olvasópróba

Felfüggesztve

Színházról színházra

Gáspár Ildikó nem ijed meg a regényadaptációktól, legyen szó bármekkora klasszikusról és bármilyen terjedelemről. Az Örkény Színházban megrendezte már a József és testvéreit és a Bűn és bűnhődést is, most Tompa Andrea tavaly megjelent regényét állítja stúdiószínpadra. A Sokszor nem halunk meg főszereplője egy 1944-ben Kolozsváron született nő, akit zsidó édesanyja, hogy legalább a gyerekét mentse, egy székely cselédlány gondjaira bíz. A kislányt a férjével sajátjukként nevelik fel, neki pedig, miután a származása kiderül, meg kell küzdenie bizonytalan identitásával. Színésznő lesz belőle, aki a hivatásában is válaszokat keres a honnan jöttem, ki vagyok kérdésére. „Három nagy témát fonogattam valójában: a sors és származás kérdését, az örökbefogadást és a színházat mint lehetőséget arra, hogy valamit megtudj magadról olyan módon, hogy mindig másban merülsz alá. (…) Nagyon fontos kiindulópont volt az, hogy a múlt elveszett. Egy fekete lyuk keletkezett azzal, hogy tízezreket hurcoltak el ebből a városból” – mondta Tompa Andrea egy interjúban.

Az előadás érdekessége, hogy a többnemzetiségű, -vallású és -nyelvű közegben játszódó történetet nemzetközi alkotócsapat állítja színpadra. Szandtner Anna, Takács Nóra Diána, Szaplonczay Mária és Friedenthal Zoltán mellett Ioana Niţulescu román és Florian Thongsap Welsch német művész is szerepel benne. A látvány Szabados Luca, a zene Matisz Flóra Lili munkája. (Örkény Stúdió, március 6., 7., 8., 9.)

A Budapest Bábszínház az idén is előáll egy felnőtteknek szóló komoly vállalással: a Peer Gyntöt állítják színpadra, Szikszai Rémusz rendezésében. Visszatérő vendég a színházban Szikszai, legutóbb 2023-ban egy különleges Dekameront láthattunk ott tőle, benne tíz kortárs magyar író tíz történetét. Most megmaradnak Ibsen drámájánál, amely Kúnos László és Rakovszky Zsuzsa fordításában szólal meg. Ez a világokat átfogó, közben lételméleti kérdéseket felvető mű tulajdonképpen kínálja magát a bászínháznak, ahol annyi mindent lehet, amit egy „rendes” színházban nem. Ács Norbert színművész, az előadás egyik szereplője ezt így fogalmazta meg: „Egy élethossznyi kalandos mese és játék, ami persze lehet, hogy valami helyett van. Mondjuk a valódi élet helyett. A legendás földekre is gyakran azok merészkednek, akik félnek a hétköznapi valóságtól. Mert az olyan félelmetes. Szóval igazából ez is egy vélt vagy valóban végigélt fausti utat jár körül. Ha akarom, mágikus helyszíneken vagy éppen a kulisszák előtt, és szerintem ehhez a mi színházunk sokat tud hozzátenni.” A társulathoz vendégként Fodor Tamás is csatlakozik. A bábokat Hoffer Károly, a díszletet Zöldy Z. Gergely, a jelmezeket Szelei Mónika tervezte. (Budapest Bábszínház, március 8., 9., 10.)

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.