Színház

„Szabó Kálmán nem is Szabó Kálmán”

Cseh Tamás és a magyar kultúra napja

Színház

Legyen a Himnusz „születésnapja”, január 22. a magyar kultúra napja – erről döntöttek 1989-ben.

Azóta minden évben e napon emlékeznek meg a magyar kultúráról úgy általában, és ilyenkor a szokásosnál jóval több ún. kulturális rendezvény zajlik. Ám, ha a magyar kultúra napja programkínálatában elmerülünk, úgy bizonyosan Cseh Tamás neve bukkan elő a leggyakrabban; e januári nap egyúttal Cseh Tamás születésnapja, ezért úgy tűnik, hogy sokan – elsősorban a rendezvényszervezők – hazafias kötelességüknek érzik, hogy a dalnokra emlékezzenek, ha már úgyis a magyar kultúra napja van.

De mielőtt e dömping következményeit taglalnánk, ne feledkezzünk meg a sziklaszilárdnak tűnő alapokról sem. Cseh Tamás legendáját még bőven az életében, jóval a rendszerváltás előtt kőbe vésték, annak epizódjait kívülről fújták a korántsem csekély számú beavatottak. A legendának azonban csak a nyitánya közelített a valósághoz, a folytatásban az előadó és a dal összemosódott. A dalokból vett idézetek pedig szállóigésedtek, bemondássá váltak; és mivel lemezeken is hozzáférhetők voltak, a jelenség köré országos rajongótábor szerveződött. Egy szekta, amelynek tagjai nem a csodákra vágytak, hanem az olyasfajta kinyilatkoztatásokra, amilyen például a Feljelentés című dalban hallható: „Szabó Kálmán nem is Szabó Kálmán”. És mélységes mélynek élték meg az efféléket.

Cseh Tamás jókor volt jó helyen. A „kiábrándult” hetvenes évek szűk, ámde értő és befolyásos közönsége előtt, majd az ebből következő kiváltságok birtokában (színházi estek, lemezek) az őt mindenáron érteni akaró közönség szeretetétől övezve. Bereményi Géza szövegei a szocialista Magyarország toposzait valamiféle titokzatos mázzal vonták be, sokak számára mindjárt a szabadság ígéretével kecsegtettek. Csakhogy szabadság nem volt, a kétségtelen eredetiség meg abból fakadt, hogy a kapcsolódó történeteket, a legalább ennyire fontos gesztusokat és kinyilatkoztatásokat, a kocsmai, a várótermi, az albérleti stb. kulisszákat addig senki nem énekelte meg. Mivel nyilvánvalóvá vált, hogy a hatvanas évek összes szimbóluma kiüresedett, kapóra jöttek az albérletben született dalok. Amelyek érvényes célok megfogalmazása helyett csak célozgatnak erre-arra, és szinte kizárólag a visszapillantó tükörbe tekintenek. Amelyek a hatvanas évek „mélyvízi életformáját”, és „új kultúráját” egyszerre emelik a magasba és rántják a mélybe.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.