A zsinórpadlástól a pincéig mindent átkutattunk: mi lesz a budapesti színházakkal?

A kormány három hónapja létbizonytalanságba taszította a színházakat, és azóta is csak ígérget. Mi kitartóan színházba járunk. Lakásszínházba, például.

Sőt, elolvastuk Máté Gábor Színházi naplóit is. Körbejártuk a TAO-kérdést, de továbbra is minden csak kérdés. Kérdéseket tettünk fel Hegymegi Máté színész, rendező, koreográfusnak is. És mindennek ellenér egy rakás jó előadást ajánlunk.

De nézzük részletesen, mi van a vaskos mellékletünkben:

Zoknik a kisszobában: lakásszínházkörkép Budapesten

Manapság nem annyira a cenzúra és a kényszer vezeti az alkotókat ehhez a formához, legfeljebb közvetve, hiszen a kultúrpolitikától korántsem függetlenül zajlik a lehetőségek beszűkülése, ami miatt a színház egyre többször jelenik meg nem hivatalos, nem a számára kijelölt terekben.

Sokszor a meglévő színházi nyelvhez vagy koncepcióhoz jobban illeszthető a lakás mint helyszín. Sőt a mai magyar színház személyességet előtérbe helyező vonulatában vannak olyan előadások, melyeket nem is lehetne játszani máshol, mert kiindulópontjuk a lakás, azaz: egy saját történetekkel átitatott, intim tér.

A komfortzónán belül

Máté Gábor: Színházi naplók

A Tények és tanúk sorozatban megjelent Színházi naplók című gyűjtés egyszerre töltené be ezt az űrt (legalábbis annak egy részét), és hagy mégis hiányérzetet maga után. A magasra tett elvárás nemcsak a Magvető tekintélyes szériájából következik, de azért is, mert Máténál komplexebb színházi embert itthon per pillanat nemigen tudnék mondani.

Több mint negyven éve van színpadon, a ’80-as évek óta rendez, jó ideje tanít a Színművészetin, évek óta vezeti a Katona József Színházat, számtalan rádió- és tévéfelvétel szereplője, hogy a filmekről ne is beszéljünk. Pályája és posztjai okán olyan rálátása van a hazai színházi életre, mint talán senki másnak. Komolyan sajnálhatjuk, hogy ebből elég kevés derül ki, a szerző ugyanis bizonyos dolgokról egyszerűen nem kíván beszélni.

Színjáték a függöny mögött: bizonytalanság a TAO utáni színházi világban

Az intézkedéssel a teljes magyar színházi szcéna létbizonytalanságba került, az éves költségvetésekben hirtelen keletkezett óriási lyukat azonnal kezelni kellett: független társulatok és nagy hagyományú kőszínházak sorra jelentettek be jegyáremelést, repertoárszűkítést, vagy kértek támogatást nézőiktől.

Felmerült a Katona József Színház pinceszínházának, a Kamra bezárása, gyűjtésbe kezdett a Stúdió K Színház, jegyárat emelt a Pintér Béla és Társulata, az Orlai Produkciós Iroda, a Szkéné Színház, utóbbinak a színészi fizetéseket is vissza kellett vágnia. A helyzetet látva november második felében szervezkedésbe kezdett a szakma: Zalán János, az Emmi alá tartozó Színházművészeti Bizottság elnökének vezetésével és a szakma igényeit beépítve készült tervezet egy új támogatási rendszerről.

Hősök és dilemmák: Hegymegi Máté színész, rendező, koreográfus

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen fizikai színházi koreográfus-rendező szakon végzett Lukáts Andor és Horváth Csaba osztályában. Előadóként is tevékenykedett, ám a 2016-ban bemutatott Kohlhaasszal rendezőként vonult be a hazai színházi életbe. Hegymegi Mátéval a hőseiről és azok jövőjéről beszélgettünk.

 

Fotó: Sióréti Gábor

MN: A közönségnek hiányzol, mint színész. Neked nem hiányzik a színészet? Már csak a rendezés érdekel?

Hegymegi Máté: Hiányzik, de többször hívnak rendezni, és ez kitölti az időmet. Inkább tartom magamat rendezőnek, mint színésznek, mégis egészen más, ha színpadon vagyok, és így másképp nézek arra is, ahogy rendezek. Ha egy új szerepet játszhatok évadonként, az abszolút kielégíti a színészi ambícióimat.

MN: Mennyit változtatott az életeden, hogy ilyen gyakran kérnek fel rendezni?

HM: Rendezőként Dunaújvárosban mutatkoztam be az Amphitryonnal, ott dolgoztunk először együtt Nagy Zsoltival. Erős barátság lett közöttünk és rá egy évre, bár hatalmas nehézségek árán, de sikerült megcsinálnunk a Kohlhaast (Zsámbék-Szkéné-Maszk Egyesület 2016). Utána több meghívást is kaptam, egy évadon belül megrendezhettem a Bádogdobot a Katonában, a Peer Gyntöt a Stúdió K-ban és a Sömmit a K2-vel. Azóta is fontos nekem, hogy minél több különböző műfajban, színházi közegben dolgozhassak, olyan emberekkel, akiktől folyamatosan tanulhatok.

És végül, de nem utolsó sorban:

Snoblesse Oblige extra: bőséges színházi programajánló

Már csak ezért se felejtse el megvenni a héten a Magyar Narancsot! Csütörtöktől kapható az újságárusoknál vagy előfizethet rá itt.