Tompa Andrea 2023-ban megjelent Sokszor nem halunk meg című regényében 1943-tól egészen a rendszerváltás utánig követte egy világháború sújtotta kisember történetét. A regényt Gáspár Ildikó alkalmazta színpadra s rendezte meg, az eredmény pedig egy klasszikus sorstragédia újszerű előadása lett.
A kolozsvári zsidó családba született Matilda anyját és apját deportálták, ő pedig egy keresztény házaspár, Feri és Erzsi gondozásába kerül, akik – sajátjuk híján – sajátjukként szeretik, ám hosszú hónapokig a házat sem hagyhatják el vele, még az udvaron is csak éjjel levegőztethetik. „Szeretlek, amikor nem mozogsz, szeretlek, amikor nem beszélsz” – csitítgatja az üvöltő kisbabát Erzsi, aki tudja, hogy mindhármuk életébe kerülhet, ha kiderül, hogy kit rejtegetnek a lakásban. Végül sikerül sajátjukként anyakönyveztetni a kislányt, Matilda pedig felnőve színésznőnek áll, és gyökér nélküli családfáját kutatja. Szerelembe esik egy román nyelvű zsidó rendezővel, akivel immáron együtt keresik önmagukat, a fiú azonban nagyon máshol, a határon túl talál rá – valamire. Miközben az élet zajlik a lány körül és az elnyomók egymásnak adják a kilincset az országban, számára továbbra is csak a színészet létezik. Az üres vászon identitású lány természetesen remekel a színpadon, mivel semmilyen ön-érzet nem állja útját annak, hogy más legyen, mint aki. Hiszen ő senki.
A regényt kezdetektől óriási elismerés övezi (a szakma és a közönség részéről egyaránt), nemcsak a témája, de a stílusa és nyelvezetének egyszerűsége miatt is, amit a darab egyszerre követ le és borít fel fenekestül. Az Örkény Színház stúdiószínpadán egy vékony sáv szolgál előadótérként, ezt szegélyezi két oldalról a keskeny nézőtér, ami már önmagában megbontja a néző-színpad hagyományos szeparáltságát, sokkal közvetlenebb kapcsolatot hozva létre a kettő között. (Két órával később jót mulathatunk magunkon, amikor eszünkbe jut, hogy már ezen felkaptuk a fejünket, mivel a darabban ennél csak furcsább dolgok várnak.) Jelmezként tulajdonképpen egyszerű „játszós ruhák”, zeneként élő hangok és egy szál hegedű, díszletként pedig semmi sem szolgál. Egyetlen kellék az ide-oda gyűrt Matilda-rongy, amely a csecsemőt testesíti meg. A történet személyes jellege ellenére ismert, sőt jól ismert, noha az erdélyi couleur locale az eszköztelenségben, csupán az ízes nyelvjárás és a jellegzetes „egyszerű ember” figurák által is hiánytalanul megteremtődik.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
