupp aktuális előadásában (hogyan tudna bárki is hiányozni a saját élve boncolásáról?): a Száraz Dénesről szóló 2013-as epizódnak például Vele, de nélküle volt az alcíme – ám korántsem hiányzott belőle annyira Száraz Dénes, mint a Fenyő Ivánból Fenyő Iván.

Már a gyerekek is

Ártatlan címnek tűnhet, kissé talán semlegesnek is, nem ígér brutalitást. Ahogy azonban elkezdjük felfogni, hogy a 2004-es beszláni, sok áldozatot követelő iskolai tragédiáról szóló történetet nézzük színpadon, azon is elgondolkodhatunk, hogy a mi/ők szembenállás, megosztottság bár több lépésre van a terrorizmustól, de lényege szerint hasonló alapképletre épül. Ők – tárgyak, ők – nincsenek jelen, ők – semmibe vehetők, ők – nem szólalnak meg, ők – elpusztíthatók. A mi/ők hasítása, ami minden regresszióban lévő társadalomra jellemző, számunkra is végtelenül ismerős.
  • Tompa Andrea
  • 2018. szeptember 2.