Színház

Csak düh és félelem

Orbán Viktor két csecsét szopja Magyarország és a Fidesz, szó szerint. Elhangzik Rogán, Szijjártó neve, és a csatorna – amelynek logója szinte egy az egyben az M1-é – „fentről”, budipapíron érkező üzenetek alapján állítja össze hírműsorát. Semmi áthallás, analógia, tudjukkizés. A csatorna kőkemény és direkt.

Reszketés a függöny mögött

A miniszterelnök is büszkén elmondta tusványosi beszédében: a színházlátogatók száma jelentősen nőtt Magyarországon. Valóban egyre több a játszóhely, és a rendszerváltás óta nem volt annyi új bemutató és színházba járó ember, mint 2017-ben, amikor 8 millió jegyet adtak el.
  • Tompa Andrea
  • 2018. december 8.

Kezdőknek és haladóknak

Nemcsak az az általánosan elfogadott vélekedés, hogy egy egyedülálló férfi, ha tetemes vagyona van, csak nősülni akarhat, hanem az is, hogy egy regényt roppant nehéz úgy színpadra adaptálni, hogy ne hagyjon hiányérzetet az eredeti művet ismerő nézőben. Ez többnyire csak úgy sikerülhet, ha az adaptáció során kvázi önálló, de legalábbis jelentős újdonságokkal szolgáló alkotás születik.

Megszűnik a Budapest Kortárstánc Főiskola

Angelus Iván közleményt adott ki, amelyben a táncművész képzés és a tanár mesterképzés megszüntetéséről ír. Az iskola 1979 óta működött, 2004 óta már főiskolaként.
  • narancs.hu
  • 2018. december 4.

Magasfeszültség

Egy olyan intézmény számára, amelynek nevében szerepel a kortárs szó, húsz év rendkívül hosszúnak számít. A Trafón azonban nem fogott az idő.