Színház

Most már tudja

Koma: cyberbully; kattogas@por.no

  • Tompa Andrea
  • 2016. március 4.

Színház

Ha a Koma társadalmi szerepvállalásának, közösségformáló erejének felmérése nem is a kritikus feladata, hanem, mondjuk, egy szociológusé, az bárki számára látható, hogy e kettő jelen van ebben a színházban.

Létezik, mint feladat és küldetés, s ez már elég ok arra, hogy az ember ellátogasson Pestújhely egyik csendes utcájába, egy volt iskolaépületbe, a bázisra. A periférián van, de nem a világvégén, a 7-es busz is megáll arrafele. Tágas, nyugodt épület fogad, nem pezseg, nem valami hub kifinomult étteremmel, mégis eleven, természetes és közvetlen. Talán egyike a megkérdőjelezhetetlen fontosságú kerületi színházaknak. Valódi társadalmi, szociális küldetése kevés színháznak van ma Budapesten, itt viszont öt éve tudatot akarnak formálni, közösséget építeni: színházzal, filmklubbal, még könyvtárral is, meg csomó közös programmal. Ez közösségi színház, helyi értékekből és célokkal.

A nagy múltú, saját útját hosszan kereső Koma (a név a „kortárs magyar” rövidítése), mely Zrinyi Gál Vince nevével fonódott össze, olyan emlékezetes, nagyszerű előadások létrehozója volt, mint a Fédra Fitness. Ma elsősorban XV. kerületi fiatal (sokszor középiskolás) játszók és közönségének találkozóhelye. Előadásaik szorosan tapadnak a valósághoz, abból indulnak ki és oda térnek vissza: akár egy kerületi panel életét térképezik fel a fiatalokkal (ilyen volt a Blokkoló című darabjuk), akár a pornófüggőséget vagy az internetes zaklatást két mostani darabjukban.

Az új darab a cyberbullying jelenségéből indul ki; az internetes zaklatás áldozatairól a Koma Bázis előterében olvashatunk négy megrendítő élettörténetet, ebből három kamaszok öngyilkosságával végződött. Mattyasovszky Zsolnay Bálint fordulatos, gyors vágásokkal élő, bonyolult darabot szerkesztett az amőbaszerűen összekapcsolt fiatalok viszonyaiból, ahol kölcsönös függések, valódi és fiktív karakterek kerülnek fizikai és virtuális közös térbe. Zrinyi Gál Vince rendezésének egyik izgalmas döntése, hogy a szereplőkről sose tudjuk pontosan, mikor beszélgetnek a valóságban, telefonon, chaten vagy egy zárt/nyitott közösségi oldalon, valóság és fikció egymásba folyik, hisz drámájuk éppen ez: a kettő közötti különbségtétel hiányán buknak el. Mégis könnyen el tudunk igazodni, és a történet mindvégig érdekes. A fiatalok – játszók és karaktereik egyaránt középiskolások – pontosan olyan hatalmi harcokba bonyolódnak, mint a felnőtt világ, ugyanannyi kegyetlenség és empátiahiány van bennük, csak sokkal törékenyebbek, kiszolgáltatottabbak, és gyorsabban sodródnak valami végzetes felé. A darab egy roma fiú megalázásával indul, hogy aztán a csoportfüggés eljusson oda, hogy Facebookon mocskol, „gáz” képeket, videókat oszt meg, vagy kitalált karakterrel ébreszt szerelmet a magányos fiatalban.

Az előadás hatása akár rendkívülinek is mondható: egy, a felnőtt világból láthatatlan problémának hitelesen megy a mélyére, bár nem lélektani magyarázatokkal szolgál, csak (és ez a „csak” nekem elég) színházi eszközökkel feltár egy viszonyrendszert. A játszó fiatalok és környezetük valami olyan történet megtapasztalásában vesznek részt, aminek ők saját életükben már aligha lesznek áldozatai, hiszen megismerték a mechanizmusokat. Talán nincs nagy hatósugara egy játéknak, de épp a közvetlen környezetre gyakorolt hatás a lényege.

A fiatal játszók közt eltérő teljesítmények láthatóak: van, akinek a színpadi megszólalása, civilsége finom, természetes, közvetlen (például Sczigel Dóra Cintiáé), ők rendszerint egy tömbből vannak faragva, és ez a tömb jó és emberi. Van, aki színészkedni akar, valamit eljátszani, ez kevésbé hatásos, néha kínos. A díszlet inspiráló: absztrakt, afféle cybertérre utaló, egy számítógép belsejének elemeiből áll, a világítás pedig irányítja a figyelmet, lehetővé teszi, hogy bárki bárkivel kapcsolatban lehessen, hiszen a tér már nem fizikai.

A kattogas [at] por [dot] no két fiatal felnőtt történetét meséli el, a szerző-rendező ugyanaz, mint a fenti darabé. Itt azonban meglehetősen iránytalan a darab, avagy inkább túl sokat markol és a lényeget kiaknázatlanul hagyja: egyszerre akarja elmesélni a két ember közt létrejövő, majd kihűlő intimitást és a pornófüggőség problémáját, amit inkább a játékidő utolsó harmadára tartogat. Az előadás érdekessége a színpadi szituáció és a közönséghez való kibeszélés váltakozása és az ebből adódó váltások szerep és civil lét között. Ugyanakkor sok minden az általánosság szintjén ragad meg, arra alig van válasz, hová tűnik két, egymást szerető ember közül az érdeklődés, a türelem, magyarán a szeretet. A szereplők saját nevükön szerepelnek, és Zrinyi Gál Vince megszólalásai egyre erősebben személyesek, valódiak, az ő személyiség(vissza)fejlődése a darab során megragadható, sokféle emberi arca van. Partnere Patocskai Katalin, akinek kevesebb szereplehetősége van, megírva sincs nagyon, és keveset tud mutatni civil önmagából, egyféle tud csak lenni. Ezzel együtt fontos, érvényes problémát kínál az előadás: a pornófüggő srác, aki végképp elvesztette képességét az intimitásra, egyszer csak azt állítja magáról, nem is tudta, hogy létezik ilyen függés, és miket okoz az agyban. Most már tudja. Ő is, mi is.

Koma Bázis, január 23., január 30.

Figyelmébe ajánljuk

Mit jelent számunkra az új uniós médiatörvény?

  • Polyák Gábor
Március 13-án az Európai Parlament is rábólintott, és így uniós jogszabállyá lett az európai mé­dia­szabadságról szóló törvény. A rendelet végleges szövegét hamarosan ki is hirdetik az európai közlönyben. Mit jelent ez az új szabályozás a magyarországi sajtóviszonyokra, és mit az európaiakra nézve?