TAVASZI PROGRAMAJÁNLÓ

„Újra meg kell gyújtani”

László Lili színésznő

Színház

Kilenc éve játszik az Orlai Produkciós Irodánál változatos szerepekben. Futó előadásai kapcsán beszélgettünk az anyaságról, a szerelemről és a pálya kiszolgáltatottságáról.

Magyar Narancs: A szüleid táncművészek, miért a színészet irányába indultál el, nem pedig a tánc felé?

László Lili: Már elég pici koromtól a színészet vonzott. A szüleim elvittek ugyan művészi tornára, ezt egyfajta alapozásnak tekintették, és később a tánc több műfaja is része volt az életemnek hosszabb-rövidebb ideig, de igazán a drámatáborokat élveztem, kiteljesedni Földessy Margitnál, aztán az ÁSZ Drámaiskolában tudtam. Az általánosban nehezen tudtam koncentrálni, álmodozó gyerek voltam, és inkább a tanár nénim habitusa érdekelt, megfigyeltem a gesztusait, a hanghordozását, aztán otthon eljátszottam a szüleimnek. Szerencsére támogattak abban, hogy arra menjek, amerre a szívem, lelkem vezet, nem erőltettek rám semmit.

MN: Hogyan teltek az SZFE-s évek?

LL: Eléggé le voltunk terhelve, az első két évben kis túlzással ki sem jöttünk az épületből, késő estig próbáltunk, hétvégén is, reggel fél 9-től pedig már mozgásóránk volt, aztán elméleti oktatás, mesterségóra. Ez a tempó kizsigereli az embert. Nekem azért volt különösen nehéz, mert elsőéves voltam, amikor váratlanul meghalt az apukám. Egy ilyen töréssel a lelkemben embert próbáló volt teljesíteni, és a gyász rányomta bélyegét a komplett első évemre. Később, ahogy kezdtem feldolgozni a veszteséget, igyekeztem lassanként visszaülni a nyeregbe, és felvenni a többiekkel a ritmust. Zsámbéki Gábor, az osztályfőnököm azt mondta, hogy az első két évben a jelenetek tekintetében nem a minőség, hanem a mennyiség számít.

MN: A gyakorlatodat a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban töltötted. Miért oda mentél, és ha már ott voltál, miért nem maradtál ott?

LL: Az Orlainál játszottam először, még harmadévesen, a Göttinger Pál rendezte Pesti barokk című előadásban, és a közös munkát követően Pali, aki művészeti vezető volt akkor a Móricz Zsigmond Színházban, invitált, hogy töltsem ott a gyakorlatomat. Nagyon szerencsés voltam, mert ezzel egy időben már az is kiderült, hogy Orlai Tibor hosszú távon szeretne velem dolgozni, így biztosított róla, hogy visszavár, sőt a második nyíregyházi évadom alatt már újra próbáltam Pesten is. Nyíregyházán sokfélét játszhattam egy évadon belül; drámát, vígjátékot, gyerekelőadást, ez utóbbiakból sokat tanulhattam a színészi dinamikáról, a befektetett energia fontosságáról, mert a gyerekek abban a pillanatban izegnek-mozognak, ha unják, és simán bekiabálják, hogy „Mikor lesz már vége?”, viszont ugyanilyen hőfokon tudnak rajongani is.

MN: Szabadúszó vagy, de annak is érzed magad?

LL: Inkább társulati tagnak érzem magam, mert Tibor évi két-három bemutatót biztosít. Van nála egy szűkebb kör, egy alkotóközösség, amely egész hasonló egy kőszínházi társulathoz. Elméletben tehát szabadúszó vagyok, de a gyakorlatban jelenleg tíz futó előadásom van az Orlai Produkciónál, és havi húsz estén játszom.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.