„Elmenni most? Amikor ordítani kell?” – Interjú Alföldi Róberttel

  • narancs.hu
  • 2014. június 18.

Színház

A csütörtökön megjelenő Narancsban terjedelmes interjút olvashatnak Alföldi Róberttel. Egy kis ízelítőt adunk belőle.

MN: Téltől tavaszig dolgozott külföldön. Mi volt ebből az időszakból önnek a legfontosabb?

AR: Nagyon jó volt elmenni innen, egyrészt. Másrészt odakinn az ember tiszta lappal indul. A nulláról, mert nem tapad hozzá semmi. Ott csak az van, amit tudok vagy nem tudok. És ez nagyon jó, mert csak az számít, amit csinálok, és csak ettől függ, hogy a próba, az előadás aztán

false

 

Fotó: Németh Dániel

működik-e, vagy sem. Egyrészt tehát megerősít. Másrészt gazdagít is minden olyan színházzal való találkozás, ahol máshogy dolgoznak, mégis nyitottak rád. Ez ismeretlen terep, az ilyenen melózni mindig jó. Az ember nem tudja, mi van ott, nem tudja, hogy ahogy gondolkozik, az átadható-e, de inspiráló megtalálnom egy másik kultúrában azt, ami közös. Csupa olyan helyzet adódott, amiben nem volt részem az elmúlt időszakban. Feltöltődést jelentett.

MN: És milyen volt visszajönni?

AR: Nem jó, de jó.

MN: Az milyen?

AR: Borzalmas, ami itt van, és ez egyre nyomasztóbb. De én nem tudok innen elmenni. Ez a hazám, szóval nagyon jó ide visszajönni. Minden, amit tudok, ami kinn érdekes bennem, a kultúrám, a gyökereim, az mind ez. De folyton szembesülni azzal, ami itt van, az meg nagyon rossz. Mondok egy példát: a Budapestre tartó Sankt Pölten-i vonaton van wifi. Ahogy átlépi a magyar határt, megszűnik. Egyből. Hogy ne legyenek illúzióid.

MN: Ön azok közé tartozik, akiknek már van nevük külföldön, és hívják is dolgozni. Ha akarna, pár évre simán ki tudna innen szállni.

AR: Most elmenni innen? Amikor ordítani kell? Nem… A külföldi karrierem épül így is, és az a fél év, amit majd jövőre is külföldön dolgozom, nekem pont elég.

Alföldi Róbert tavasszal részt vett a Nyitottak vagyunk kampányban, ahol azt mondta videoüzenetében, hogy „melegként lemenni egy edzőterembe, az megint egy pluszszorongás”. Erről is megkérdeztük: „Természetes és normális életet élek. De nem akartam kiállni soha, hogy verjem a mellem, hogy meleg vagyok. De mivel itt – ahogy mondani szokás – egyre inkább fokozódott a helyzet, végül úgy gondoltam, hogy érdemes elmondani, így élek.”

A teljes interjút a csütörtökön megjelenő Magyar Narancsban olvashatják.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.