| ||
magyarnarancs.hu: 1998 óta nem ad élő szóban interjút írott sajtónak. Mi ennek az oka?
Bodolay Géza: Valójában már 1994 óta, mikor az akkori Nemzeti Színházat érintő folyamatos elmebaj keretében a Menyegző Wajda-féle előadatása körül zajlott a happáré, s néhány „interjú” tökéletesen átferdítette az elhangzottakat.
magyarnarancs.hu: Mikor és milyen formában kérte fel Dörner György a Nem élhetek muzsikaszó nélkül rendezésére?
BG: Az igazgató valamikor idén márciusban fölhívott: volna-e kedvem s időm a nyáron létrehozni az előadást az őszi bemutatóra. Gyávaság lett volna azt mondanom, hogy Móriczot nem rendezek.
magyarnarancs.hu: Előbb nem keresték az Újszínházból?
BG: De igen, pár hónappal korábban Jókai Mór Bolondok grófja című darabját ajánlották. Ugyan nagyon tetszett a címe, ám a darabbal sajnos nem tudtam volna érdemben mit kezdeni, ezért nem vállaltam.
magyarnarancs.hu: Dörner botrányos pályázatában az ön neve is szerepelt azon rendezők között, akikkel együtt kíván dolgozni. Akkor emiatt – némi unszolásra – nyílt levélben magyarázkodni kényszerült. Mi változott azóta?
BG: Nem magyarázkodtam, hanem helyesbítettem. Levelem minden szava érvényes ma is, örülök, ha újra elolvassák, akiket érint. Nem unszolt senki, ha csak az egyik kritikus néni brigádozó fölszólítását nem tekintjük unszolásnak. A pályázati dolgozattal továbbra sem értek egyet: annak szövege részben vállalhatatlan, részben tűrhetetlen. Ám a játszó színművészek és Móricz színvonalát ez ugyebár nem érinti: mindannyian nagyszerűek. Nem tudom, adódott volna-e máshol lehetőség együtt dolgoznom Esztergályos Cilivel, Tordai Terivel és Császár Angelával. Hasonló öröm a találkozás az ifjú főszereplőkkel: Nemes Wandával és Jánosi Dáviddal is. S ami változott: eltávozott az a szellemi drámaszerző (Csurka István – Cz. D.), akinek darabját én már 1991-ben sem voltam hajlandó megrendezni Kecskeméten, Lendvai Ildikó édesapjának színházában. Lendvai direktor úr e bejelentésemet nagyvonalúan kezelte, és átadta a művet egy korosabb rendezőhölgynek.
magyarnarancs.hu: Ha a pályázattal semmilyen mértékben nem ért egyet, nem azonosul vele, miért rendez ebben a színházban? Vagy Csurka halálával minden megváltozott?
BG: A régen lefutott pályázat szövegét nem tudom, ki írta és ki látta. Nem tanultam meg, nem is olvasnám újra. Elképesztőnek tartanám, ha a rendezőknek és a színészeknek azonosulni kellene bármelyik igazgató pályázatával. Csak a saját szövegeimmel és legfőképp az előadásaimmal azonosultam mindenkor. Móriczot rendezek, színészeket rendezek. A másik drámaíróhoz nincs közöm, vele és műveivel soha nem beszéltem.
magyarnarancs.hu: A pályázatban az is szerepelt, hogy egy-egy magyar szerző műve kapcsán „a néző ne a rendező tehetségét vagy tehetségtelenségét ismerje meg, hanem az adott mű szellemiségét, mondandóját, fájdalmát”. Ilyen lesz a Móricz-előadása?
BG: Nem igazodtam soha életemben senkihez és semmihez. Volt is elég bajom belőle. A fenti idézett mondat például jellegzetesen a színházi ökörségek kategóriájába tartozik, de nem kell nekünk egyetértenünk az igazgató úrral: alapvetően nem értettem egyet semelyikkel, viszont adtam esélyt, hogy sok türelemmel elviseljenek.
magyarnarancs.hu: Mennyi iránymutatást kapott, voltak elvárásai a direktornak az előadással szemben?
BG: Lehet, hogy voltak, ám igen intelligensen hallgatott róluk – nekem mindenesetre nem jelezte. Játszott az előadásaimban a Komédiumban, illetve Kecskeméten, tudhatta, hogy mire számíthat. Ahogy Pozsgai Zsolt, a kiváló darabszerző is. A szerződtetésem előtt részletes levélben leírtam, hogy mire készülök, nehogy utóbb vita támadjon a direkcióval arról, vajon szerzői, avagy rendezői szándék-e a leghíresebb anarcho-punk együttes bejátszása, a vörös zászló, vagy a bécsi Munkásinduló. Harminc éve írtam utoljára hasonlókat mint kötelező föladatot Mesteremnek a főiskolán, de lám, mint ez az interjúnk is bizonyítja: kellő körültekintéssel köll nekimenni a falnak.
magyarnarancs.hu: Ezek szerint teljes alkotói szabadságot kapott, választhatott darabot, azokkal dolgozik, akikkel akar, minden szép és jó?
BG: Teljes alkotói szabadságot kaptam, igen, bár ez nem újdonság: 1984 óta ez a helyzetem. A darabot a Móricz-életmű választotta, s mivel a Nemzetiben egyszer már elkerült, másodszor nem térhettem ki előle. Akad, ami szép, van, ami jó – és van, ami ocsmány, és van, ami rossz. Ha nem így lenne, akkor nem lenne érdemes színházat csinálni.
Névjegy
Bodolay Géza Jászai Mari-díjas rendező, színházigazgató, egyetemi oktató. 1984-ben szerzett diplomát színházrendező szakon a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, 2003-ban ugyanitt DLA fokozatot. 1984–1989 között a Szegedi Nemzeti Színház, 1989–1992 között a kecskeméti Katona József Színház, 1992–1998 között a Nemzeti Színház rendezője, majd 1998–2008 között a kecskeméti Katona József Színház igazgató-főrendezője. 2009 óta a Szegedi Nemzeti Színház főrendezője. Tanított a JATE-n, a Nemzeti Színiakadémián, a berlini Művészeti Főiskolán, jelenleg a Károli Gáspár Református Egyetem és a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem előadója. 2007 óta az MTA színház- és filmtudományi bizottságának tagja.
