„Én nem azért emelem fel a lábamat” – Góbi Rita táncos

  • Kozár Alexandra
  • 2014. szeptember 15.

Színház

Saját társulatot vezet, örökös testi-szellemi mozgásban lévő kortárs táncos, aki évente három új darabbal rukkol elő. Legutóbb a Ne hisztizz! metrikus sasszéval, októberben pedig a Szemünk fénye című barokk stációk következnek.

magyarnarancs.hu: Olyan társulatvezető vagy a tánc világában, mint Pintér Béla a prózai színházéban: te írod, rendezed a darabot és te vagy a főszereplő. Szükség vagy erény?

Góbi Rita: Egy főnöknek mindenhez értenie kell. Csak úgy tudom átadni az elképzeléseimet, ha pontosan tudom, mit szeretnék. Az én szerepem a csapatban az, hogy inspiráljam az embereket, de a kreatív ötleteimet nem tudom egyedül megvalósítani. Mostanra oda jutottunk, hogy mindenképp kellenek a komoly szakemberek, akik mellém állnak és segítenek a fejlődésben.

magyarnarancs.hu: Annak, hogy a társulatod évek óta részesül állami támogatásban, lehet ahhoz köze, hogy vajdasági magyar vagy?

GR: Nem hiszem, hogy ezt sokan tudják rólam, én nem szoktam hangsúlyozni. Szakmai kuratórium dönt. Kezdetben baráti társaságként léptünk fel, a Pécsi Balett után felkértek a POSZT-ra egy produkcióra, abból alakult egy kis csapat, gyakorlatilag innentől kezdve létezett a Góbi Rita Társulat.

false

 

Fotó: MTI

magyarnarancs.hu: Egyszer arról panaszkodtál, hogy téged nem tud hova tenni a szakma.

GR: Bezáródtam egy körbe, és abban egyszerűen egyedül vagyok. Engem nem képvisel senki, nincs szószólóm.

magyarnarancs.hu: De folyamatosan fellépsz, fesztiválokra hívnak, külföldre is, felkértek a Müpába és az Erkel Színházba koreográfiát készíteni. Mi kell még?

GR: Az én agyam mindig azon jár, hogy kitaláljak valami olyat, ami igazán az enyém, ami még nincs. A nem létezőt azonban nagyon nehezen lehet szavakkal megfogni vagy értelmezni. A mai világ annyira a verbalitásról szól, nekem pedig nagyon nehezen megy az, hogy a belső világomat verbálissá tegyem. Sose tartoztam közösséghez, mindig kilógtam, másképp gondolkodtam az életről, a világról kicsi gyerekkoromtól fogva. Ezt persze nehéz kezelni, még akkor is, ha számomra ez nem volt soha teher, mert mindig megtaláltam a sokszínűséget abban, ami körülvesz. Minden darabom a semmiből születik. Az elején nincs semmi, szavak sem, ott építem fel az ábécét. A befogadó viszont csak egy kész ábécé alapján tud viszonyulni valamihez, egyáltalán ahhoz, hogy eljöjjön-e egy előadásra vagy sem.

false

 

Fotó: MTI

magyarnarancs.hu: Nemrég táncfilmet forgattál a visegrádi országokban.

GR: A tánc önmagában nem elégít ki, ezért keresem azokat a társművészeti ágakat, amelyek ugyanúgy nem a szavakhoz folyamodnak segítségért, hanem új formanyelvet keresnek. Ugyanakkor a megmozdulás miértje is érdekel, az viszont már jobban köthető a verbális tartományhoz. A darabjaimban minden egyes mozdulat mögött ott van a miért. Számomra a tánc nem puszta esztétika.

magyarnarancs.hu: Több klasszikus táncos, akivel interjút készítettem, arról beszélt, hogy a kortárs táncot unalmasnak találja, mert nincs lépésanyag és tíz perc után önmagát ismétli.

GR: Van lépésanyag, csak más. Inkább arról lehet szó, hogy ők ezzel nem tudnak azonosulni. Amikor az operában dolgoztam, szembesültem azzal, hogy a táncosok, amikor kértem tőlük valamit, azt mondták, hogy „De hát mi ezt nem tudjuk megcsinálni!”. Mert nem ezt gyakorolták tízéves koruktól. Én is nagyon erősen használom a klasszikus alapokat, de a legnagyobb különbség a balett és aközött, amit én csinálok, hogy a balettnak ugyan van története, de a mozdulatoknak nincs. Egy klasszikus táncos a mozdulatok technikai kivitelezésére figyel, én pedig arra is, hogy milyen érzelmi állapotokat közvetít a mozdulat. Én nem azért emelem fel a lábamat, mert esztétikus és ez a technikai követelmény, hanem azért, mert indokom van rá.

magyarnarancs.hu: Egyszer azt mondtad, hogy a táncosok, akik hozzád jönnek, néhány évig nálad vannak, majd továbbállnak. Mi ennek az oka?

GR: A fiatalok azzal a szándékkal jönnek, hogy tanuljanak tőlem. Tiszta lappal érkeznek, én pedig ráírok erre a lapra. S amikor már azt gondolják, hogy a lapjuk tele van, továbbállnak. Huszonévesek. Felépítem, kinyitom, felbátorítom őket, ők pedig, amikor megtalálták önmagukat, ki akarják ezt az „újat”, ezt a „készet” máshol is próbálni. Ez nekem olyan, mintha mindig elveszíteném egy gyerekemet. Persze normális, hogy egy fiatal mást is meg akar nézni, én is mindent ki akartam próbálni huszonévesen. De remélem, hogy egyszer majd lesznek olyan táncosok vagy olyan partnerek, akik nem mennek tovább Frenákhoz, Bozsik Yvetthez, Duda Évához, hanem itt akarnak maradni, mert az én stílusommal tudnak azonosulni és ezt akarják továbbfejleszteni.

magyarnarancs.hu: Egy táncos abban a szerencsés helyzetben van, hogy külföldön sem csorbul az identitása. Te nem gondoltál arra, hogy külföldön építs karriert?

GR: Én Budapesten indultam el, ebből született valami, és nem akarok máshol újra elindulni. Inkább azt látom reálisnak, hogy a munkáinkat külföldre vigyük. Magyarországon nagyon erős a színház, és nagyon más, mint Nyugaton. Itthon viszont azt szeretik, ami Nyugatról jön. Én azonban itt élek, és nem alkothatok olyat, mint az ottani koreográfusok.

false

 

Fotó: MTI

magyarnarancs.hu: Nem vagy trendi?

GR: Amit én csinálok, arra nem lehet azt mondani, hogy trendi, mert csak én csinálom. De az tény, hogy attól, hogy valaki valami jót csinál, még nem lesz sikeres. Azt meg nem én ítélem meg, mi a jó, hanem mások. Most kint voltunk a helsinki magyar intézetben, és az előadás után beszélgettünk a nézőkkel. Azt mondták, nekik ezt többször kell látniuk, mert akkor fogják megérteni ezt a fajta új nyelvet. Itthon is tapasztalom, hogy amikor először jön el valaki megnézni minket, még idegen neki, és kevesen szeretik az idegent, félnek tőle. Ehhez bátorság, kíváncsiság kell, és ez nagyon szűri a közönséget.

magyarnarancs.hu: Épp ezért nem vagy trendi.

GR: Igen, de én tudnék operettet is alkotni vagy musicalt. Sőt, ki is szeretném magam ezekben a műfajokban is próbálni. Muszáj tömegeket elérni, hiszen a tánc a legősibb nyelv, ami mindenkiben ott van. Engem inspirál például az is, ha a piacnak dolgozom, megrendelésre. Részt vettünk divat- vagy ékszerbemutatókon, csináltunk koreográfiát világméretű sportcégnek.

magyarnarancs.hu: A kortárs táncnak miért olyan mostoha a támogatottsága, a sajtója, a befogadóközege? Pedig a klasszikus balettal ellentétben ez reflektálhat, sőt reflektál is korunkra.

GR: A balett már évszázadok óta létezik. Ez már történelem, ehhez az emberek már tudnak viszonyulni. A kortárs tánc egy ma születő, ma alakuló dolog, ezért lehet, hogy majd csak a következő generáció fogja megérteni és elfogadni.

magyarnarancs.hu: Addigra meg már nem lesz kortárs.

GR: Az nem baj, lesz más neve. A balett után jött a modern balett, most itt a kortárs tánc, aztán ki tudja, mi jön még. A lényeg, hogy olyan dolgokat teremtsünk, amik korábban nem léteztek.

Figyelmébe ajánljuk

Fuss, és tévedj el Budapesten!

Budapestre jött a City Race Euro Tour, egy városi tájfutó rendezvénysorozat. Három napon át futhatunk Budapest különböző részein egy térképpel, amelyen a kukák is fel vannak tüntetve, de az utcanevek nem láthatóak. De mire is jó ez az egész?

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.