Az előző etap, a svéd Cirkusz Cirkör kissé összetettebb, gótikus és hátborzongató darabja például a tudattalant dúlta fel David Lynch képi világával és láncfűrészszámokkal. A szóban forgó vietnami kaland egy egzotikus nép falusi mindennapjainak felidézése, borzongás nélkül, játékosan és költőien, gyerekek számára is. Mintha egy finomra hangolt színes-szélesvásznú dokumentumfilmet látnánk egy vietnami cirkuszfaluról, extrákkal. Stilizált favágók, halászok, szerelmespárok, különös állatok lépkednek pálcikákon vagy röpködnek a zsinórpadlás alatt. A dinamikusan változó színpadképet különböző méretű bambuszrudak segítségével az előadás közben építik az artisták, zsonglőrök, kígyónők, muzsikusok. A tizenöt szédítő ügyességű előadó mint egy hatalmas marokkókészletet, úgy csavargatja az óriás pálcikákat, és tol össze erdőt, házat, mocsarat, hogy ezek között a díszletek között, illetve rajtuk egyensúlyozva bemutassa gyerekkorának szép emlékképeit. A mozdulatokat autentikus élő zene kíséri, amely időnként nagyzenekari művé áll össze a zsonglőrök eszközeinek hangjával. Van, hogy énekelnek, például kontextusteremtő munkadalokat, de mégsem egy hangos skanzenben járunk, mert mindenki kizökken, amikor vakmerő mutatványokat, szaltót vagy szuperhajlékony pókasszonyt lát feltűnni a színpadon. Tuan Le rendezése zenés antropológiai cirkusz.
Trafó, január 7.
