Színház
Simkó Katalin szabadúszó, akit többek között a Maladype, a Forte, a Nézőművészeti Kft., a Vádli Alkalmi Színházi Társulás előadásaiból ismerhettünk, ám egyszer csak mintha eltűnt volna. Nem lett pályaelhagyó, s nem is a független szcéna helyzete miatt került háttérbe.
Lukács Sándoré a Páger Antal-színészdíj
Játszottak együtt, mert a díjazott 1972 óta a Vígszínház tagja.
„Dédanyánk és nagyszüleink”
A műveiket közösen író Kovács ikrek, Dominik és Viktor kapták idén a Drámaíró Kerekasztal Prológ díját. A vidékiségről és a fővárosi létről, valamint az ikreket fogadó csodálkozásról beszélgettünk velük.
Benedek Miklós: Szeretem a jó értelemben vett klasszikus, hagyományos színházat
Nagy szerencsém volt, mert nagyon sok műfajban kipróbálhattam magam a kabarétól a zenés játékokig, a drámáktól az operettig. Ezt még 2015-ben mondta lapunknak adott interjújában a ma 78 éves korában elhunyt színész, rendező. A beszélgetés újbóli közlésével rá emlékezünk.
Baleset a Nemzetiben: februárban nem térnek vissza a színészek
A felépülésük hosszabb ideig tart, mint ahogyan azt korábban várták.
Makra Viktória: Be lehet állni katonának, vagy el lehet innen menni, ez volt az üzenet
Megértettem, hogy ebben az országban arra, amit én tudok, nincs szükség, nincs igény, nincs kereslet - mondja interjúnkban a színész, táncos.
Udvaros Dorottya tovább keresné a Nemzetiben történt baleset felelőseit
A színésznő interjúban beszélt erről, és arról, miért maradt ott Vidnyánszky Attila érkezése után.
Egy igaz történet az esendőségről: a Kezenincs Feri című előadás a Katonában
A kezek nélkül született főhős életét követve a szemünk előtt elevenedik meg a huszadik század második felének cseh történelme a prágai társulat vendégjátékában.
Vidnyánszky elmondta, mire jutott a vizsgálat a Nemzetiben
És azt is megosztotta, miért nem mond le végül a posztjáról mégsem.