„Ugyanabban a szarban tapicskolunk” – POSZT-körkérdés 1.

  • Kovács Bálint
  • 2014. június 12.

Színház

Ónodi Eszter a szívfájdító groteszknek örül, Bíró Kriszta a gödör peremét várja, Polgár Csabát a változatlanság nyomasztja. Aktuális színházi körkérdésünk.

Mindenkinek ugyanazt a három kérdést tettük fel: Mi volt a legjobb élménye az elmúlt évadban? Na és a legrosszabb? És mit vár a következőtől?

Ónodi Eszter, a Katona József Színház színésze

false

A legjobb élményeim egyike az volt, hogy sikerült megnéznem a Revizor című előadást a Vígszínházban. Elképesztően tetszett. Arról szól, amiről a színdarab, még ha persze át is van írva, és úgy szól róla, hogy közben szívfájdítóan groteszk. Nagyon bátor lépés volt Eszenyi Enikőtől, hogy pont ebben a hektikus, igazgatóválasztási évben előrement, és bevállalta ezt az előadást. Jó volt ezt a Revizort, amely szemtelenül és közben végtelenül viccesen politizál, a Vígszínházban látni, amihez az én fejemben eddig egy klasszikusabb, hagyományosabb színház képe kötődött. Igazán pofátlanul köpte szembe a mai közéletet, amely gyakorlatilag semmit nem változott Gogol óta: ez az előadás ennek egy egészen érvényes és friss bizonyítéka volt.

A legrosszabb élményeim bizonyos, valaha a színházhoz kötődő embereknek, a közelmúlt lobbistáinak elég ütős, elég csúnya megnyilvánulásai voltak. Így nem lehet beszélni, ilyeneket nem lehet gondolni. Fájdalmas, amikor ennek az embernek a neve mellé bármilyen formában odakerül a színház. És valaha mi egy iskolában voltunk, ő mint tanár, én mint diák...

A következő évadtól jó szerepeket vennék szívesen; ilyen értelemben önző vagyok. Még nem tudom, mi vár rám, de szeretnék valami jó anyagban dolgozni, amiben teljes mellszélességgel részt tudok venni, hogy mindenfajta apró szájhúzás nélkül oda tudjak állni a próbatábla mellé. Szeretnék egy olyan feladattal találkozni, részt venni egy olyan előadásban, ami színészileg is örömöt ad, és amiben tudok valami olyat mutatni magamból, amit még nem, vagy ami éppen foglalkoztat. És történjen mindez egy olyan előadásban, ami a nézőket is megtalálja, meg tud szólítani embereket, így nem válik méltatlanul elfeledett produkcióvá. Nem minden évben adatik meg, hogy ilyennel találkozzam, de volt már rá példa, és ezekre jó emlékezni. Ilyen volt például A kétfejű fenevad, aminek minden szegletét nagyon szerettem, és amiben jó volt részt venni, mert mindenki ugyanígy volt vele. Ha ezt az érzést ki tudja váltani valami jövőre, akkor nem leszek boldogtalan.

Bíró Kriszta, az Örkény Színház színésze

false

Hál’ istennek, az embert nem csak egy jó élmény éri az évben, minden nap tele van jó és rossz tapasztalatokkal. Az egyik legjobb az volt, amikor a Képzelt beteg egy beéneklésén az elképesztően pontos, szakszerű és fegyelmezett Kovács Márton négy hétnegyedes ütem helyett csak kettőt játszott, és én erre rájöttem. Megálltunk, és én azt mondtam: mert csak két hétnegyedes ütem volt. Azt éreztem, hogy akkor vén fejjel mégiscsak tanultam valamit a zenéről: képes vagyok odafigyelni rá, ha trenírozva és dresszírozva vagyok erre. És ezt többek között épp annak köszönhetem, hogy az utóbbi két évben volt szerencsém két próbafolyamatot is végigcsinálni Kovács Mártonnal. Így az ember belejön a dologba; nyilván nem úgy, mint egy igazi muzsikus, de mégis sokkal többre képes, mint amit egyébként feltételez saját magáról.

Az egyik legrosszabb élményem az, hogy arról, mi a rossz élményem, már beszélni sem lehet anélkül, hogy ne valamiféle megosztottságról vagy kívülről vezérelt gondolatokról mondjon valamit az ember. Rossz élmény az is, hogy miként lehetetlenülnek el azok az elképesztően progresszív társulatok, amelyek igazi vérfrissítést hoznak a színházi életbe. És mennyire nem érti a fenntartó, a pénzosztó vagy a hatalom – nevezzük, aminek akarjuk –, hogy nélkülük nincs élő színház, és ők ugyanúgy részesei a magyar kultúrának, mint egy úgymond kőbe vésett intézmény. Rémisztő ez a tendencia. Molnár Ferenc Ibolyájában az egyik kóristalánynak jelentkező delikvens azt mondja: a Ligetben játsz’tam Az ember tragédiájában Évát – de az eredeti zenével. Ez roppant mulatságos, de nem szabad elfelejtenünk, hogy a magyar színházi életnek vastagon része, tartópillére minden olyan csapat, közösség, társulat, amely megújítja azt, amit mi csinálunk. Ha ők nem tudnak élni – mert nekünk is pénzért adják a parizert a közértben –, az elkeserítő.

A következő évadtól, mint minden színész, szerepeket várok, jó próbafolyamatot, értelmes és (még ha devalválódott is ez a szó) művészi munkát. És bízom benne – mert a remény hal meg utoljára –, hogy talán elérkezett a történetünk a gödör aljára, és majd elkezdünk felfelé kapaszkodni. De nem hiszem, hogy ez így lenne: mindig kiderül, hogy mindenen van olyan fogás, amivel lehet még lejjebb vinni. És ez nemcsak a színházra, de mindenre igaz.

Polgár Csaba rendező, az Örkény Színház színésze

false

A legjobb az volt ebben az évadban, hogy vége lett: olyan fárasztó volt, hogy nagyon megörültem, amikor az utolsó előadást játszottuk. Évad közben többször volt olyan érzésem, hogy ennek biztosan nem lesz vége soha. De ez valójában egy pozitívum: van munkám, jó helyzetben vagyok. És benne van az az öröm is, hogy mindez majd ugyanígy folytatódik. Szorosabban a színházi szakmához kapcsolódó jó élményem, hogy a kétéves kislányom megtanulta a lábával dobbantva azt mondani, hogy „hepp!”.

Az rossz, hogy nem változnak itthon a dolgok. Ugyanabban a szarban tapicskolunk, és nincsenek párbeszédek; sokszor van rosszkedve az embernek. Nemcsak ezért, de azért is, mert sok dolog tűnik el túl hamar a süllyesztőben, aminek nem kéne. Ez sem változik, nincsenek javuló tendenciák. Nem lesznek új munkahelyek, sokan az utcán vannak a szakmából, és nem nyílik az olló.

A jövő évadtól azt várom, hogy minél több új emberrel legyen lehetőségem találkozni – az mindig jó. Nagyobb jóslásba nem bocsátkoznék, egyrészt, mert nem vagyok jós, másrészt, mert miért is mondanék én nagy dolgokat?

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát. 

Kinek a bűne?

A kormánypárti média azzal igyekszik lejáratni egy Tisza párti önkéntest, hogy korábban pornófilmekben szerepelt. A kampány morális természetű, a nőt bűnösnek és erkölcstelennek állítja be, s persze ezt vetíti rá a pártra is.

Presztízskérdés

A magyar kormányzat hosszú ideje azt kommunikálja, hogy csökkent a szegénység Magyarországon, az MCC-s Sebestyén Géza pedig odáig jutott, hogy idén februárban bejelentette a szegénység eltűnését is. A kormány helyzetértékelése eddig is vitatható volt, és a KSH szegénységi adatai körül felfedezett furcsaságok tovább bonyolítják ezt az így is zavaros ügyet.

„Lövésük sincs róla”

Magyarországon nem az illegális kábítószerek okozzák a legnagyobb problémát a fiatalok körében. A hazai 16 évesek élen járnak az alkohol, a cigaretta és e-cigaretta kipróbálásában, és kilátástalannak érzett helyzetük miatt sokan a serkentők felé fordulnak.