Tartalom

MaNcs 30. évf. 45. sz. (2018-11-08)

A szerk.

A szerk.

A szerk.

A tanítómester

Mai fölszólamlásunk tárgya ugyan nem Kövér László házelnök aktuális közérzete, mégis az ő remek eszmefuttatása az, amelyik mozgásba hozza gondolataink tarka pillangóit.

A szerk.

A szerk.

Mocimmal a malacok után

„Ez a BMW bő hatmillió forintba kerül. Remélem, ezzel el is riasztottam az álmodozók többségét, mert ennyiért még álmodozni se nagyon illik motorról” – így lelkesedett a Totalbike munkatársa, amikor kipróbálhatta a BMW K1600 típusú motorkerékpárját, de azt is hozzátette, hogy „brutál köcsög dolog ám, amikor az ember az álló kocsisor mellett finoman elsuhan, óriási vigyorral a képén, s nyomatja a Woodstockot Neil Youngtól.”

A szerk.

A szerk.

A mumus

Orbán Viktor végre tényleg elérte, amit oly látványosan szeretett volna eddig is: az európai politika egyik kirakati szereplője lett. De olyan jelentős, hogy most éppen róla (is) szól az Európai Parlament néppárti frakcióján belüli kampány, melyet a magas felek, a német Manfred Weber és a finn Alexander Stubb a párt jövő évi európai választásokra állítandó listájának pole pozíciójáért folytatnak.

Külpol

Helyhatósági választások Lengyelországban

Külpol

Nem törtek át

Nagyon magas részvétel erősítette meg az ellenzék fölényét; a 100 ezres városok egyikének sem lett kormánypárti polgármestere; a PiS egyedül a megyegyűlésekben vigasztalódhat. Lengyelország NER-esítése akadozik.

Belpol

Bejelentkező ellenzéki főpolgármester-jelöltek

Belpol

Próbakör

Budapest a Fidesz minden gazdasági és politikai ellehetetlenítési kísérlete ellenére sem simult bele teljesen a NER-be. Az ellenzék a fővárosban újraépíthetné magát, ám erre egyelőre semmi jel nem utal.

Hajléktalanellenes törvény

Belpol

Hazájuk csak a fagy

Magyarország keresztény kormánya az Alaptörvénybe foglalta: a szegénység mindenkinek a saját bűne, a hajléktalanságért börtön járhat. Az intézkedéssel szembeni ellenállás lanyhul, miközben emberek tízezrei élnek a gyenge hajléktalanellátó rendszerben.

Interjú

Belpol

„Politikai leszámolás”

Demeter Márta, az LMP társelnöke

Fideszes össztűz zúdul Demeter Mártára, amióta Orbán Viktor lányának lehetséges repülőútjáról tett fel kérdéseket. Állítja, nincs miért bocsánatot kérnie, a kérdései indokoltak voltak, a kormányzati reakció eltúlzott. Az LMP nemrég megválasztott társelnökét a párt stratégiájáról is kérdeztük.

Színház

Tompa Andrea

Színház

Reszketés a függöny mögött

Mi marad a magyar színházakból, ha megszüntetik a taót?

A miniszterelnök is büszkén elmondta tusványosi beszédében: a színházlátogatók száma jelentősen nőtt Magyarországon. Valóban egyre több a játszóhely, és a rendszerváltás óta nem volt annyi új bemutató és színházba járó ember, mint 2017-ben, amikor 8 millió jegyet adtak el.

Színház

Színház

Kezdőknek és haladóknak

Büszkeség és balítélet két színészre

Nemcsak az az általánosan elfogadott vélekedés, hogy egy egyedülálló férfi, ha tetemes vagyona van, csak nősülni akarhat, hanem az is, hogy egy regényt roppant nehéz úgy színpadra adaptálni, hogy ne hagyjon hiányérzetet az eredeti művet ismerő nézőben. Ez többnyire csak úgy sikerülhet, ha az adaptáció során kvázi önálló, de legalábbis jelentős újdonságokkal szolgáló alkotás születik.

Képzőművészet

Kiállítás

Képzőművészet

Ágyrobot

Tasnádi József: Futópad

Az építészettel, grafikával, illetve festészettel foglalkozó művész 2010 körül kezdett el olyan installációkat készíteni, melyekben elvont fogalmak (mint például: valóság, vágy, álom, emlék) vizuális leképezésével foglalkozik.

Zene

Interjú

Zene

„Sinatrát nem tudtuk volna megfizetni”

Thomas Golubić zenei szupervizor

Ő válogatta a legmenőbb tévésorozatok zenéjét a Breaking Badtől a Walking Deaden át a Sírhant művekig. Thomas Golubić novemberben Budapesten tartott work­shopot a zenei szupervizorok munkájáról, ennek kapcsán mesélt nekünk Hendrixről, Sinatráról, de még Zalatnay Sarolta is szóba került.

Koncert

Zene

Itt a világvége

Verdi: Requiem

Légszomjam van, dől rólam az izzadság, a szívem ki akar ugrani a helyéről. Nem, ez nem kapuzárási pánik, hanem Verdi Requiemje Sir John Eliot Gardiner vezényletével a Müpában.

Interjú

Zene

„A feszültség hasznos kezelése”

Hámori Máté karmester, az Óbudai Danubia Zenekar művészeti igazgatója

Az idén 25 éves zenekar nemrég Magyar Örökség Díjban részesült, A zene, az kell című ifjúsági sorozatukat pedig Érték és Minőség díjjal ismerték el. Az elmúlt öt évben arculatot váltottak: a zenei ritkaságok, a gyerekekhez és idősekhez eljuttatott koncertek mellett az idei évadukat online streamelik.

Interaktív
Könyv

Könyv

„Ilyen szexuális életet akartam”

Catherine Millet író

A tisztes művészettörténészi karrier mellett a botránykönyvszerzői pályafutást is magáénak mondhatja: 53 évesen, 2001-ben jelentette meg szexuális önéletrajzát, a Catherine M. szexuális életét, amely mindent megadott, amit a címe ígért. A magyarul most megjelent Mesés gyerekkor a szexuális élet előtti élet, a gyerek- és kamaszkor regénye. Az íróval a Margó Irodalmi Fesztiválon beszélgettünk.

Könyv

Könyv

Össznémet nevelődési regény

Maxim Leo: Volt egyszer egy NDK. Egy keletnémet család története

Nyilván vitatható, de aligha teljesen abszurd tézis, hogy a II. világháború az NDK 1989/90-es összeomlásával ért véget. De az már eléggé nyilvánvaló, hogy a tegnap még két, ámde ma már ismét egy Németország számára ezzel szellemileg új szakasz kezdődött.

Lokál

Hamarosan szabad préda lesz a budai Rác fürdő

Lokál

Úszik, csak úszik

A Rác fürdő felújításának története a Fővárosi Önkormányzat hatalmi játszmáinak, vazallusi meghunyászkodásának és üzleti szerencsétlenkedésének furcsa szövevénye.

A civil és az üzleti szféra összefogása a holland műemlékvédelemben

Lokál

A mézeskalács házak újrahasznosítása

Civil kurázsi és kőkemény kapitalizmus: több mint hatvan éve működő sikerrecept a Stadsherstel részvénytársaságé, amely félig közösségi, félig üzleti alapon ment meg értékes épületeket. A modell Magyarországon is izgalmas lehet, minthogy néhány éve gyakorlatilag megszűnt az állami műemlékvédelem.

Gyász- és temetkezési kultúra Bécsben

Lokál

Amikor a halott csenget

A bécsi Temetkezési Múzeum sötétjében fény derül a legnépszerűbb temetkezési dalokra, a császártemetések puccparádéjára és II. József vívmányára, az újrahasznosítható koporsóra is. Meg arra, hogyan küszöbölhető ki az élve eltemetés.

Gasztro
Tudomány

Az űrfegyverzet jelene és jövője

Tudomány

Csapás az égből

Az amerikai elnök friss elképzelése az önálló űrfegyvernem létrehozásáról egy régi ötlet felmelegített változata.

Mikrofilm

Film

Mikrofilm

Mások vitték rossz utakra

Bryan Singer–Dexter Fletcher: Bohém rapszódia

A Bohém rapszódia nem sokkal több szellemidéző emlékkoncertnél, gyakran érezhetjük úgy, hogy csak muszájból gyömöszöltek valami szövegelést két szám közé.

Mikrofilm

Házi koszt

Szilágyi Zsófia: Egy nap

Vannak az ellesett életnek és a mindennapi nyomorúságának nagy filmes krónikásai, talán nyugodt szívvel közéjük sorolhatjuk a brit Mike Leigh-t és Ken Loachot. Filmjeiket nézve az ember szinte megkérdezi magától, hogy miért vágyja viszontlátni a vásznon is azt a kilátástalanságot, önemésztést és piti kínlódást, amit maga is nap mint nap lát vagy talán tapasztal is.