Színház
Megeszi a gyerekek lelkét
Mi az izgalmasabb, ha Ascher Tamás egy kevésbé ismert orosz klasszikusba vágja a fejszéjét a Katonában, vagy ha szexi kultregényt, fordulatos gyerekthrillert rendez a Budapest Bábszínházban? Könnyű eldönteni, hiszen a két előadást alig egy hónap különbséggel mutatták be.
Ünnepi arcrongálás
Ez az előadás nem lesz népszerű még a Pintér-rajongók körében sem. Részben azért, mert nem „sima” fikciós darab (van-e ilyen egyáltalán – erről majd később), részben azonban azért, mert pont azt bombázza és rombolja, amit eddig Pintér Béla felépített.
A zsinórpadlástól a pincéig mindent átkutattunk: mi lesz a budapesti színházakkal?
A kormány három hónapja létbizonytalanságba taszította a színházakat, és azóta is csak ígérget. Mi kitartóan színházba járunk. Lakásszínházba, például.
Tényleg Trianonról készít darabot az Operettszínház
A békeszerződés aláírásának körülményeit és az ebből származó veszteségek megismertetését és feldolgozását szolgáló zenés színpadi mű megírására hirdet alkotói pályázatot a Budapesti Operettszínház.
Nem tudja a test
A mai Magyarországon ritkán lehet értelmes módon beszélni arról, hogy mi zajlik (vagy zajlott a közelmúltban) a Közel-Keleten és Észak-Afrikában. A külpolitikai újságírás finoman szólva sem virágzik, de talán az olvasók érdeklődése is hiányzik; így annak ellenére, hogy a téma a migráció kapcsán állandóan jelen van, kevesekhez jut el komplexebb kép annál, mint amit a kormánymédia gyűlöletkampánya sugall, vagy amit a 3–5 csillagos turistarezervátumokban, fakultatív tevegeléseken lehet felcsipegetni.
Dráma a szájban
Na, mikor fájdul már meg az a fog, a patikusné foga? Mikor következik már be az a fogászati értelemben jelentéktelen, de a patikussegédi szív szempontjából és Szép Ernő színházi munkásságában is fontos fájás, ami előhozza a hősszerelmest a vidéki kocsmagőzben pácolódó, nagy dolgokra vágyakozó pesti fiúból?
"Húsbavágó lett a rák témája"
"Miénk az élet színháza" - Lengyel Annával, a PanoDráma színház alapítójával beszélgettünk stigmákról, beteségről és arról, hogy mi a legtöbb, amit színházzal el lehet érni.
Sárosdi Lilla kiakadt, hogy Marton László újra rendez
Nem csak hogy rendez a zaklatással vádolt Marton, de ez még csak nem is zavar senkit.
"Gyűlölöm, hogy negatív vagyok, hogy nem tudok megoldást" - interjú Alföldi Róberttel
Eljátszotta III. Richárdot, megrendezte A salemi boszorkányokat – mindkettőért kapott díjat a színikritikusoktól. A tao-ügytől azonban szomorú lesz, szerinte a szakma árulást követett el. Az interjút mégis a tudománnyal kezdjük. Novemberben ugyanis beválasztották az MTA alapította Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagjai közé.
Jön a kézivezérlés a színházaknál? Még mindig nem tudni, hogyan osztják szét a 37,4 milliárdot
Még mindig nagy a bizonytalanság a színházi világban.