Azóta minden évben e napon emlékeznek meg a magyar kultúráról úgy általában, és ilyenkor a szokásosnál jóval több ún. kulturális rendezvény zajlik. Ám, ha a magyar kultúra napja programkínálatában elmerülünk, úgy bizonyosan Cseh Tamás neve bukkan elő a leggyakrabban; e januári nap egyúttal Cseh Tamás születésnapja, ezért úgy tűnik, hogy sokan – elsősorban a rendezvényszervezők – hazafias kötelességüknek érzik, hogy a dalnokra emlékezzenek, ha már úgyis a magyar kultúra napja van.
De mielőtt e dömping következményeit taglalnánk, ne feledkezzünk meg a sziklaszilárdnak tűnő alapokról sem. Cseh Tamás legendáját még bőven az életében, jóval a rendszerváltás előtt kőbe vésték, annak epizódjait kívülről fújták a korántsem csekély számú beavatottak. A legendának azonban csak a nyitánya közelített a valósághoz, a folytatásban az előadó és a dal összemosódott. A dalokból vett idézetek pedig szállóigésedtek, bemondássá váltak; és mivel lemezeken is hozzáférhetők voltak, a jelenség köré országos rajongótábor szerveződött. Egy szekta, amelynek tagjai nem a csodákra vágytak, hanem az olyasfajta kinyilatkoztatásokra, amilyen például a Feljelentés című dalban hallható: „Szabó Kálmán nem is Szabó Kálmán”. És mélységes mélynek élték meg az efféléket.
Cseh Tamás jókor volt jó helyen. A „kiábrándult” hetvenes évek szűk, ámde értő és befolyásos közönsége előtt, majd az ebből következő kiváltságok birtokában (színházi estek, lemezek) az őt mindenáron érteni akaró közönség szeretetétől övezve. Bereményi Géza szövegei a szocialista Magyarország toposzait valamiféle titokzatos mázzal vonták be, sokak számára mindjárt a szabadság ígéretével kecsegtettek. Csakhogy szabadság nem volt, a kétségtelen eredetiség meg abból fakadt, hogy a kapcsolódó történeteket, a legalább ennyire fontos gesztusokat és kinyilatkoztatásokat, a kocsmai, a várótermi, az albérleti stb. kulisszákat addig senki nem énekelte meg. Mivel nyilvánvalóvá vált, hogy a hatvanas évek összes szimbóluma kiüresedett, kapóra jöttek az albérletben született dalok. Amelyek érvényes célok megfogalmazása helyett csak célozgatnak erre-arra, és szinte kizárólag a visszapillantó tükörbe tekintenek. Amelyek a hatvanas évek „mélyvízi életformáját”, és „új kultúráját” egyszerre emelik a magasba és rántják a mélybe.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
