Tom Stoppard a Narancsnak!

Színház

A Narancs legfrissebb számában a világhírű drámaíróval, Tom Stopparddal olvasható exkluzív interjú. Az viszont csak itt és csak most olvasható, hogy a Rosencrantz és Guildenstern halott ünnepelt szerzője miért fogadta a szívébe Margaret Thatchert.
false

Magyar Narancs: Azzal egy időben, hogy Az igazi című darabját bemutatták, vagyis valamikor a nyolcvanas évek elején Margaret Thatcher vacsorát adott az általa kedvelt művészeknek. Ön is ott volt a Vaslady asztalánál. Mit keresett ott?

Tom Stoppard: A miniszterelnök partit adott a Downing Street 10.-ben a szívének kedves művészeknek. Elég nagy felhajtás volt. Egy másik alkalommal pedig egy privát vacsorán találkoztam vele, ahol ő is, én is vendég voltam.

MN: Thatcher sok honfi- és művésztársa – így például Morrissey vagy Mike Leigh – szemében is magát a patás ördögöt testesítette meg. Sokak számára ő volt az első számú közellenség.

TS: Az volt, kétségtelen.

false

MN: Ön másmilyennek látta?

TS: Ennél azért bonyolultabb a képlet. Az mindig is világos volt számomra, hogy Thatcher egy igazi nyárspolgár volt. De ahhoz britnek és legalább olyan vénnek kell lennie, mint amilyen én vagyok, hogy lássa, miféle emberek alkották a politikai elitet Thatcher előtt. A politika maga volt a halálos unalom. A politikusok bikkfanyelven beszéltek, minden szavuk előre megírt, papírízű nonszensz volt. A pártpolitikai beszéd is ezen a színvonalon zajlott; egy olyan nyelven, aminek egyetlen célja az volt, hogy semmilyen konkrétumot ne kelljen elárulni, nehogy a végén még számon lehessen kérni valamit. És akkor felbukkant ez a nő, és ahogy mondani szokták: ami a szívén, az a száján. Megdöbbentő jelenség volt. Nekem is, mint másoknak is, tetszett ez a stílus. Ez eddig magánügy, amiért viszont igazán hálás voltam neki, az a lapnyomdákat tömörítő szakszervezetekkel szembeni fellépése volt. A nyomdák tulajdonképpen zsarolóként léptek fel az újságokkal szemben. Az újságírás maga volt a szívem csücske, a pályámat újságíróként kezdtem, szóval ez igazán a szívügyem volt. A nyomdák pedig visszaéltek a hatalmukkal. A maga nemében nagy dolog volt, hogy Rupert Murdoch kicselezte a szakszervezeteket. Egyszerűen megkerülte őket. Valódi hőstett volt ez a részéről, túljárt a nyomdacápák és gengszterek eszén, ám sajnálatos módon, ezzel párhuzamosan sikerült lezüllesztenie az újságírást. Tudom, nem Murdochról és az újságírásról szeretne kiselőadást hallani, csak még annyit ehhez: amikor a legnagyobb brit bulvárlap elkezdte feljebb pozicionálni magát, Murdoch jól látta meg, hogy ezzel a bulvárújságírás legalja felszabadul. És a jó szimatú Rupert fogta magát, és benyomult a piac legaljára.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Csak a nácikat ne!

Egy Magyarországon alig létező mozgalommal harcol újabban Orbán Viktor, miközben a rasszista erőszak nem éri el az ingerküszöbét. A nemzeti terrorlista csak első ránézésre vicces: igen könnyű rákerülni.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.