Színház

A két versengő, egymást kiegészítő, de egymással hadban álló nőt, a fogoly skót királynőt és az uralkodó angolt egy térbe zárja az előadás. Szimbolikusan és fizikailag is.

Radikális adaptációiról vált ismertté dramaturgként. Harmadik rendezésénél tart, de most dolgozik először nagyszínpadon, klasszikus szöveggel. Az Örkény Színház tagjával a Stuart Mária bemutatója előtt beszélgettünk.

A Narancs legfrissebb számában a világhírű drámaíróval, Tom Stopparddal olvasható exkluzív interjú. Az viszont csak itt és csak most olvasható, hogy a Rosencrantz és Guildenstern halott ünnepelt szerzője miért fogadta a szívébe Margaret Thatchert.

A csütörtökön megjelenő Narancsban terjedelmes interjút olvashatnak Alföldi Róberttel. Egy kis ízelítőt adunk belőle.

Gyabronka Józsefnek semmi köze a remény színházához, Márta Istvánnak a határon túlra húz a szíve, Mohácsi János pedig csak magában keresi a hibát. Aktuális színházi körkérdésünk.

Néhány évvel a darab megírása után, 1957-ben egy amerikai börtönben nagy sikert aratott egy Európában akkor már egyre ismertebb mű, a Godot-ra várva. Az ezernégyszáz fős, akkoriban a halálos ítéletet gázkamrával végrehajtó San Quentin-i börtön lakói számára a (színpadi) várakozás ismerős tény lehetett, ahogy a felfüggesztett, állandó, megragadhatatlan idő is, a tevékenység hiánya és annak lehetetlensége pedig tapasztalat.

Molnár pár hónapja ugyanitt, néhány alkotótársával közösen megcsinálta a Nyúzzatok meg! című, immár Lábán-díjas produkciót. Hogy lendülete, alkotókedve és tehetsége nem egyszeri csoda, és nem csak Hód Adrienn koreográfiáiban vagy a BLOOM! alkotóközösség keretei között képes megnyilvánulni, azt a már koreográfusként jegyzett friss előadásával is bizonyította.

Orbán Viktor végre válaszolt Kulka János levelére – a rá jellemző semmitmondással, így inkább idézzünk fel néhány színházi levelet, amely a 20. században a legfőbb vezetők íróasztalára eljutott.

Ónodi Eszter a szívfájdító groteszknek örül, Bíró Kriszta a gödör peremét várja, Polgár Csabát a változatlanság nyomasztja. Aktuális színházi körkérdésünk.

Van másik! - kiáltja Szikszai Rémusz az ismert cirkuszi attrakcióval, és újabb hangszert vesz elő, amin elfújja ugyanazt az elnyomás természetéről, kicsit más hangszínben. És ahogy a cirkuszban, itt se örülünk kevésbé a dobnak attól, hogy korábban már láttuk a teljes hangszerarzenált.

Hű, de megváltozott ez a mese... - szól a jól ismert vicc poénja Piroska és a farkas új típusú találkozásáról útban a nagymama felé, s egész estés változatban első pillantásra ugyanezt a felismerést kínálja számunkra Stephen Sondheim életművének egyik fődarabja, az 1987-es Into the Woods.

Belezsúfolta az elmúlt évek politikai botrányait a komoly érdeklődés mellett futó A revizorba, néhányan be is rágtak rá. A Vígben látható előadás apropóján beszélgettünk a Szputnyik vezetőjével külföldről, Vidnyánszkyról és a mackónadrágos színházról.

Nagy színészekkel megpakolt, kedves-hamis kis semmiség - ez volt Keleti Márton 1967-es filmvígjátéka, amelyből most Szente Vajk rendezett kétrészes retróparádét a Madách színpadára.

József Attila Altatóját így még biztosan nem hallottam: nem valami lágy ringató, hanem anyai könyörgés, hogy a kis Balázs aludjon már végre el, mert lám, anyuka is belealszik a rimánkodásba.