"Ennyit képzeltem, és pontosan így" (Mácsai Pál színész, színigazgató)

szerző
Csáki Judit
publikálva
2002/31. (08. 01.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Sokan kételkedtek benne, hogy a "nagy Madách" árnyékában lehetséges új, minőségi színházat csinálni a "kis Madáchból" egyetlen évad alatt. Sokan kárhoztatták Mácsai Pált, hogy ezért a kétes kimenetelű kísérletért tavaly a vállán vitte be Kerényi Imrét az igazgatói székbe. Nos, a Madách Kamara öles léptekkel, határozottan elindult a megújulás felé - az új előadások is pótszékes házakkal mennek. Közben - sokak számára tán nem is váratlanul - Kerényi is elindult egy úton öles léptekkel és határozottan, ez pedig - mondjuk így - pikáns árnyalatot ad a szakmai bravúrnak.

Magyar Narancs: Milyen osztályzatot adna magának és a kis Madáchnak az elmúlt évadra?

Mácsai Pál: Elég jót. Nagyon szerencsés évad volt.

MN: Mi nem jött be az elképzelései közül?

MP: Azt kell mondanom, hogy realista lévén ezt terveztem. Ennyit képzeltem, és pontosan így, akár sok ez, akár kevés.

MN: És mi jött be terven fölül? Amire nem számított.

MP: Arra nem számítottam, hogy ilyen pozitív lesz a szakmai visszhang. Most nem a kritikákra gondolok, hanem a szakmai megítélésre; arról azt képzeltem, hogy kontúrtalanabb, bizonytalanabb lesz az első évad után. Persze tudom, hogy nem lesz ez végig ilyen szerencsés, lesznek pofonok, bukások, mert a Madách Színházról való leválásig - hiszen ez az én vállalásom egyik lényege és célja: a leválás - még rögös az út. Csupa készülődés; egy új, társulattal még nem bíró színház dolgozik a saját arcán, repertoárján, jelentésén. Aztán a leválás után jön az a kettő-öt év, amíg ez megszilárdulhat, markánssá válhat.

MN: Annyi laufot nem fog kapni.

MP: Tudom.

MN: A hátralévő két évben mindent meg kell csinálni, különben nem marad igazgató.

MP: Akkor is ez a teendő. Előadásokat kell létrehozni, a saját szakmai igényeink, meggyőződésünk szerint. A vendégszínészeknek és a régi madáchosoknak öszsze kell szokni. Nagyon fontos - és az elmúlt évben ez még egyáltalán nem volt így -, hogy új rendezők jöjjenek, és alakítsák a társulatot. Még nem alakult ki, hogy kik dolgoznak majd rendszeresen itt. Jövőre én valószínűleg egyet rendezek - de lehet, hogy egyet sem. Az első új rendező Máté Gábor volt, aki a legutóbbi, nyári bemutatónkat rendezte (Dylan Thomas: A mi erdőnk alján), és jön Kovalik Balázs, Babarczy László, Keszég László, talán a nyáron Bozsik Yvette. Mind külön iskola. Aztán a következő évadra kiderül, ki az, aki viszszajön, mert hangot talált ezzel a vegyes, formálódó társulattal.

MN: Első látásra hajmeresztő szerződést kötött tavaly Kerényivel. Ennek alapján a régi kis Madáchra jutó pénzből dolgozik, és azonnal legalább hetvenöt százalékos látogatottságot produkál. Igaz, a nagyszínház cserében a kicsihez egyeztet, és egyéb módokon is segíti. Teljesült ez?

MP: Az utolsó betűig.

MN: A régi közönség simán itt maradt?

MP: Úgy látszik. Arányaiban persze nem tudom megmondani, mennyien maradtak és mennyien jöttek, de azt a célt, hogy ne riaszszuk el a régi közönséget, ugyanakkor határozottan mutassuk, hogy itt másik színház van, egyelőre mintha sikerült volna elérni. Látjuk, hogy változik a közönség, de még nem tudjuk, hogy mennyire.

MN: A kritika tódult. Ez is mázli.

MP: Mázli, de nem véletlen. A szakma érzi, hogy ez a város elbír még egy művészszínházat, ráadásul a mi próbálkozásunknak kicsi és kétes hagyománya van. Az elmúlt húsz évben mindössze négyszer fordult elő, hogy egy létező színház gyökeresen változni próbált. A Radnótinak sikerült, a Művész Színháznak nem, az eredeti Új Színház más okokból nem tudott meggyökeresedni, és ez itt most a negyedik. És reálisan lett kitalálva az első három bemutató. Az újságcikkekből összeállított legelső, a Mi újság... ütött el leginkább a régi kis Madách világától, szándékosan. Ebből a szempontból a következő évadra két bemutató már konkrét: Puskin Borisz Godunovja Kovalik Balázs rendezésében, Gálffi, Béres Ilona, Kézdy György, Horváth Virgil, két főiskolás, Végvári Tamás, Békés Itala, Debreczeni Csaba szerepel benne. Aztán Babarczy László rendezi majd Goldoni Komédiaszínházát; a darab arról szól, hogy egy társulat igazgatója azt szeretné, ha a társulat nem a jól bevált commedia dell´artét, hanem a kétes kimenetelű, de, úgymond, távolabbra mutató jellemvígjátékstílt játszaná - örültem, hogy Babarczy rögtön igent mondott a fölkérésre. Ami a távolabbi jövőt illeti, gondolok vagy tíz darabra, amit előbb-utóbb be kellene mutatni.

MN: Színészkörökben eléggé divatos az igazgatói és a rendezői pálya mostanság. Könnyebb-e igazgatói székből szerephez, rendezéshez jutni, és vajon hol a mértékletesség józan határa?

MP: Szerintem inkább nehezebb, mert gátlásosabb az ember. Én olyan rendezőket hívok, akiket tisztelek, akik érdekelnek, aztán ha osztanak rám szerepet, jó, ha nem, hát nem.

MN: A Molnár-darab, A testőr főszerepét azért csak kinézte, nem?

MP: Nem. Kolos Istvánt hívtam rendezni, a darabot is ő választotta, a szerepet is ő osztotta rám. Nem akarok persze úgy csinálni, mintha nem érdekelne a saját színészi pályám, hiszen eléggé kíváncsian figyelem, mert változik, formálódik. De ha évadonként egy szerepet játszom, az szerintem egészséges egyensúly.

MN: Az igazgató rendezése nyilván nem ilyen esetleges.

MP: Az is gátlásos viszony, hiszen nem én akarom rendezni az évad legfontosabb produkcióját. Igaz, azt is csak tippelni lehet, hogy melyik lesz az a "fő" darab, amely nemcsak a költségvetését és a szereplők számát tekintve a legerősebb, hanem egyébként is. Az elmúlt évadban elindultunk a Mi újság, múlt század?-dal és a Barker-darabbal (Jelenetek egy kivégzésből). És mégis A testőr lett a fő darab, az ment a fesztiválra, arról írtak a legtöbbet, arra irányult a legnagyobb figyelem.

MN: Igaz, a Molnár-darab áll a legközelebb a kis Madách régi repertoárjához, noha az előadás szakít az itteni hagyományokkal. Jut eszembe: Kerényi rendre feltűnik a premiereken. ´ az ön főnöke?

MP: A szerződés szerint a Madách Kamara megbízott művészeti vezetője vagyok. A főnököm.

MN: Ez gáz. Még jó, hogy bizonyos értelemben a Fővárosi Önkormányzat kulturális bizottsága - amely a maga pozíciójáért Kerényi igazgatóságát fizette - nyilván segítőkész.

MP: Az. Egyébként ők találták ki ezt a leválást, igaz, nem épp így. Azt képzelték, hogy a felújított nagy Madáchnak elég az ottani három játszóhely, és ebből a negyedikből lehetne egy belvárosi bulvárszínház, amely előbb-utóbb tán finanszírozza önmagát - ez egyébként képtelenség. Ekkor keresett meg Kerényi Imre, hogy közreműködnék-e a leválásban mint ennek a színháznak a vezetője, és én írtam egy pályázatot, amely művészszínházra szólt. Az önkormányzat ezt elfogadta. Pedig a leválás sok pénzbe fog kerülni, mert bővülni kell, infrastruktúra kell, öltöző kell, és addig is: ez a profil sokkal többe kerül.

MN: Azért ez utóbbiba a Siemens elég jelentősen beszállt - ez jókora szerencse, nem? De hogy Kerényinek hogy jutott eszébe, hogy ebből művészszínház legyen, az nem fér az én fejembe.

MP: Igen, a Siemens nélkül nem tudnánk működni. A szakmai koncepció nekem jutott az eszembe, illetve evidens volt, hiszen én nem tudnék mást csinálni.

MN: És Kerényi nyilván kapva kapott a művészszínházeszmén... Milyen most a viszonyuk?

MP: Ezt kerülgetjük egy ideje, hát essünk túl rajta. Kerényi mostanában állandóan két Magyarországról beszél, pedig nincs két Magyarország. Ahogy nincs két Kerényi sem: a színigazgató és a közszereplő. Beszédei és cikkei a színház számos művészében szégyenkezést és szorongást okoznak, és felvetik az elszerződés és munka nélküli tengődés, illetve szemlesütve hallgatás dilemmáját. És ez nemcsak morális kérdés, hanem elsődlegesen szakmai: az alkotóközösség bizalmi állapota, a zavartalan nyitottság szakmai alapfeltétel. És talán az a legfontosabb, hogy nincsen két közönség sem: azokat a nézőket, akiket Kerényi politikai megnyilvánulásai elidegenítenek, eltávolítanak a színháztól, megint csak a játszó művészeknek kellene megtartani.

MN: Ebből bizony az következik, hogy Kerényi alkalmatlanná vált az igazgatásra. Megjegyzem, korábban és más miatt is az volt - ezért volt szüksége önre, hogy mégis megtarthassa a székét.

MP: Ezt nem az én tisztem megítélni. Fontosnak tartom elmondani, hogy Kerényi mindeddig az önállósodás összes nagy és kis kérdésében támogatta a munkánkat. Számomra és az itt játszók számára az a fontos, hogy a Madách Kamarát a közönség és a szakma már külön kezeli.

MN: A morális vetület sem érdektelen: a Madách művészei közül sokan pokoli helyzetbe kerültek. Ön nem játszik ott, de a Kamarát mégiscsak ennek a nagy színháznak és Kerényinek az illetékességi körén belül kell működtetnie.

MP: Kerényi világnézete az ő ügye, abba a világért sem szólnék bele, noha nyilván mindenki számára evidens, hogy én másképp gondolkodom. Nekem természetesen az a fontos, hogy amit itt elkezdtünk, ki tudjon teljesedni. De ha a világnézetének vagy a kinyilvánítási módnak a szakmai következményei addig a pontig feszítik a helyzetet, hogy nem megy tovább, akkor nem tudom tovább csinálni. Létezik ilyen pont, de szerencsére nem értük el.

MN: Kerényi Imre szinte a kinevezése másnapján szembefordult az önkormányzattal, és megtagadta az aláírt szerződését, amennyiben kijelentette, hogy a színház közhasznú társasággá alakítását puszta színjátékból vállalta, és nem hajlandó megcsinálni. Ez veszélyezteti a szétválást is.

MP: Nem. A közhasznú társasági formáról nem sokat tudok, de amennyiben anyagilag nem teszi lehetetlenné a működésünket, vagyis nem csökken miatta a támogatásunk, akkor semmi kifogásom ellene. A különválás pedig független ettől.

MN: Viszont önnek, illetve a Madách Kamarának létérdeke, mert egy musicalszínház és egy művészszínház házassága akkor sem ígér sok jót, ha az előbbi jó lenne.

MP: A felújított Madáchban nemigen lehet más színházat működtetni, mint ami ott most van. Az a színház a musicalre alkalmas. Elképzelhetetlennek tartom, hogy egyszer csak jöjjön valaki, kitakarítsa a színházat, lenullázza a repertoárt, kirúgja azt a társulatot, amelyet én igen jól ismerek, és sokakkal együtt dolgozom itt, és valami egészen másba fogjon. Ez irreális és irracionális. Egy kétmilliós városnak kell ilyen színház is.

MN: Ez a koncepció azért mégsem Kerényi függvénye, ezt más is tudná csinálni, talán még jobban is, hiszen a Madáchcsal nemcsak az a probléma, hogy még mindig nem vállalja tisztán és egyértelműen a saját musicalszínház karakterét, hanem hogy azt is eléggé rosszul csinálja.

MP: Nem csinálja rosszul. A musical ilyen. Bécstől New Yorkig sok zenés darabot láttam: Amerikában jobban táncolnak és énekelnek, Európában ez a sztenderd. Emlékeztetnék arra is, hogy nem volt más posszibilis pályázó Kerényi mellett. És ez nem véletlen.

MN: Művész-igazgatók szokásos panasza, hogy az igazgatói teendők elnyomják a művészi pályát. Meddig hajlandó a hierarchiában hátrébb sorolni a színjátszást?

MP: Szerencsés alkat lehetek, mert nagyon élvezem ezt a munkát, úgy, ahogy van. Megfér bennem a többféle tevékenység - amihez nyilván hozzájárul, hogy alighanem későn érő típus vagyok. Apám negyvenéves volt, amikor megfestette az első "igazi", saját képét. Én is negyvenévesen kerültem ebbe a helyzetbe. És eddig is harmonikusan léteztek a különféle ambíciók; játszottam, filmeztem, rendeztem. Most még kitalálom azt is, hogy miket mutassunk be és kikkel, szervezem a társulatot.

MN: Nekem tetszik, hogy sokszor egyes szám első személyben fogalmaz. De ennyire egyszemélyes mű ez?

MP: Bizonyos értelemben igen. Persze sokan segítenek, vannak "külsősök" is, akiknek a véleményére sokat adok, beszélgetek, tanácsot kérek. De alapvetően mégis úgy áll, hogy ezt az első évadot más nem tudta volna megcsinálni. Nem azért, mintha nem lenne nálam tehetségesebb vagy alkalmasabb. Van. Hanem azért, mert én nagyon jól ismerem azt a társulatot, azt a múltat, azt a helyzetet, az összes rejtett összefüggést és körülményt, amely az itteni munkát meghatározza. Ehhez jól jön az én hosszú "madáchos" múltam, kellettek a Madáchon kívüli munkáim is. Mindezzel együtt hallatlan szerencsének tartom, hogy megadatott, mert nem gondolom, hogy ez nekem járt volna. És beletettem mindent, amit tudtam, tehát életemben először nyugodtan fogok nyaralni.

szerző
Csáki Judit
publikálva
2002/31. (08. 01.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...