Büchner darabjának újabb verzióját mutatták be a Szkénében, Hegymegi Máté rendezésében. Hegymegi és a díszlet- és jelmeztervezők, Fekete Anna és Kálmán Eszter munkája olyan, mint egy mechanikus szerkezetbe zárt, saját cirkusz. Emberkiállítás vagy vizsgálóasztal. Szépség és nagyság is van benne, nem mondom, de nem az a fontos, hanem a leleplezés gesztusa, ereje. Hogy kilógjon a rendszer lólába. Van egy Godot-ból ottmaradt kötélfa a kereszteződésben, vannak a redukált szereplők kövekből és kötélből komponált ruhákban a rájuk jellemző „házukkal” a hátukon. Nem a színpad forog, ők mozgatják a saját világukat, társadalmi hovatartozásuk szerint. A szerepétől ezúttal kissé megilletődött Terhes Sándor, mint Kapitány, a félelmetes Csoma Judit, mint premengelei Doktor és a Tamburmajor Nagypál Gábor pozíciójukból fakadóan erőltetik a többiekre a maguk világát. A faarcú Woyzeck (Major Erik), az örök nő Marie (Tóth Zsófia), valamint az egyetlen igaz barát, Andres (Horkay Barnabás) pedig elszenvedik ezt is, meg a sajátjukat is, mégis felette állnak a világi mocsoknak. A Bolond (Bánki Gergely) végképp mindenek felett áll, és játéka a rugómű ebben a fenséges szerkezetben, ő foglalja össze, mi a groteszk és mi az emberi. Felejthetetlenül.
Ami plusz: vendégszöveg, női monológ, több gyilkossági rekonstrukció az összes szerzői jegyzetet figyelembe véve. Hegymegit szerencsére nem a szerelemféltés romantikus és káros cincálása, hanem kizárólag az elmeállapot érdekli. Így közelebb visz és mélyebbre megy.
Szkéné Színház, szeptember 23. (16 éven felülieknek!)
