Színház

Ismeretlen nélküli egyenlet

David Auburn – Puskás Tamás: Egy bizonyítás körvonalai

Kritika

Alice Ball, Rosalind Franklin, Nettie Stevens, Lise Meitner és a többiek: mind nagy jelentőségű, korszakalkotó felismeréseket tettek tudományos területeken, de a legtöbbünknek gőzünk nincs róla, hogy kik is ők.

Annál jobban ismerjük a találmányaikat és azokat a férfiakat, akik a velük való együttműködés révén, az érdemeiket kisajátítva olykor egyenesen Nobel-díjat zsebeltek be. Ehhez az úgynevezett Matilda-effektushoz nemcsak a más tollai­tól ékes tudósfik kellettek, hanem a világ is, amely bárminemű újító ötletet csak egy férfitól fogad el. Persze akadhatnak, akik szerint mindez ma már nem áll, de David Auburn erről szóló alkotása valamiért mégis a 21. század legtöbbet játszott Broadway-előadása lett. A darab ráadásul a társadalmi anomáliát egészen intraperszonális szintekig mélyíti, ahol végül az áttörést elérő nő maga is megkérdőjelezi, hogy képes-e ilyesmire egyáltalán.

Az idős Robert, a chicagói egyetem imádott tanára egy hóbortos zseni, aki az őrült–tudós skálán már jó ideje az őrült felé tendál. Noha huszonévesen két korszakalkotó ötlettel is forradalmasította a matematikát és ezzel kivívta magának a szakma elismerését, skizofréniát idéző tünetei miatt teljesen leépült, emiatt a lánya, Catherine (Szász Júlia) ápolására szorul. Catherine az apja nyomdokaiban jár, nemcsak a tehetsége, hanem labilitása tekintetében is. Aztán az apa meghal, Catherine határozott nővére pedig a városba érkezik a temetésre, és minden felett át akarja venni az irányítást, beleértve a húgát is, aki viszont váltig állítja, hogy nincs szüksége felügyeletre. A kórismén túl csapzott kinézete, hirtelen dühkitörései és világnézete sem segít a környezetének abban, hogy higgyenek neki, legyen szó arról, hogy létezik-e az a fiú, akiről annyit beszél, vagy hogy az apja fiókjában lapuló felfedezés az övé, és nem a papáé. Robert volt tanítványa (a sokat emlegetett és egyébként valóban létező) Tom ugyan igyekszik hinni Catherine-nek, de nem tud. Hogy kétségei az öreg zseni iránti csodálatból vagy a társadalmi berendezkedés defektjéből táplálkoznak, arról nekünk, nézőknek is csak elméleteink lehetnek.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.