Színház

Dráma a szájban

Szép Ernő: Patika

Színház

Na, mikor fájdul már meg az a fog, a patikusné foga? Mikor következik már be az a fogászati értelemben jelentéktelen, de a patikussegédi szív szempontjából és Szép Ernő színházi munkásságában is fontos fájás, ami előhozza a hősszerelmest a vidéki kocsmagőzben pácolódó, nagy dolgokra vágyakozó pesti fiúból?

Először végig kell ülni, hogy benépesüljön az Örkény színpadára kitelepült kaszinó, a Szép-térképen valahol Bivalybasznád és Mucsaröcsöge között elterülő Laposladány társasági életének központja. E központi hely központi asztalánál verik nagyban a blattot a polgári társaskör hím tagjai: veri a jegyző, veri a postamester, kibicel a tanár, és veri a bérlő, Borgida is, aki a felsorolt urak közül bőrkabátjával tűnik majd ki. Ebből a bőrkabátviseletből lesz a menetrend szerinti kalamajka. Patikát úgy még nem játszottak ezen a Földön, vagy ha igen, az nagy hiba volt, hogy ne hangzott volna el az utókorra hagyott Szép-szavak egyik legszebbike, a bűrkabát. De Pap Ferkének (Vajda Milán), a bőrkabátféltésből kötekedő uradalmi intézőnek csak később van jelenése. Addig még ki kell mennie a régi patikussegédnek, és be kell jönnie az újnak: Balogh Kálmán még nem tudja, de hamarosan megtudja, milyen is a bálnak csúfolt, laposladányi high life a biliárd- és a kártyaasztal közötti térségben.

Az örök patikussegéd-körforgás szép vonása a Mohácsi testvérek hosszúra nyúlt Patikájának, de ahhoz, hogy Kálmán is kimenjen, még számos életfogytos laposladányinak kell bejönnie. A forgalomból rögtön kitűnik Znamenák István, aki kevés szimpátiát keltő, de azzal mesterien gazdálkodó, sírva vigadó és olykor asszonyt verő patikusként egymaga eljátssza, miért olyan reménytelen ez a kisztihandoktól hangos, tekintetes és úri vidék. Szintén színre lép a darab későbbi fogfájósa, az egyelőre csak életvitelszerűen unatkozó patikusné – Tenki Réka sugárzó egykedvűsége a hátsó sorokból is jól kivehető, ám amit mellette a postamesterné művel, az nemhogy egy kőszínházat, de egy stadiont is felvillanyozna: „Hogyan játsszunk elvirágzott szépasszonyt Ladányban?” magánszámával Kerekes Éva akkorát alakít, hogy minden Patikák fénypontja, a kikapósprogram mellett futó bűrkabátos kakaskodás is elszürkül egy ekkora one-woman-show árnyékában. Alakul az össznépi dajdaj, a Mohácsi Brothers első felvonása a Marx Brothers frenetikus burleszkszámát idézi, aligha szándékosan: a Botrány az Operában híres jelenetében mind többen és többen töltenek meg egy hajókabint, míg Ladányban a báli helyzet fokozódik, elég gépiesen. Mindenki megmutatja magát a kaszinóban, aki számít, és az is, aki nem: a kiszolgáltatott kiszolgálószemélyzetet Kati, a cselédlány (Zsigmond Emőke) képviseli. A patikussegédek ebben az asszonyverős, hardcore Patikában nemcsak Ladányon, de Katin is átmennek, mintegy kötelező jelleggel.

Lapos ez a Ladány, lapos a Föld is, a Mohácsi Művektől megszokott színvonalon üzemelő első felvonás sem a magaslataival tüntet, pedig a szerző (az eredeti) elég jó szavakat (nem csak a bűrkabátot) és alakokat hagyott az utókorra.

A papírforma szerinti színpadi működésbe, remélhetőleg egyszeri alkalommal, az élet rendez drámát, amikor a ladányi dajdajozás alatt egy rosszul lett nézőt kell kimenteni a hátsó sorokból. Ilyen viszontagságok és egy szünet után jutunk a fogfájásig. Nagy pillanat ez a patikussegédnek, hogy a fájdalomcsillapító cseppekkel ügyetlenkedve szerelmes szívével coming-outoljon. Míg a patikusné drámája a szájában játszódik (Tenki Réka jól adja a fogfájást is), Kálmán, mint a boldogságot lepkehálóval üldöző széplélek, a nagy és megismételhetetlen szerelemérzést akarja behajtani az életen. Ki gondolná, hogy egy ladányi patikában is megteremhet a szerelem? A patikusné biztosan nem, neki csak a foga fáj, míg a segédnek egy fontosabb testrésze. Novkov Máté Balogh Kálmánja ott van a Balogh Kálmánok erős középmezőnyében, akik hiába tagjai a Gyógyszerészsegédek Országos Szövetségének, mégis olyan egyedül vannak ezen a világon. Két boldogtalanságiskola, a fővárosi álmodozó és a vidéki beletörődő feszül egymásnak a patika padlóján, a lírázás és a fogfájás közt. A színészek jól járják ezt az oda-vissza táncot, de Znamenákra hárul, aki egyszer csak zenekarostul hazaesik, hogy feldobja ezt a felvonást is.

Szép Ernő írt egy harmadikat is, amiben a dámákról álmodozó Kálmán, akárcsak a Lila ákác hőse, addig epekedik a nagyságák után, mígnem felfedezi, hogy a kisságák is adhatnak valamit. Ez a romantikus olvasat, a pesszimistább pedig, nos, az pesszimistább. A darabhoz toldott boldogságkezdeményből a Mohácsiak nem kérnek, fanyar változatukban Kálmánból rendes ember válik, aki beteljesíti a laposladányi patikussegédsorsot, és mielőtt továbbállna, ahogy kell, megtapossa ő is a cselédlányt. Következő állomáshelyén talán már a kártyaasztalhoz is odaférhet, a patikajog is összejöhet. Nem nagy ügy, a kártyakört sem érdekli a jövés-menés, megrázkódtatás a nézői oldalon sem történik, a Mohácsiak kontra Szép Ernő meccs végül döntetlenre jön ki. A Szép-mondatok jól kivehetők az átiratból, a gyűjtőknek érdemes végig maradniuk.

Köves Gábor

Örkény István Színház, december 16.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.