Tartalom

(2014-05-22)

Kis-Magyarország
Snoblesse
Publicisztika

Teczár Szilárd

Publicisztika

Conchita Wurst és Európa gyökerei

Egységfrontba tömörültek a hazai konzervatív gondolkodás nagyágyúi, miután a 2014-es Eurovíziós Dalfesztivált egy Conchita Wurst néven fellépő, női ruhát és sminket viselő, de szakállát is meghagyó osztrák férfi nyerte. A KDNP-től a Jobbikig, Bayer Zsolttól Havas Henrikig, Puzsér Róberttől a Magyarok Világszövetségéig sokan Európa hanyatlásának végső jelét látták abban a "gusztustalan provokációban", amit egyesek a "tolerancia diadalaként" igyekeznek beállítani.

Egotrip

Ara-Kovács Attila: Orient expressz

Egotrip

Mi lesz, ha a Jobbikot betiltják?

A Fidesz Jobbikkal szembeni leszámolási kísérlete olyan pisztoly, melynek az elkövetkező drámai felvonások egyikén kell majd elsülnie. Nagy kérdés, hogy kit vagy mit sebez meg, s az is, hogy e sebesülés halálos lesz-e.

A szerk.

A szerk.

A szerk.

A kém bejött

Kovács Béla - jobbikos EP-képviselő - mentelmi jogának felfüggesztését kérte a legfőbb ügyész, mivel a gyanú szerint az oroszoknak kémkedik. Azóta az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága zárt ülést tartott az ügyben, ahol állítólag kiderült: a vádat minden kétséget kizáróan bizonyító felvételek vannak a nyomozó szervek birtokában. Igaz, ezeket a bizottság tagjai nem látták - és e felvételeket azonmód titkosították is 2043-ig -, de azért mind a kormánypárti, mind a nem jobbikos ellenzéki képviselőket meggyőzték a vád megalapozottságáról.

A szerk.

Csak menjenek

Felelős polgára vagyok Magyarországnak. Látom, hogy ez a választás - szemben minden híreszteléssel - ezer okból fontos. Fontos Magyarországnak, fontos Európának. Mit tegyek? Kit válasszak az unióbarát és demokratikus kínálatból?

Külpol

Választások Indiában 2.

Külpol

Hazafiak piaca

Még a héten kormányt alakít a több mint egy hónapig tartó indiai választások győztese, a néppárt (BJP) miniszterelnök-jelöltje, Narendra Modi. Jövő hétfőre kitűzték az eskütételi szertartást is.

Belpol

Belpol

„Ez így alapvetően igazságtalan” – Pető Andrea a női politizálás hazai lehetőségeiről

A nők egyenjogúságáért vívott politikai küzdelem mögül kifakul az eddig meghatározó, a nők jogait az általános jogegyenlőségből eredeztető, progresszív gondolkodás. Erősödik viszont a társadalmi nemek egyenlőségéről hallani sem akaró keresztény fundamentalista megközelítés. A Közép-európai Egyetem társadalmi nemek tanulmánya tanszékének docense úgy véli, a magyar helyzet kulcsa a konzervatív nőmozgalmak kezében van.

Ötödik kerületi műemlék épület az embereinknek

Belpol

Belvárosi históriák

Figyelemre méltó lakóközösség jött össze egy önkormányzati tulajdonú, műemlékvédelem alatt álló belvárosi házban. Önkormányzati dolgozók, ismerősök bérelnek itt lakást, itt tölti mindennapjait Orbán Viktor tanácsadója, Habony Árpád, a helyi városüzemeltető cég vezetője pedig ebben a házban vett nemrég magának jókora önkormányzati ingatlant.

Interjú

Belpol

"Magasabb rendű civilizációs keret"

Bokros Lajos az uniós intézményekről és az európai parlamenti választásról

Mindent látott: öt éven át volt tagja az Európai Parlamentnek, közelebbről a Néppárttól eggyel jobbra álló pártcsoportnak, az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) frakciónak. Az EP-mandátumát még MDF-es színekben elnyert, ma már a Modern Magyarország Mozgalom (Moma) elnökeként tevékenykedő közgazdászt a hazai pártok kampányáról is kérdeztük.

Film

Film

Film

Salvo - Magányos szerelmesek

Ha egy pillantást vetünk a Salvo szinopszisára, könnyen egy olcsó melodráma juthat az eszünkbe: a csendes bérgyilkos megkímél, majd megszeret egy vak lányt; a megváltó szerelem és a bűnös közeg, amely nem enged a szerelemnek. Ám itt csak a melodráma váza áll, teljesen hányoznak a felfokozott érzelmek.

Film

Film

Llewyn Davis világa

Húszperces blokkokat adtam, folkdalokat játszottam... Mielőtt saját lakásra tettem volna szert, elég sok helyen húztam meg magam szerte Greenwich Village-ben... Fekhelyem egy dívány volt a nappaliban, az öntöttvas radiátorból párás meleg áradt... A Krónikák első kötetéből idéztünk - a másodikat még nem írta meg Bob Dylan, de így is remek olvasmány, minden megtudható belőle a folkzenészek lakhatási és fellépési körülményeiről a kora hatvanas évek New Yorkjában.

Film

Film

Mit gondolhatnak?

Pepe Danquart: Fuss, fiú!

Ha eltekintünk a nyilvánvaló kvalitásbeli különbségektől, amelyek egy Nobel-díjra jogosító regény és egy sikeres bestseller között vannak; ha az életanyagra figyelünk, amelyet a két soakönyv a maga módján, de elementáris közlésvággyal át akar adni; s ha még inkább azt a végső konzekvenciát s a belőle eredő életfelfogást tekintjük, amelyre a művek végül jutnak, akkor bízvást állíthatjuk, hogy a Fuss, fiú! - a magyarul nem olvasható könyv, s a belőle készült film - a Sorstalanság ellentétele, így és ezért: voltaképpeni párdarabja.

Film

"Jobb, ha költők csinálják" - Gene Hackman filmsztár, író

2004-ben mondott búcsút a színjátszásnak, azóta csak az írásnak él. Írt kalózos kalandregényt, westernt, polgárháborús történetet - legutóbb egy mai detektívtörténettel jelentkezett. A Pursuit című thriller a kritikusok szerint olyan, mintha A bárányok hallgatnak találkozna Elmore Leonarddal. A 84 éves szerzőnek két menetben küldtünk kérdéseket; először a filmes múltját is firtattuk - mire az ügynöke azonnal nemet mondott. Másodszorra már csak a könyvekről kérdeztük.

tévésmaci

Film

Elefántházikó

Amikor Sztupa és Troché jöttek az esőben, szügyig ért a sár, s nem volt közvilágítás. Némelyik házból gyertya vagy petróleumlámpa fénye pislákolt, vagyis úgy tűnt, hogy házak azok a fekete foltok a fekete világban, s tán fények azok bennük, s nem holmi káprázat az egész. Hogy mégis beérhettek a faluba, arra a folyamatos sírásból lehetett legbiztosabban következtetni, ami egy ideje követte őket. Nem tudták, honnan jön, nem tudták, kitől.

Zene

Lemez

Zene

Gustave Tiger: At The Idyll's End

Meglepő módon a Moog dobosa és basszusgitárosa (utóbbi Szabó Sz. Csaba, lapunk alkalmi szerzője - a szerk.) által vezetett zenekar adta az utóbbi idők legjobb válaszát arra, hogy mit lehet kezdeni a fénykorán látszólag túllépett gitárzenével.

Interjú

Zene

"Másol, aztán játszik vele"

Vígh Dávid gitáros, Dure billentyűs - Turbo

Bár a pinceklubok közönségét már a retrósra fésült debütlemezzel zsebre vágták, az egyik legizgalmasabb magyar rockzenekarrá a ténylegesen progresszív és pszichedelikus Lost Measure-rel értek. Új lemezük, a Pentagram megerősíti ezt a státuszt, miközben elektronikus kísérletezésekkel is kacérkodik.

Koncert

Zene

Fischer Annie 100

Két magyar zongorista kerek évfordulóját, Fischer Annie születési centenáriumát és Prunyi Ilona pályafutásának ötvenedik évét ünnepelte az a fesztiválszínházi kamaraest, amely egyszersmind a két művésznő hajdani barátságának is emléket állított.

Lemez

Zene

Tune-Yards: Nikki Nack

Merrill Garbus fiatal harmincas, fehér lány New Englandből, akit szeretetreméltóan dilis fizimiskája alapján éppúgy el lehetne képzelni kemény leszbikus riot grrrl-zenekarban, mint valami ezoterikus teaház tulajdonosaként; ennek fényében talán meglepő lehet, hogy amikor igazán kiereszti a hangját, akkor leginkább úgy szól, mint egy sokat látott fekete férfi valami közepesen egzotikus nyugat-afrikai országból.

Lemez

Zene

The Horrors: Luminous

A 10-es évek vérszegény gitárpopkínálatának üde színfoltja a Horrors, éppen ezért szívesen ajánlja őket az ember az ismerőseinek abban a reményben, hogy nem az "ez már megint valami sablonos indie-szar?" reakciót kapja.

Lemez

Zene

Elefánt a hőhullámban – Damon Albarn: Everyday Robots

Damon Albarné mára nemcsak a britpop-generáció, hanem a 90-es évek egész angol gitárzenéjének is a legjobban csengő neve. A korszak nagy zenekarai, a Pulp, az Oasis, a Suede, de még a Radiohead vagy a Placebo is az új évezred első felére elfáradtak, feloszlottak, és az új évtizedben már nem igazán voltak tevékeny tényezők, inkább csak a múltjuk legitimálta a koncertjeiket, visszatéréseiket vagy az egyes tagok szólólemezeit.

Operett

Zene

Félmosoly

Lehár: A mosoly országa

"Ha szabad szólanom az operett jövőjéről, azt mondanám, hogy egyre tartalmasabb lesz majd, s közelíteni fog a vígoperához."

mi a kotta?

Zene

Oltárgyalázó törpék

"Varázslatos tündérmese, ahol két férfi száll szembe két nővel, az utóbbiak egyikéhez, köztünk szólva, az Ön felesége szolgálhat modellül - ez természetesen maradjon teljesen entre nous, és nem különösebben fontos. Nos, az asszony igen bizarr, igen szép lelkű, alapjában véve; furcsa, hangulatember, uralkodó természetű és ugyanakkor szeretetre méltó; valójában ő lenne a főszereplő, és az egész dolog csupa tarka látványosság, palota és kunyhó, papok, hajók, fáklyák, sziklába vágott alagutak, kórus, gyermekek."

Kultúra

Interjú

Kultúra

"Túl sok a szimbolikus vita"

L. Simon László kormánybiztos, fideszes országgyűlési képviselő

Külön kérte, hogy az új parlament gazdasági bizottságában képviselhesse a kultúrát, az NKA-alelnökségről összeférhetetlenség miatt lemondott, de előtte bejelentette a Cseh Tamás Programot. A könyvszakma válságáról, az MMA térnyeréséről és a budai Vár jövőjéről is kérdeztük.

Honnan jönnek a szkinhedek?

Kultúra

Bakancsok és tar fejek

A közelmúlt magyar politikai botrányai, a szubkultúra renegátjainak kalandjai hívták fel a figyelmet a továbbra is aktív hazai és nemzetközi szkinhedmozgalomra, melynek története bonyolultabb, mint gondolnánk.

Interaktív

Tévé

Interaktív

Falunap

Frizbi Hajdú Péterrel

Valaha a szerda este tizenegy óra az obskúrus - vagy ami még annál is rosszabb: az értelmiségi - rétegműsorok sávja volt, tudósklubok, zárórás kerekasztal-beszélgetések és egyéb ásatag műfajok prédájául odavetve.

Színház

Színház

Színház

Schiller: Stuart Mária

A két versengő, egymást kiegészítő, de egymással hadban álló nőt, a fogoly skót királynőt és az uralkodó angolt egy térbe zárja az előadás. Szimbolikusan és fizikailag is.

Interjú

Színház

"Nem viseltem jól a szürkeséget"

Gáspár Ildikó dramaturg, rendező

Radikális adaptációiról vált ismertté dramaturgként. Harmadik rendezésénél tart, de most dolgozik először nagyszínpadon, klasszikus szöveggel. Az Örkény Színház tagjával a Stuart Mária bemutatója előtt beszélgettünk.

Képzőművészet

Kiállítás

Képzőművészet

Erős érvek

Derkovits: A művész és kora

A Derkovits születésének 120., halálának 80. évfordulójára rendezett, kimondatlanul is teljességre törő, monografikus kiállítás részint a kerek számokba zárt jubileumokat ünnepli és gyászolja, részint pedig - természetesen véletlenül, bár más szempontból nem is tehetne egyebet - beleilleszkedik az elmúlt évek történeti, történetfilozófiai vitáiba, melyekben eddig a művészettörténet nemigen vett részt, hacsak egy-két (szerencsétlen) kísérletet nem veszünk komolyabban, mint kellene.

Könyv

Könyv

Könyv

Pisztolyos Iliász

Ernst Jünger: Acélzivatarban

A száznál is több évet megélt Ernst Jüngert (1895-1997) nemigen ismeri a magyar olvasó; eddig egyetlen szépirodalmi munkája jött ki, A márványszirteken, ez a nagyon német ködökben úszó, nagyon szentimentális, nagyon metafizikus elbeszélés, de nem sok feltűnést keltett, noha német megjelenésekor, 1939-ben a Hitler elleni szellemi kivonulás egyik jelentős tettének érzékelték.

Élet + Mód
Gasztro

chili&vanília

Gasztro

Körözött

A körözött a magyar konyha emblematikus túrókrémje, a nemzetközi gasztronómiában liptói túróként ismert. Az Osztrák-Magyar Monarchia egykori országaiban szinte mindenütt ismerik, és sajátjuknak érzik. A mai Szlovákia területén található Liptó a nemzetközi névadója.

Lokál

A négyes metró építészete

Lokál

Játszó beton

Sokáig épült, drága, rossz a vonalvezetése, és rossz helyen vannak a megállók - szólnak a kritikus hangok. De ma már történetietlen a kérdés, hogy kellett-e nekünk ez a politikától nyálkás belvárosi bizsu, és ha igen, akkor miért nem. A négyes metró olyan, mint az élet: szép, rövid, és nincs semmi értelme. Egyvalamit nem ért kritika: a "betonságukat" bátran vállaló állomások építészeti színvonalát.

Lokál

Geocaching – Ládák a rengetegben

Mi a közös egy somogyi rőzserakásban és a Lánchíd pillérjében? Mit rejt a nyíregyházi zsinagóga kertje? Például diafilmes dobozkákat, alternatív jelszavakat, használt buszjegyet. A geocaching Magyarországon is tömegsporttá vált.

Ételhordó

Ételhordó

Zöld Kapu

Az Ételhordó munkatársa óbudázik egy jót és hátszínek közé kerül.

Tévétorrent

Tévétorrent

Tévétorrent

Salem

Egy vér-szex-misztikum mesterhármassal dúsított történelmi fikciós sorozatnak kevés jobb témája van, mint a salemi boszorkányperek - ha operát lehet belőle csinálni, sorozatot még inkább. Teljes történetietlenséggel és igénytelenséggel sem vádolhatunk itt senkit, s ez már önmagában kiemeli e művet a hasonszőrű próbálkozások közül.