Sosemvolt népviseletbe öltözve, villámgyors tempót diktálva, fiktív, ám mégis ismerős tájakra kalauzolja a közönséget a TranzDanz új előadása. Ami azt jelenti, hogy a kizökkent csárdás hazai doktora, Kovács Gerzson Péter (KGP) némi gondolkodási szünet után visszatért a kortárs táncélet rendes menetébe. Tavalyi bemutatójuk, a Deja Vu volt ennek a visszatérésnek a kezdete, ott úgy karikírozták a táncosok ezt a nyomorult, béna világot, megfelelő távolságot tartva direkt a jelentől, hogy a való világ adta a másikat. A tánc minden pillanata ismerős most is, ezeket a figurákat és helyzeteket is láttuk már valahol, mégsem tudjuk megmondani, mikor romlott el körülöttünk minden.
Azok ott bizony mi vagyunk a színpadon, még ha nem is tudjuk olyan jól eltáncolni. Mi szerencsétlenkedünk munkába rohanás közben, toporgunk idegen reptereken, vagy ülünk elcsigázottan a gyorsvonaton. A tempó eszelős, a tér eltűnik, néha a pontosan szerkesztett fényeknek és Wondawulf organikus zenei szerkesztésének köszönhetően is. A vonat száguld, a táj meg áll körülöttük. Kapkodva kapcsolódnának, és amikor már nem tudnak, akkor a körtánc vidámságába merülnek bele, vagy a saját tengely biztonságában pörögnek. KGP hosszú évek óta építi a fraktálszerűen ismétlődő, kificamított néptáncos mozdulatok rendszerét. Bora Gábor, Gera Anita és Tokos Attila benne vannak a sűrűjében, a két új táncos, Gál-Horváth Bernadett és Vida Gábor néha leszakad. Pedig ahol menet van, ott menet van.
Nemzeti Táncszínház, MOM Kulturális Központ, január 27.
