Fiatal színházcsinálók is bojkottálják a POSZT-ot

Színház

Még mindig POSZT-bojkott: ezúttal két fiatal rendező döntött úgy, hogy ebből elég volt. Közben Vasvári Csaba színészként tiltakozik.

Ahogy tegnap megírtuk, az Örkény Színház is beszállt a POSZT-bojkottba, amely Csáki Judit kritikus zsűritagságának megakadályozása miatt robbant ki.

Az Örkény példáját követve tiltakozik két fiatal színházcsináló, Kovács D. Dániel és Boross Martin is. A Szputnyik Hajózási Társaság és a STEREO Akt produkcióit (A heilbronni Katicát és a Felülről az ibolyát) szintén „lejátsszák” a POSZT-on, de a versenyben ők sem vesznek részt, mert ahogy közleményükben írják: „nem tudunk szó nélkül elmenni azon folyamatok mellett, amelyek régóta csorbítják a mai magyar színház szakmaiságát.”

Alkotóként függetleníteni kívánják magukat mindattól, ami a POSZT ideje alatt a közönség, a szakma és a művek találkozásán kívül esik. Csakhogy: „A kialakult helyzetben önkéntelenül is bevonódtunk egy olyan polémiába, amely jóval azelőtt elkezdődött, hogy mi pályára léptünk volna.”

A kérdés, hogy ki lesz a következő, aki kiáll a színházi szakma legitimitásáért, a szakmaiságért, persze még mindig áll. Ám érdemes megnézni, mely produkciók vannak még továbbra is a POSZT versenyében: ez idáig bennmaradt a Nemzeti Színház, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház, a Békéscsabai Jókai Színház, a kaposvári Csiky Gergely Színház, a Miskolci Nemzeti Színház, a szombathelyi Weöres Sándor Színház, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, az Újvidéki Színház, valamint a Nagy József rendezte független produkció, a Wilhelm-dalok. Ez a felsorolás persze csak akkor válik szemléletessé, ha összevetik, hogy a színházak melyik színházi társaság tagjai közé tartoznak (segítünk: ez itt a Teátrumi Társaság, az ott pedig a Színházi Társaság listája – de elég lesz az elsőt alaposan megnézni, úgyis ott van a lényeg), hiszen talán mostanra egyértelmű, hogy ebben a finoman szólva konfliktusos helyzetben melyik társaságnak van szava, és melyik az, amelyik csak bólogat és – ha lehet – kussol.

Apró érdekesség, hogy mára a POSZT-bojkott szolidaritási akciójához – amelyhez folyamatosan lehet csatlakozni itt – már Vasvári Csaba is csatlakozott, aki bár színész megjelöléssel írta alá a tiltakozást, többek között a Magyar Teátrumi Társaság alelnöke, illetve annak a Színházművészeti Bizottságnak az elnöke, amely állami támogatások sokaságáról dönt.

Kérdés, hogy vajon a POSZT versenyében ezúttal nem érintett színházak is ráébrednek-e majd, hogy ebben a vitában nem egy kritikus, de még csak nem is szimplán a POSZT az érdekes, hanem a színházi szakma egészének állapota.

Figyelmébe ajánljuk