Cserhalmi György az aranydiplomáról: "Biztos, hogy nem vettem volna át tőlük"

  • narancs.hu
  • 2021. szeptember 28.

Színház

Akkor se, ha megkapta volna az állítólag elküldött meghívót.

Cserhalmi György az atv.hu megkeresésére nyilatkozott abban az ügyben, hogy nem kapta meg aranydiplomáját az SZFE-től.

A színművész elmondta, nem kapott meghívót a rendezvényre, se postán, se emailben, se SMS-ben; nem tudja, mi történt, erről az egyetemet kellene megkérdezni. Hozzátette, hogy hallja ugyan, hogy az SZFE azt állítja, elküldték a meghívót, de ez esetben azt ajánlja, nézzenek utána, hol kallódott el. Az atv.hu cikke szerint a színművész úgy véli, a háttérben az állhat, hogy bírálta az egyetem jelenlegi vezetését.

Cserhalmi azt is kijelentette, hogy persze jó lett volna megkapni a meghívót, hogy az ő döntése lehessen, egyáltalán átveszi-e az aranydiplomát. Ezt ugyanis akkor se tette volna meg, ha hívják.

“Biztos, hogy nem vettem volna át tőlük, de ezt hadd döntsem el én. Nekik az lett volna a dolguk, hogy kiküldjék, és én eldöntöm, hogy átveszem tőlük, vagy nem veszem”

- mondta el Cserhalmi György.

Arra kérdésre, hogy miért nem vette volna át, azt felelte: “Elég szépen kiálltam én annak idején az egyetem mellett, a régi mellett, akkor most miért csinálnék én segget a számból?”

(Borítókép: Wikipedia/Kende Tamás) 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.